7 tipp az egészségesebb háztartásért

Amelyik családban gyerek is van, ott fokozottan ügyelni kell az egészséges környezetre-étkezésre. Ez a mai szülőknek elemi igénye, hiszen jóval több méreganyaggal érintkezünk közvetve vagy közvetlenül. Rengeteg az allergiás vagy valamilyen anyagra érzékeny gyerek, nem véletlenül.

Az egészségesebb háztartásra áttérésünket kezdhetjük kis lépésenként, vagy válthatunk hirtelen, egy huszárvágással, ahogy a habitusunk diktálja. Én magam sokkal hatékonyabbnak ítélem meg a ,,döntöttem, megcsinálom” hozzáállást, mint az apró adagokban való váltást, de ez tényleg személyiségfüggő.

Még valami: ne azért változtass, mert már a csapból is ez folyik, vagy a sógornőd ferde szemmel néz rád valamilyen egészségtelen szokásod miatt. Akkor és azért alakítsd át az életmódodat, ha mély meggyőződésed annak szükségessége. Másképp az egész tiszavirág-életű lesz, és frusztrációt szül.

Lássunk tehát hét egyszerű, könnyen megvalósítható tippet, mellyel sokat tehetsz magadért és a családodért.

  • Kerüld az instantot! Ne készíts leveseket, kávét, teát stb. porból. Egyrészt, hova az a nagy rohanás, másrészt, ha elolvasod az összetevők listáját, magad is belátod, hogy sok benne a feleslegesség. A tea legyen tea, ne pedig aromák, csomósodásgátlók, színezékek elegye. A levesporok világa egyenesen vegykonyhákat idéznek fel, ne gondoljuk, hogy jót teszünk vele a szervezetünknek csak azért, mert napi egyszer meleg ételt enni egészséges. Legalábbis a nagymamám szerint.


 

  • Tanuljunk új konyhai trükköket! Bújjunk gasztroblogokat, főleg a tematikusan az egészséges ételek készítéséről szólókat. Sajátítsunk el olyan fortélyokat, mint a habarás és rántás helyett az étel önmagával való sűrítése. Száműzzük a margarint, a vaj jóval finomabb, egészségesebb, összetételét tekintve pedig egyszerű víz a zsírban emulzió, amit nem kémiai, hanem fizikai behatással állítanak elő, gondoljunk csak a vajköpülésre. Használjunk minél kevesebb félig- vagy egészen feldolgozott ételt. Amit magunk főzünk, arról legalább tudjuk, mi van benne. Jó példa erre a kenyér: ha itthon sütöm, akkor nincs benne más, csak liszt, víz, só, élesztő. Ennyi. Semmi állományjavító, térfogatnövelő, színező, ízesítő kémiai matéria.
     
  • Ne olyan édesen! A szervezetünknek egyáltalán nincs annyi szénhidrátra szüksége, mint amennyit átlagemberként elfogyasztunk. Elképesztő, mi mindenhez adnak cukrot, a kenyértől kezdve a felvágottakon át még az olyan alapból édes ételekhez is, mint az aszalt gyümölcsök. Ha számodra ijesztőnek hangzik a finomított cukor teljes elhagyása az étrendetekből, akkor próbáld meg mérsékelni: tegyél kevesebb cukrot a kávéba, kakaóba, teába, süteményekbe. Mindig egy kicsivel kevesebbet.

    Amikor én rászoktam a kávéra, még 3 kockacukorral ittam. Egy időben megpróbáltam cukor helyett mézzel édesíteni, de az szörnyű volt. Ma már cukor nélkül iszom, így ízlik. Cukor helyett nem javasolnék mesterséges édesítőket, egyrészt olyan vegyipari eljárásokon esik át némelyik, ami számomra elborzasztó, másrészt egyéni érzékenység esetén pl. az eritrit hashajtó hatással bír. Édesítsünk mézzel, vagy cukrot nem tartalmazó aszalt gyümölcsök darálékával.


 

  • Olvassunk címkéket! Akármilyen élelmiszert is vásárolunk, mindig olvassuk el az összetevőket a címkéken. Meglepő dolgokat tapasztalhatunk, sok élelmiszer tartalmaz olyan adalékokat, aminek józan paraszti ésszel semmi keresnivalója nem lenne benne.
     
  • Ecetet minden háztartásba! Az ecet sok vegyszert képes kiváltani. Öblíthetünk vele ruhákat - nem, semmilyen ecetszag nem érződik a ruhákon utána -, használhatjuk hígítva hajunk fényesebbé tételére, tehetünk spricnibe ablakpucolásra, vízkőtleníthetjük vele a mosógépet, vízforralót, vasalót, penészteleníthetjük a fürdőszoba csempefugáit. Nagyon sok mindenre használható, ráadásul olcsó, környezetbarát megoldás, de mivel töményen erős sav, bánjunk vele óvatosan.
     
  • Nagyon kell a mikró? Gondoljuk ezt át. Tényleg annyira alapfelszerelés? Csak abban tudunk melegíteni, olvasztani? Nyilván nem, hiszen korábban, a mikrohullámú sütők elterjedése előtt is megoldották ezeket a tevékenységeket a háziasszonyok. Pro és kontra sok cikket olvashatunk nevezett berendezésekről, és ha bármilyen kételyünk is felmerül, hogy nem a legtermészetesebb eljárás a mikrózás, akkor hanyagoljuk.


 

  • Váltsunk vegyszermentes kozmetikumokra! Nagy divat most a házi szappanfőzés, kozmetikum-készítés. Szappanon kívül ajakápolót, arclemosót, popsikenőcsöt, krémdezodort, folyékony szappant és számos más szépészeti cuccot készíthetünk egyszerű összetevőkből, növényi olajakból, állati zsírokból. Ha nem érzünk kedvet hozzá, biztosan találunk valakit a szűkebb-tágabb környezetünkben, aki foglalatoskodik ezzel. Való igaz, hogy tartósítószerek nélkül ezek hamar megromlanak, ezért egyszerre csak kis adagokat készítsünk vagy vásároljunk.

Neked milyen egészségtudatos tippjeid vannak?

Nágel Zsuzsi, 2013. november 13.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?