Babanet Anyák Napja a Ringatóval a Millenárison

Május első vasárnapján, Anyák Napján igazi családi program várja az anyukákat, az apukákat és a gyerekeket a Millenáris Parkban! Az ingyenes rendezvényen számtalan programmal, kiállítóval, kézműves foglalkozással várjuk a nap ünnepeltjeit és családjaikat.

Eddig mindig nyáron rendeztük meg a Babanet-Kölöknet találkozót, ám idén szakítunk ezzel a hagyománnyal: 2013. május 5-én, vasárnap 10-17 óra között várunk Benneteket sok szeretettel a Millenáris Parkban, ahol Babanet Anyák Napját tartunk a Ringatóval!

Itt lesz ugyanis a Ringató EZER ANYA ÉNEKEL rendezvénye is a Teátrumban, de délután tartunk egy külön Ringató foglalkozást még a Babajátszó-sátorban. Eljön hozzánk a Kolompos együttes egy fergeteges táncházzal, a Ládafia bábszínház egy remek interaktív előadással, a Cirkusziskola, és ismét beöltözhet majd bárki a tűzoltók piros ruhájába, vagy bekukkanthat egy igazi mentőautóba.

A gyerekek többféle kézműves foglalkozáson is részt vehetnek, ha szeretnék anyut meglepni egy saját készítésű ajándékkal – de ezeken felül még rengeteg meglepetéssel várunk mindenkit! Anyákat, apákat és csemetéket egyaránt!

Egy kis ízelítő a programkínálatból:

11:00-11:50           Ringató – EZER ANYA ÉNEKEL a Teátrumban
                              a program után Ringató könyv dedikálás Gróh Ilonával

12:00-13:00          Dance Dimensions Modern Táncművészeti Egyesület
                               táncbemutatója

13:00-14:00          Kolompos táncház a Szabadtéri Színpadon

14:00-15:00          Bűvészműsor a Szabadtéri Színpadon

15:00-16:00          Ládafia Bábszínház a Szabadtéri Színpadon

16:00-17:00          Ringató foglalkozás a Baba-játszósátorban

Egész napos programok és szolgáltatások kiállítóinknál és partnereinknél:
  • Avon - Még szebbé tesszük az Anyák Napját - és anyát is! Sminkelés az anyukáknak!
     
  • Békés Dúlakör - információs és tanácsadó stand a várandósság, szülés, gyermekágy, szoptatás témakörében kismamáknak és anyukáknak
     
  • Chevrolet - Ismerd meg a Chevrolet családi autóit, játssz velünk, és nyerj egy strandlabdát! Menj végig az ügyességi pályánkon a lábbal hajtható gokartokkal!
     
  • Cirkusziskola játszóház – zsonglőr és akrobata gyorstalpaló gyerekeknek és felnőtteknek!
     
  • Disney Csatorna - Lufibohóccal, rajzsarokkal és rajzpályázattal, és a új mesefiguránkkal, Szófia hercegnővel várunk!
     
  • Gipszkorszak – Fess gipszfigurát anyának!
     
  • Gyújtóforrás – Tudj meg mindent a tűzről! – rajzolj, színezz és mérd fel tudásod!
     
  • HumanCell - Mindent a köldökzsinórvérről és az őssejtekről
     
  • Játsszvelem Játszóház Fisher Price Klub - Játszósátor a babáknak és a nagyobb gyerekeknek
     
  • Karos Spa – A megtalált Édenkert
     
  • Kismama-ügyintéző.hu - Hogy a baba születése sima ügy legyen!
     
  • KidSpirit – tehetségtámogató sátor ügyességi, mozgásos és képességfejlesztő játékokkal
     
  • KORE – Korababád van? – tanácsadás és ruhagyűjtés a koraszülött baba javára
     
  • Kölöknet sátor – kézműves foglalkozások, és szakértők a gyereknevelésről
    • 10-12-ig Lannert Judit és Sinka Edit oktatáskutatókat kérdezhetitek az iskoláról és a beiskolázásról
    • 13:30-15:30 Horváth Magdolna családterapeuta válaszol az érdeklődők kérdéseire
    • Kézműves foglalkozások: só-liszt gyurma, gyöngyfűzés, színezés, képeslap-készítés
       
  • miniKRESZ park - próbáld ki, hogyan kell biciklivel közlekedni egy igazi pályán, az Élet Úton biztonságos közlekedésre felkészítés programja keretében
     
  • Milumil – Készíts oklevelet a világ legjobb anyukájának! Mutasd meg, mennyit nőttél idén! Kóstold meg a Junior gyerekitalunkat – és ha ízlik, kedvezményes áron vihettek haza is belőle!
     
  • Müller – Pelenkázó sátor
     
  • Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat - Nézd meg, mit rejt egy mentőautó!
     
  • Szomjoltóság – Legyél te is tűzoltó! – öltözz be tűzoltónak és olts el egy igazi tüzet!
     
  • Tea Kiadó – Babázz lazán! könyvbemutató és dedikálás
     
  • Unicef – játssz, tornázz és táncolj az Unicef önkénteseivel, és készíts Anyának ajándékot!
     
  • Vásári forgatag

A vásári forgatagban kézművesek, iparművészek és designerek egyedi termékeivel találkozhattok. Ott lesz velünk:

Időpont: 2013. május 5., vasárnap 10-17 óráig

Helyszín: Millenáris Park – Budapest, II. kerület, Kisrókus u. 16-20.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

A belépés ingyenes!

Eső esetén a rendezvényt a Millenáris Park „B” csarnokában rendezzük meg!

2013. április 23.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?