A férjemnek új családja van, a gyerekünknek pedig már az sem

Hasamban volt a gyerek, amikor közölte a férjem, hogy ő már évek óta szerelmes. Ez eddig jól is hangzana, csakhogy sajnos nem belém.

Igazi hidegzuhany volt, majdnem beledöglöttem. Legalább 3 éve élt már kettős életet: miközben velem elhitette, hogy minden rendben és még mindig gyereket szeretne, addig egy másik nővel járt moziba, különleges randikra; együtt sportoltak és kutyát sétáltattak a városban és számtalanszor töltött nála napokat, vagy heteket, amíg én azt hittem, épp üzleti úton van. Vak és naiv voltam, iránta mindig elfogult, a gyerekvállalásban pedig eltökélt. Sokáig nem fogant meg a baba, tény, hogy voltak pocsék időszakaink, de úgy éreztem, azért még ott vagyunk egymásnak. Mint végül kiderült, ő ott is volt, csak éppen másnak. Már elköltözött mire megszületett a kislányunk és csak egy-egy látogatásra tudtam rávenni, pedig úgy gondoltam, legalább a gyereke érdekli fogja, ha én már nem is.

Előttem legalábbis rendre azt bizonygatta, hogy segít bennünket, a kislányt látogatja és hétvégenként elviszi, a családi összejövetelekből pedig nem fog minket kihagyni, hiszen a gyereknek ott vannak a nagyszülei. Hatalmas sokk-ként ért, hogy az új társa a közös gyermekünk születése után mindössze pár hónappal adott életet az ő közös csemetéjüknek. Nem szépítem: fájt a létezés minden pillanata, egyedül az anyaság frissen megélt öröme éltetett napról napra. Rengeteget nyeltem. Továbbra is elhittem az ígéreteket, a hazugságokat, hogy mi mindent fog majd a gyerekkel csinálni. Mivel úgy hittem, a kicsinek lesz apukája, így kiskorától fogva beszéltem róla neki, mondtam, hogy várjuk apát, aki meglátogatja és játszik vele, néha ide-oda viszi.

A férjemnek új családja van, a gyerekünknek pedig már az sem

Csak nagy ritkán jött, akkor is mindig sietett. A gyerekem sírt, üvöltött miután elment, és mikor már beszélt, folyton az apját követelte. Ő viszont csak kifogásokat gyártott: „Haza kell érnem fürdetésre.” „Be kell még mennem a gyógyszertárba anyunak.” „Vissza kell még ugranom az irodába.” Ilyen hazugságokat szórt minden alkalommal és én nem vettem észre, hogy ezek mind-mind azt akarják jelenteni: „Nem kelletek...” „Nem akarok veletek, de még a gyerekkel sem lenni.”

Bármily kellemetlen is volt, de párszor még a családi ünnepekre is elmentem a kicsi miatt, ha épp nem volt ott a másik nő. Utóbbira a férjem gondosan figyelt: félt a konfrontálódástól. Anyósomék pedig egy ideig játszották a szerepüket: úgy tettek, mintha mit sem tudtak volna az egészről, úgy beszéltek a kettőnk dolgáról, mintha csak megromlott volna a kapcsolatunk, de nem lenne harmadik fél a képben. Nem törődtem vele, mert nem is az ő dolguk a mi házasságunk és bíztam benne, hogy legalább a gyerekem nagyszüleiként továbbra is jelen lesznek az életünkben. De mint oly sok másban, ebben is tévedtem. Pár hónappal később kiderült számomra, hogy végig asszisztáltak a megcsaláshoz, mert a fiuk azt mondta nekik, hogy mi már nem vagyunk jól és külön utakon járunk. Biankát, a kislányunkat sem igazán hívták magukhoz, a segítségükre egyáltalán nem számíthattam. Egy, másfél év alatt szinte teljesen leépítették velünk a kapcsolatot: ha nem hívtuk őket, már nem hívtak. Ha összefutottunk a kisvárosban, ahol élünk, úgy tettek, mintha mi sem történt volna, bájologtak kicsit nekünk az utcán,-amit a járókelők kedves jeleneteknek hihettek-, majd tovább álltak. Aztán megint hónapokig semmi.

Brutális, de mindezek ellenére nagyon nehezen vettem magam rá a válásra. Nem akartam elfogadni, hogy félrevezettek, átvágtak, megaláztak. Éltem a saját álomvilágomban, ahol képzeletben ez az egész csak egy rossz viccnek tűnt, úgy éreztem meg sem történhetett. Éjszakánként eszméltem csak rá, hogy márpedig ez a valóság, amikor nem feküdt mellettem senki és a gyereksírásra egyedül én tudtam felkelni.

Nekem csak anyám és a nővérem van, előbbivel sajnos nem is túl szoros a kapcsolatom. Így egy segítséggel és a barátnőim támogatásával kellett összekanalaznom magamat.

Elváltunk, eladtuk a házat, ő „kifizetett” nekem egy összeget és megállapodtunk a gyerektartásban, nem úgy a láthatásban. Mondjuk úgy, hogy megvásárolta a békéjét, bár kimondatlanul ugyan, de az anyagi leosztás mellett nem kívánatos személyek vagyunk az életében. Mivel előtte egy helyen is dolgoztunk, így nem volt kérdés, hogy én oda vissza nem megyek, nem akarom, hogy lesajnáljanak. Még otthon vagyok a kislányommal, de pár hónapja fogtam magam és mindent felszámoltam magunk mögött: elköltöztem az ország másik felébe, egy barátnőmék közelébe. Próbálok új életet kezdeni, nyitni az emberek felé és persze a lehető legszebben nevelni a kislányomat. Akinek ugyan apja és erről az oldalról már családja sincsen, de nem hagyom hogy felhőtlen gyerekkora, boldogsága és lehetőségei se legyenek.

Fotó: Derek Thomson/https://unsplash.com

B.F. , 2018. június 27.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?