Az anyatejjel előre jelezhető a mellrák

Ha az orvosok a jövőben mintát vennének a szoptató anyák tejéből, és megvizsgálnák a benne található sejteket, azzal előre jelezhető lenne, hogy mely nőknél alakulhat ki melldaganat.

Az eredményeket a tudósok az American Association for Cancer Research éves ülésén mutatták be Orlandóban.

Az anyatej nemcsak a csecsemők táplálására alkalmas, hanem segíthet megvédeni az anyák egészségét is. A tejből vett minták elemzésével ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy egy nőnek van-e esélye arra, hogy élete folyamán mellrák alakuljon ki nála - mondta dr. Kathleen Arcaro.

A kutatók 271 nőn végezték el a vizsgálatokat, akik önként jelentkeztek a mellrák-kutatásban való részvételre – írja az Orientpress. A mintákból vett sejtek és DNS-minták segítségével ezután a tudósoknak sikerült pontosan meghatározniuk, hogy kik lehetnek azok, akiknek igen nagy az esélyük arra, hogy emlődaganat alakuljon ki náluk.

A szakemberek szerint azonban a módszer tesztelése még csak a kezdeti stádiumban jár. Olyan kísérletekre van ugyanis szükség, amelyekben több nő vesz részt, és a követéses vizsgálatok időtartamát is ki kell tolni ahhoz, hogy megláthassák, beváltak-e a jóslatok.

Régebbi kutatások során azt már bizonyították, hogy a hosszú távú szoptatás akár 50 százalékkal is csökkentheti a mellrák kialakulásának kockázatát.

2011. április 07.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 04 09. 22:06
Ez szerintem jó lenne...
→ válasz erre
2011 04 10. 22:59
dia
Szerintem is. A vérvételtől jobban félek...
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?