Túlélési gyakorlatok szülőknek: Fürdesd meg a gyereket!

Nemrégiben közzétettük első túlélési gyakorlatunkat, melynek témája a gyerekkel való együttfőzés volt. De tegyük kiskezünket a szívünkre: számtalan olyan helyzetet ismerünk még szülőként, amikor kvázi rettenthetetlen szörvájvörként kell helyt állnunk, nap mint nap. Például esténként, amikor a gyerek fürdetése következik.

Persze, a fürdetés egyfelől csupa móka és kacagás, a buborékok szivárványfényben szikráznak a tökéletesen tiszta és vízkőmentes csempe, meg az egyre tisztább és ellazultabb, esti lefekvésre egyre jobban ráhangolódó gyerek előtt. Ühüm, igen. Mondjuk két percig.

De előtte és utána közel sem ennyire idilli a kép. Mert lássuk csak, hogy is nézz ki egy gyerek fürdetése tevékenységek szerinti bontásban, amelynek alapvető célja mégiscsak az lenne, hogy a kölök megszabaduljon a napközben rárakódott homok-, kaja-, ital-, vér- és egyéb testnedvek okozta szennyeződésektől.

Először is, önmagában az is izmos feladatnak bizonyul olykor, hogy a gyerek a kádba kerüljön. Főleg tisztaságiszonyos fiúgyerekek esetében – fürdés? Hát az milyen lányos dolog már!

De ha már bent van a kádban, nem árt valahogy bent is tartani. Fenyegetéssel, jutalom belobogtatásával, figyelemeltereléssel, minden más eszköz haszontalannak bizonyulása esetén pedig egyszerű, de hiteles és őszinte könyörgéssel.

Jobb, ha a kádba kerülés után kicsivel megkezdjük a tisztítási eljárást: szimpla testfelület súrolás, esetenként a hajas fejbőr karbantartásával egyetemben. Rutinos szülők a kosz jelentős részét képesek 3-5 perc elteltével lesikálni a gyerekről, ami tekintve a gyerek vizes bőrének csúszósságát és a kölkökbe genetikailag beépített örökmozgó jelleget, nem kis teljesítmény.

Mindezek után jobb, ha két lépést hátralépünk, és hagyjuk, hogy a gyerek pacsáljon. Ami azonnal azzal a következménnyel jár, hogy a fürdőszobai burkolatok ismételten bebizonyíthatják vízzáró tulajdonságukat – ellenben valamelyik szülő lesben állhat egy felmosó-fával és a környezettudatosság jegyében azonnal sikálhatja is fel a követ. Ha már fürdetőcucc is van benne, ami gyakorlatilag egyenlő a felmosó szerekkel.

A következő stáció nem annyira előnyös egy szülőnek: ekkorra a gyerek már belelendül erősen a homemade strandolásba, és általában elkezd egyszerű fizikai kísérleteket végezni: gravitáció, gyorsulás, aqua planning – mindehhez pedig eszköztárként a játékait hajigálja ki a kádból. Ez még nem lenne gond. A gond az, hogy mindet azonnal vissza akarja kapni.

Szinte nincs fürdetés anélkül, hogy a gyerekre ne jöjjön rá a nagy játék közepette a pisilhetnék-kakilhatnék. Utóbbit köszönjük meg szépen a meleg fürdővíz izomlazító hatásának. Rutinos szülő, az igazi szörvájvör már az „Anya” kiáltás felhangzására kapja ki a gyereket a kádból és ülteti a vécére. Kevésbé rutinos, közepesen szörvájvör szülőkre viszont a kád leeresztésének, pucolásának és újbóli feltöltésének nem éppen guszta feladata vár.

Ha ezután is hagyjuk a gyereket a frissen eresztett vízben tobzódni, készüljünk fel rá, hogy még több játékot akar majd magának. Hogy aztán újabb és még elszántabb kísérletezgetésbe kezdjen. Rutinos szülő már nem dől be, ellenáll. Majdnem a végsőkig.

A fürdetés utolsó etapja abból áll, hogy a gyereket kiszedjük a habok közül. Nem könnyű feladat, bár kisebb gyereknél még bazírozhatunk arra, hogy nem kötötte össze a fürdés és a lefektetés procedúráját. Nagyobbacska gyerek ennél már tapasztaltabb, ha egy mód van rá, igyekszik ellenállni. Csak még egy perc, csak még ezt a habvárat megépítem, csak még egy utolsót, anyaaaaa! Nem akarok, nem megyek, nem vagyok fáradt, nem vagyok álmos, hagyják békén! Ismerős kijelentések, ugye?

Rutinos szülő kegyetlen, de határozott mozdulattal elkapja a menekülő és csúszós gyereket egy törülközővel felszerelkezve – ez egyúttal hevenyészett kényszerzubbonyként is alkalmazható a rúgások elkerülésére -, és a gyereket a pizsamájához cipeli, miközben még arra is tud koncentrálni, hogy a csodásan tiszta, de még vizes padlón ne taknyoljon gyerekkel a kezében egy isteneset.

Ezután következhet a lefektetés, amit csak igazán haladó szülők úsznak meg ép ésszel. Aki további nehezítésre vágyik, az  fentiek elvégzését alkalmazza egy időben több gyereken is.

Nálatok hogy zajlik a fürdetés?

Szilágyi Diána, 2014. május 09.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?