Szoptatással a gyomorfekély ellen

Sok újszülött és csecsemő fertőződik meg a Helycobacter pylori nevű baktériummal, ami gyomorfekélyt, nem megfelelő kezelés esetén pedig akár gyomorrákot is okozhat. Sőt, a hirtelen csecsemőhalállal is összefüggésbe hozták már. A kicsik immunrendszere azonban képes legyőzni a fertőzést, ha anyatejjel táplálják őket.

Bangladesi és svéd kutatók közös munkájának köszönhetően bebizonyosodott, hogy az anyatej olyan antitesteket tartalmaz, amelyek megerősítik a csecsemők immunrendszerét, így képesek ellenállni a veszélyes fertőzésnek – közölte az Orientpress a Medical News TODAY nyomán. A tudósok 250 bangladesi kisgyereket figyeltek meg születésüktől egészen kétéves korukig. Végül kiderült: nemcsak a betegség legyőzésében, de a fertőződés megakadályozásában is nagy szerepet játszik a szoptatás.

A biztató eredményeket azonban beárnyékolta a tény, hogy kétéves korára a fejlődő országban élő gyerekek felét betegítette meg a baktérium. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy édesanyjuk nem szoptatta őket, ismét ki voltak szolgáltatva a fertőzésnek.

Akadt azonban 10 százalék közülük, akiknek a szervezete az anyatejről való leválasztás után képes volt az antitestek termelésére. A tudósok egyelőre nem tudják, ezek a gyerekek miben különböznek többi társuktól, az eredményeket azonban így is biztatónak találták, hiszen bebizonyosodott, hogy az immunrendszer képes önállóan is védekezni.

A betegség elsősorban a fejlődő országokban születő gyerekeket fenyegeti, ám a fejlett országokban is jelen van, hiszen Svédországban például a felnőtt lakosság 10-20 százaléka fertőzött. A fejlődő országokban ez a szám azonban elérheti akár a 90 százalékot is.

Terjedését elősegítik a rossz életkörülmények, a higiénia hiánya és az orvosi ellátás alacsony színvonala, ám az is fertőzést okozhat, ha a felnőtt a leesett cumit lenyalja, és úgy adja vissza a babának. A kutatók abban bíznak, hogy hamarosan hatékony védőoltást tudnak előállítani, amely megakadályozza a baktérium terjedését.

2010. március 05.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?