4 dolog, amin újdonsült szülőként összekaphattok

Ideális esetben mindkét szülő óriási szeretettel és izgalommal várja kisbabájuk megérkezését (és mi hiszünk benne, hogy szinte kivétel nélkül így van ez minden apróság születésekor!). Azonban ahogy tapasztalatlan szülőként egy új élethelyzetbe csöppenünk, sajnos a nagy boldogságot néhány konfliktus „szürkítheti”. Lássuk, mik ezek a dolgok, amin szülőként összekaphattok?

Rengeteg cikket írtunk már arról, hogy milyen fontos a baba jóléte. Sok hasznos tippet olvashattok az altatással kapcsolatban, a szoptatás praktikáiról, a baba fejlődésének normál üteméről, stb. De mindeközben valahogy saját magunkat is igyekszünk egészségesen tartani, aminek kulcsfontosságú eleme az első konfliktusforrás lehet:

  1. Az alvás: bizony akadnak olyan alváshiányos állapotok, amikor akármennyire is szeretitek egymást, simán összekaptok egy kis plusz pihenőidőn. Talán az a legjobb, ha beosztjátok egymás között a napokat, éjszakákat, mikor ki a „baba-felelős” és ki alszik. A közös pihenésről úgy néz ki, hogy egy kis időre most le kell mondanotok – tartsatok ki! Ne menjetek bele kicsinyes veszekedésekbe, és érvelgetésekbe, ne méregessétek, ki a fáradtabb: teljesen természetes, hogy mindketten kimerültek vagytok (igen, nem csak minket nőket visel meg a változás!).

Fáradtak is vagytok, nyűgösek is vagytok, és legfőképpen aggódtok a pici miatt, hogy biztos, hogy mindent jól csináltok-e? A világon naponta többezer gyermek születik és minden frissen szülővé vált ember ezen megy keresztül; ne féljetek minden rendben lesz! Ha egy kicsit sikerül elvonatkoztatni a bébitől, akkor észreveszitek azt is, hogy sokkal hamarabb kupi lesz a lakásban és sokkal nehezebben veszitek rá magatokat arra, ami a következő nehéz kérdés:

  1. Ki takarítson? Nem árt, ha megegyeztek abban is, hogy a ház mely része, kinek a felelőssége, vagy a házi munkákat osztjátok ki egymás között (akár vetésforgóban is). Tehát legyen egy mosogatás-felelős, egy mosás-felelős és így tovább. A rutinos szülők a nagyobb gyerekektől vagy akár az anyóstól is segítséget kérnek. De miért ne könnyítenétek meg a dolgotokat olykor egy takarítónővel, vagy néhány praktikus új eszközzel, mint például a mosogatógép (persze, ha megtehetitek)?! Minden segítség jól jön most!

Tegyük fel, hogy sikerül úgy-ahogy kipihenni magatokat, rendet teremteni és nagyjából fenn is tartani az otthonotokban, a babával is minden oké! Végre foglalkozhatnátok egymással, de nem biztos, hogy ugyanúgy vagytok a testiséggel, mint előtte…

  1. A szex. Akárhogy is nézzük: most toltál ki magadból valamit (valakit), ami nagyobb, mint egy dinnye, azon a kis nyíláson, ami körülbelül akkora, mint egy érme – nos, tökéletesen érthető, hogy most nem annyira érzed még a szexuális vágyat, teljesen független attól, hogy még mindig borzasztóan vonzónak tartod a férjed. De az intimitás nagyon fontos, és nem csak a szexben merülhet ki: egy masszázs, egy közös fürdő, összebújás, ölelkezés – ezekkel el tudod kerülni, hogy a párod teljesen visszautasítva érezze magát.Az új életeteket berendezni nem könnyű. Előfordul, hogy egy kicsit bezárkóztok, és nem szívesen „szerepeltek” mások előtt.
     
  2. Újabb dilemmát okozhat a vendégek hívása, fogadása. Előfordulhat, hogy ebben sem értetek egyet; túlaggódod a rend(etlenség) fontosságát, vagy épp nincs kedved hallgatni egy tapasztaltabb anyuka (például az anyósod) olykor kissé kioktat megjegyzéseit. Találjatok ki egy rendszert, milyen sűrűn látogassa az unokáját a nagyi; ahogy Nektek jó!  A barátok pedig biztosan megértik, ha még nem álltok készen a fogadásukra, de azt is, ha itt-ott van egy kis kupi.

Nem árulunk el nagy titkot, ha azt tanácsoljuk, hogy mindent (ha lehet, még a baba megszületése előtt) beszéljetek át, és bár furcsának tűnhet, ám, ha eddig nem is volt szükség tervekre, beosztásra, mostantól mindenképpen lesz. De a kapcsolatotokat ez is erősíti majd!

 

Plézer Panna, 2018. április 08.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?