#baba#anya

Egyesült ÁllamokMásfél millió hajléktalan gyerek

Legkevesebb másfél millióra becsüli a csavargó, otthontalan gyerekek számát az Egyesült Államokban a Nemzeti Központ a Hajléktakan Családokért (NCFH) nevû szervezet.

Legkevesebb másfél millióra becsüli a csavargó, otthontalan gyerekek számát az Egyesült Államokban a Nemzeti Központ a Hajléktakan Családokért (NCFH) nevű szervezet, amely szerint a gazdasági válság miatt rohamosan nő ezeknek a gyerekeknek a száma, és mind súlyosabbá válik ez a társadalmi probléma.

Az "Amerika Fiatal Számkivetettjei" című jelentésük szerint az 1930-as évek válságához, a Nagy Depresszióhoz hasonlítható a hajléktalan amerikai gyerekek, fiatalok mai problémájának súlyossága. A szervezet azonban 2005-ben és 2006-ban végzett felmérést, vagyis a mostani világgazdasági válság előtti időszakban, így csak becsülni tudja a jelenlegi állapotokat.

Az NCFH szerint kétszer nagyobb valószínűsége van annak, hogy a gyerekek otthontalanná válnak, mint annak, hogy éheznek, megbuknak, illetve kimaradnak az isolából, vagy annak, hogy egy középosztálybeli gyereknek egészségügyi problémái lesznek – írja a Független Hírügynökség.

"A hajéktalanná vált gyerekek negyede átélt már erőszakot, 22 százaléka elszakadt családjától. Az iskolaérett gyerekeknek csaknem a fele az, aki megtapasztalta az otthontalanságot, súlyos szorongástól, depressziótól szenved." - állítja a szervezet, amely szerint az amerikai kormány és a média nem foglalkozik a problémával.

"Milyen az az ország, amely kisegíti a bajba jutott bankokat, de nem segíti a legvédtelenebb polgárait ?" - teszi fel a kérdést jelentése végén az NCFH, amely szerint megfizeti az árát az Egyesült Államok a jövőben annak, hogy elhanyagolja ennek a társadalomi problémának a kezelését.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?