Meddig szoptassunk?

A fiam nagyon hamar lemondott az anyatejről, ő már fél évesen köszönte, nem kért belőle. Sok problémánk volt, kezdve a koraszülöttségével, így nem tűnt akkor túl nagy törésnek, hát, ha nem szopik, nem szopik, mások is felnőttek már tápszeren.

Ma már több évnyi szoptatós tapasztalattal a hátam mögött másképp látom, igenis vissza tudtam volna hozni a tejtermelést, rá tudtam volna venni a fiamat, hogy fogadja el az anyatejet – ha más nem, akkor legalább cumisüvegből -, de akkor ez nem tűnt olyan vészesnek.

A lányaimnál már sokkal jobban rákészültem a szoptatásra, mindketten simán vették is az akadályokat, ők akartak és tudtak is szopni. Így 2 éves koruk körül mindkettőjüknél felvetődött a probléma: hogyan hagyjam abba? Úgy tűnt, ők maguktól erre egyáltalán nem mutatnak hajlandóságot, ha nem vigyázok, cicivel a szájukban mennek férjhez.

Engem sosem zavart, ha nyilvános helyen kellett szoptatni. Mivel nem szándékoztam a szoptatás éveit a négy fal között bezárva tölteni, és a mellszívó-cumisüveg kombó sem képezte az alapfelszerelésünket, így sokszor, sok helyen tettem mellre a lányokat. Mindig igyekeztem diszkréten megoldani, nem vagyok ebben szüfrazsett, nem akartam teljes mellszélességgel kampányolni a szoptatás társadalmi elfogadottságáért, egyszerűen így alakult. De ahogy múltak a hónapok, egyre több kínosba hajló szituációba keveredtem, amikor a már a stabilan járó, jól beszélő leánygyerek elkezdte nyilvános helyen lebontani a ruházatomat. A figyelemelterelés sem működött ilyenkor mindig sikerrel.

Tudom, hogy az emberek többségének egy járó, beszélő gyerek már túl nagy az anyatejhez. Noha ez egy anya számára teljesen másképp realizálódik, hiszen ő egy újszülöttet kezdett el szoptatni, aki időközben egy picit nagyobbacska lett. De eljön egyszer az idő, amikor vagy az egyik, vagy a másik félnek elege lesz a szoptatásból. Nálam a lányok esetében mindkétszer én voltam az a fél, aki fel akarta adni a status quo-t.

A nagyobbik lányomnál a rá-, illetve lebeszélés vált be. Elfogadta, hogy a cici már fáradt, nem akar több tejet adni, anyának is fáj már, tegyük el azt a tejecskét majd akkorra, ha lesz egy kistestvére. Pár napon belül teljesen el is hagyta a komfortszopást is. Megvallom, nagyon felszabadító érzés volt, hogy visszakaphattam ezt a testrészemet.

Mellesleg a szoptatás elhagyásának lett még egy nagyon csodás hozadéka: innentől kezdve mindkét esetben a dedek átaludták az éjszakát.

A kisebbik lányomnál nem hatott a kommunikáció. Megértette ő, hogyne értette volna, de ettől függetlenül nem tudott azonosulni az érveimmel. Nála egy kicsit drasztikusabb volt a leszoktatás folyamata, esténként nem én, hanem az apja altatta, éjszakára is átkerült az apja és a fal közé, tehát messzebb tőlem és a cicitől. Nála volt egy pár kemény esténk, de úgy éreztem, muszáj határozottnak maradnom a siker érdekében, és nem engedtem a sírásnak.

Talán kegyetlenül hangzik, de szeretném még egyszer hangsúlyozni: egy több mint 2 éves gyerekről beszélünk, ahol az igény szerinti szoptatás az anyai igényeket már egyáltalán nem szolgálta. Márpedig a szoptatáshoz ketten kellünk!

Tehát kedves anyatársam, ha te is hasonló cipőben jársz, tudd, hogy nincs abban semmi rossz, ha nem csak a gyerek igényeit, hanem a sajátodat is figyelembe veszed. Ettől nem leszel kevéssé jó anya, ne hagyd, hogy kívülállók ebbe beleszóljanak!

Szerintetek meddig szoptassuk a gyereket?