Család, vakáció, kalandötletek Tudom, mit tesztek idén nyáron!

Most van itt az idő, hogy minél többet együtt legyünk családilag, és ha egy mód van rá, nem a megszokott kerékvágásban. Felejtsük el a házimunkát, az ezer teendőt, ha nem is jut rá pénz, hogy nyaralni menjünk – és egyébként az sem feltétlen pihenés egy anyának -, hát legalább kalandozzunk egy kicsit. Minden napra egy kaland: ha ez a célkitűzés, akkor minden nap egy élmény lesz kicsinek és nagynak is, lesz miről mesélni majd a családnak, iskolában-óvodában, bölcsődében és munkahelyen. És lesz miből töltekezni a szürkébb, munkásabb őszi-téli napokon.

Erre a legegyszerűbb módszer, ha készítünk egy nyári listát, amelyen helyet kap minden olyan tevékenység, amit szívesen csinálnánk – akár mi, akár a gyerekek. Aztán minden nap kipipálunk egyet: vagy sorrendben, vagy más rendező elv szerint. Például jó ötlet lehet, hogy az aktivitásokat kategorizáljuk – mondjuk, színekkel jelölve -, majd jégkrém-pálcikák egyik végét a megadott színre festve mindennap húz valaki egy kategóriát, amin belül ő választhatja ki az aznapi programot.

Segítségképpen, íme, egy lista:

  1. Rajzoljunk az utcai járdára krétával - hadd örüljenek a járókelők a színes képeknek
  2. Sárkányreptetés - otthon készített vagy készen vásárolt sárkánnyal (érdemes egy picit drágábbat választani, a legolcsóbbak kb. öt percig bírják, vagy addig se.)
  3. Látogatás a könyvtárban – sok helyen külön gyerekrészleg van, mindenféle extrával, programmal.
  4. Cseresznyemag – vagy dinnyemag – köpő verseny - így még a gyümölcsöt nem evő gyerekek is megesznek egy fél kiló gyümölcsöt észrevétlen! Készítsetek hozzá céltáblát!
  5. Ügyességi nap ügyességi játékokkal – építsünk otthon akadálypályát nekik kötelekből, egyebekből
     

     
  6. Málnaszedés – természetesen helyettesíthető más gyümölccsel is, érdemes utánanézni a Szedd Magad akcióknak
  7. Szalonnasütés - este a kertben, vagy ha nekünk nincs, egy baráti családnál
  8. Piknikezés a szabadban
  9. Csillagles – a legszebb mindig valami vízparton, de amúgy sem utolsó látvány, közben jókat lehet énekelni
  10. Felhőnézés – hanyatt fekve a fűben, ki mit lát a bodros alakzatokban?
  11. Napfelkelte-naplemente bámulás – romantikus és örökké emlékezetes élmény mindenkinek!
  12. Kincskeresés – kell hozzá egy jól kitalált térkép, meg persze egy valódi kincs jól eldugva, de ez akár a lakásban is megoldható. Persze, az sem rossz, ha a gyerekek készítik a térképet, és a szülőknek kell a kincsre vadászniuk.
  13. Hangvadászat – menjetek sétálni, és egy diktafonnal, vagy az okostelefonnal vegyetek fel minél több érdekes hangot! Otthon aztán lehet találgatni: ez most a tehén vagy a patakcsobogás?
  14. Madárles – elő a távcsövet, irány egy erdő, vagy mező, vagy csak a kert, esetleg az erkély, és figyeljetek: milyen madarak suhannak el a közelben?
  15. Biciklizés, biciklizni tanulás
  16. Úszás, úszni tanulás
  17. Látogatás egy Nemzeti Parkban
  18. Tánc színes sálakkal, jelmezzel – a részvétel a szülőknek is kötelező!
  19. Koncert, zenei fesztivál, utcabál – a kultúra sokszínűségét már az óvodásnak is megmutathatjuk.
  20. Állatkert – standard program, de örök sláger
  21. Jó szomszédok – segítsünk valamelyik szomszédnak valamiben, vagy csak szerezzünk neki meglepetést
  22. Szentjánosbogár vadászat – befőttesüveg szükséges!
  23. Pillangóvadászat hálóval
  24. Készítsetek limonádét és jeges teát!
  25. Limonádé-stand a ház előtt – a bevétel mehet a perselybe.
  26. Piac és bevásárlás – a színek, illatok, a sok ember mind élményt jelentenek, különösen válogatós gyereknek jó program, ha testközelből ismerkedik a zöldségekkel és egyéb terményekkel
     

     
  27. Óriási szappanbuborék-fújás – van, aki ne szeretné a színes buborékokat?
  28. Vizes-lufi parti – nagy melegben ideális program
  29. Vízipisztoly parti – fürdőruhában, vagy egy szál pelusban, visongva a kertben
  30. Viráglenyomat készítés – festékbe mártva szép képek készíthetők velük.
  31. Törpevadászat – de lehet tündér is, a lényeg, hogy előtte készítsük elő a terepet.
  32. 2011. nyári családi nóta - válasszatok magatoknak egy számot a youtube-ról, tanuljátok meg – a még olvasni nem tudó gyerek előbb fogja fújni még a kínai szöveget is, mint te -, majd énekeljétek annyiszor, míg csak bele nem untok. Esetleg át is lehet költeni, valami vicces és profán szöveggel.
  33. Készítsetek szélforgókat – színes papír, hurkapálca, csak hogy a legegyszerűbb variációt említsem. De csinálhattok ennél bonyolultabbat is, esetleg szélcsengőt is.
  34. Kirakós – Szerezzünk egy 500-1000 darabos puzzle-t, és rakjuk ki együtt.
  35. Színház vagy bábszínház – intézményben vagy otthon, saját előadásban
  36. Maszkkészítés – papírból, újságból vagy papírmaséból
  37. Tányérfestés – a legegyszerűbb fehér tányér is feldobható vele, és utána jobban esik belőle az étel is
  38. Süteménysütés és díszítés – a takarítást is csináljuk utána együtt.
  39. Moziestek, megadva a módját – több, közösen választott film, ropogtatnivaló, takaró, összebújás.
  40. Kártyázás
  41. Udvari vásár a megunt dolgokból – így ki lehet válogatni a megunt játékokat és még némi zsebpénz is szerezhető
  42. Uszoda – csak már úszni jól tudó gyerekkel
  43. Kéz- és láblenyomat készítés – készíthetjük gipszbe nyomva is, de festékbe nyomva papírlapon különféle képeket is készíthetünk vele.
  44. Levélírás – írjunk levelet a rokonoknak, akár képzelt nyaralásról is.
  45. Kavicsgyűjtés és festés – kavicsból dominót, puzzle-t és scrabble-t is készíthetünk.
  46. Tornaóra otthon – vezényeljenek a gyerekek!
     

     
  47. Fagyizás vagy fagylaltkehely egy cukrászdában – több gombóccal, mint általában.
  48. Fagylaltkészítés otthon
  49. Horgászás
  50. Autómosás – közben lehet a slaggal egymást is locsolni!
  51. Gyurmakészítés és gyurmázás – otthoni hozzávalókból is készíthető színes gyurma, nem is bonyolult.
  52. Lovaglás – már ha a pénztárcánk engedi
  53. Helyi strand felkutatása – Budapesten és vidéken is vannak eldugottabb és ennélfogva olcsóbb strandolási lehetőségek
  54. Díszítsd fel a biciklid-nap – matricával és lakkfilccel készüljünk!
  55. Kosárlabdázás
  56. Pizzakészítés otthon – hátha lecsúszik az eddig nem kedvelt zöldség is.
  57. Társasjáték-est
  58. Gyertyafényes vacsora – együtt kitalált menüvel, együtt elkészítve, és mindenki öltözzön be hozzá!
  59. Grillezés - egy másik családdal vagy családnál
  60. Kirándulás
  61. Éjszakai túra – jó kis bátorságpróba még egy felnőttnek is!
  62. Botanikus kert – mit tudunk a növényekről? Vigyünk magunkkal egy növényhatározót, abból kikeresni ezeket is nagy kaland!
  63. Séta egy idegen városban – ki milyen érdekességeket fedez fel?
  64. Vacsora egy búzamező közepén – fantasztikus élmény, csend, tücskök, béke és nyugalom.
  65. Járjatok úgy a városban, faluban, ahol laktok, mint egy turista - vigyetek fényképezőgépet, térképet, és valaki legyen közületek az idegenvezető. Iránytű a kölköknek külön öröm!
  66. Udvari kempingezés – már ha van kert, persze, de naná, hogy lehet a nappaliban is!
     

     
  67. Tollasozás a parkban vagy játszótéren
  68. Együttalvás a nappaliban, a padlón, akár hálózsákban
  69. Csónakázás
  70. Görkorcsolyázás – csak megfelelő védőfelszereléssel
  71. Múzeum – válasszátok ki közösen, milyen kiállítást látnátok szívesen.
  72. Építsünk otthoni alapanyagokból – pár kartondoboz, gomb, ragasztó, festék kell és már lódulhat is az a fantázia, készülhetnek a robotok, autók, egyebek.
  73. Gofri-sütés
  74. Palacsinta parti – süssük együtt, töltsük együtt, együk meg a barátokkal!
  75. Erődépítés, akár a lakásban, akár a kertben – elég egy lepedő vagy takaró, pár bot vagy szék és némi kötél.
  76. Fotózás – merjük odaadni a gépet a gyereknek, egészen mást tartanak fényképezésre érdemesnek, mint mi!
  77. Buszozás vagy vonatozás - valami olyan útvonalon, ahol még sosem jártunk
  78. Versírás – nálunk pl. lehet szemtelenkedni, ha a gyerek rímbe szedi. Imádja, és közben jókat mulatunk is.
  79. Meseírás – egyik elkezdi, másik folytatja, vagy együtt találjuk ki az egészet.
  80. Rajzoljatok nyári naplót - jó lesz visszanézni, ha elkezdődik az óvoda.
  81. Újságírás, újságkészítés
  82. Kertmozi
  83. Művészeti-nap - festés, rajzolás, stb.
     

     
  84. Divatbemutató a szülők szekrényéből – ne sajnáljuk a kedvenc cipőnket se!
  85. Kertészkedés - akár cserépben, az erkélyen is, mindenki gondozza a saját növényét!
  86. Séta az esőben – esernyő nélkül, mert az jó!
  87. Kerítésfestés – és nem baj, ha koszosak lesznek!
  88. Képeslap-rajzolás - majd írás, aztán irány a posta, el lehet küldeni az ismerősöknek
  89. Varrjatok valamit a kinőtt cuccokból – táskát, kispárnát, ruhát a babáknak.
  90. Ássátok be egymást a homokba – mondjuk a játszótéren.
  91. Sarazás – szintén játszótéri program általában: a gyereken elég, ha a bugyi-kisgatya marad, és kivételesen álljon be a szülő is – ezt a gyerekek nagyra értékelik!
  92. Szerezz egy új barátot – mondjuk a játszótéren, vagy a buszon, villamoson.
  93. Testfestés – egymáson persze, visszafogott verziója a sminkelés, igaz, ezt a sminkkészletünk bánja majd
  94. Kenyérsütés
  95. Kaviccsal kacsázás valami vízparton
  96. Kacsaetetés a tónál – vigyünk kenyeret, kukoricát.
  97. Vízibiciklizés – tudjuk együtt hajtani?
  98. Készítsetek csúzlit – villáság, gatyagumi, emlékeztek még gyerekkorunkból?
  99. Fodrászkodás – csináljatok egymásnak frizurát, csatokkal, gumikkal. Elő a hajhabot és a hajlakkot!
  100. Anya-lánya, Apa-fia nap – ha nem is ez a testvérek közti leosztás (vagy csak egy gyerek van, esetleg kettőnél több), akkor is megoldható: tölts egy napot kettesben a gyerekkel, legyen minden figyelmed csak az övé. Találjátok ki közösen, mi legyen a program, csavarogjatok, beszélgessetek, élvezzétek egymás társaságát.

Nektek milyen ötleteitek vannak még?

Szilágyi Diána, 2011. augusztus 09.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 08 09. 22:06
Szuper! Köszi Dia! Már kezdtem kifogyni az ötletekből, de most olvastam néhány újat, ami eddig eszembe sem jutott. Nálunk pár napja az ugróiskola a sláger, kint az udvaron a kapu előtt van egy kevéske betonplacc, de bent a lakásban is volt már. A krétát simán fel lehet mosni, de le is kopik, mire végig ugráljuk "hatvanhatszor".
A reggeli bevásárlás is sokkal jobb, hogy már nem úgy megyek, hogy gyorsan összekapkodom a szükségeseket és futás haza a gyerkőcökkel. Megadjuk a módját, előre megbeszéljük, hogy mit veszünk, és ezekből mi az, amit a fiam is le tud venni a polcokról. Segít tolni a kosarat, felpakol a pénztárnál a szalagra, hazafelé még beugrunk a kedvenc pékségünkbe, majd irány a park és kellemesen falatozunk, beszélgetünk, közben a nagyobbik megöleli a kedvenc fáit. Talán fél órával tart tovább, de nincs hiszti és én is jobb kedvvel látok otthon neki az teendőknek.
→ válasz erre
2011 08 10. 10:36
Nagyon klassz összefoglaló, köszi! :)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?