Gyermekkori elhízás és szoptatás

Az anyatejes táplálás számtalan előnnyel jár a kisbaba számára: megelőzi a fül fertőzését és az allergiát, és csökkenti a fejlődésben lévő légzőrendszer megbetegedésének kockázatát is. Védelmet nyújt a későbbi elhízás ellen is, bár egyelőre még nem tudni, hogyan.

Amerikai kutatók összehasonlították a gyermeküket anyatejjel, illetve tápszerrel tápláló anyák etetési szokásait, illetve kisiskoláskorú gyermekeik étkezési szokásait. A vizsgálat során több mint 120 nő és gyermekeik adatait vetették össze.
 
Az eredményekből kiderült, hogy az anyatejjel táplált gyermekek pontosan jelezték, ha már jóllaktak, míg a lefejt anyatejet cumisüvegből elfogyasztó gyermekek ritkábban jelezték, hogy megtelt a gyomruk. A ritkábban jelző gyermekek testtömeg indexe magasabb is volt, mint szoptatott társaiké.
 
A tudósok szerint viselkedésbeli kapcsolat van az anyatejes táplálás és az elhízás megelőzése között, miszerint az anyatejjel táplált gyermekeknél olyan előnyös táplálkozási szokások alakulnak ki, amelyek megelőzik az elhízást. – adta hírül a Science Daily.
 
„A cumisüvegből tápláló anyáknak azt javasoljuk, hogy a táplálék mennyiségére és az etetések időbeosztására fordítsanak nagyobb figyelmet” – mondták a kutatók. – „Az üveg beosztása megbízhatóbban jelzi a gyermek telítettségét, mint a kicsi saját, éhségre és jóllakottságra utaló viselkedése.”
 
Az anyatejes táplálásnál természetesen nem lehet méricskélni a mennyiségeket, hiszen nincsen skála sem. Épp ezért az anyák jobban felismerik azokat a jelzéseket, melyek arra utalnak, hogy gyermekük jóllakott, miközben gyermekük is ügyesebben fejleszti ki a telítettségét jelző viselkedésformákat.
 
A kutatók azt tanácsolják a cumisüveges táplálást követő anyáknak, hogy minél többször kerítsenek rá alkalmat és figyeljék meg szoptató társaiknál a baba jelzésrendszerét.
 
„A napi előírt adagok teóriája nem tekinthető kőbe vésett igazságnak a fejlődésben lévő kisbabák esetében. A csecsemők egyik nap többet, máskor pedig jóval kevesebbet esznek.”

Szilágyi Diána, 2008. november 21.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?