Hétvégi programajánló – Őszi kalandok kint, bent, fent

Bizony, már október van, de még mindig érdemes néhány órát a szabadban is eltölteni. Az állatkert tökéletesen megfelel erre, hiszen mindig más és más oldalát mutatja meg. A kis és nagy városlakóknak egyformán tökéletes élményt ad.

Az állatoknál a pöttömök talán csak a bábszínházat szeretik jobban, jó, ha tudod, hogy most indul az évad. Na és persze a nagyobb tesókra gondolva egy kis tudományoskodást is ajánlunk.

Október 1-től 5-ig, azaz szerdától vasárnapig tart az Állatszeretet Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseménysorozat apropója, hogy október 4-én, az állatok védőszentjeként számon tartott Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. A programok egyszerre lesznek szórakoztatóak és tanulságosak. Az érdeklődők számos érdekes történetet hallhatnak. A hétvégén működnek a „Légy ott!” és a Tapizoo programok, valamint „Titkos kirándulásokra” is jelentkezhetnek a kalandra vágyók.

A Budapest Bábszínház idei első premierje, a Hoppá-hoppá! avagy Vadkan Dönci és Cirmos Liza elsősorban óvodásoknak szól. A német Franz Zauleck meséjében egy rendmániás cica és egy bumfordi vadkan együtt kénytelen kihúzni a telet egy használaton kívüli kisbuszban az erdő közepén. Együttélésük számtalan ismerős konfliktust és vicces helyzetet teremt, hiszen ez a mese rólunk is szól… Az előadás szombaton 15 órakor kezdődik a Budapest Bábszínházban.

A pécsi Bóbita Bábszínházban is szombaton lesz látható az új évad első bemutatója, Torzonborz, a rablócímmel. Mi lehetne a tökéletes születésnapi ajándék egy kávét és muzsikát kedvelő nagymama számára? Mondjuk egy zenélő kávédaráló! Ezt okosan kitalálta Vitéz Lackó és Paprika Jancsi – de sajnos, a rettegett rabló, Torzonborz is szemet vet a csodás masinára, és rögvest el is rabolja.

A Wekerlei Kultúrházban csillagászati nap lesz. Október 4-én, szombaton 16 és 20 óra között várják a világűr titkai iránt érdeklődőket. Kalandtúra a Naprendszerben címmel bolygóközi játékos utazásra hívják az ifjú csillagkutatókat, akik a bolygóközi útlevéllel járhatják végig a hat állomást. Az „űrállomásokon” különböző feladatokat kell majd megoldaniuk a résztvevőknek. A csillagászati nap még egy különleges élményt tartogat a látogatóknak: 19 órától alkalom nyílik a kertben elhelyezett óriási távcsőn keresztül a csillagokat közelebbről is megvizsgálni.

Ha jól sikerült a hétvégétek, akkor oszd meg velünk az élményeiteket!

A programajánló összeállításában segítségünkre volt az


Simon Marianna, 2014. október 02.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?