Készítsetek ünnepi koszorút!

Hamarosan kezdődik advent időszaka – december elejétől sok család otthonában kap főszerepet a koszorú. Legyen akár gyertyával tűzdelt, igazi adventi darab, akár csak az ünnep hangulatát megidéző darab, amivel magunkat és a hozzánk érkezőket is meglephetjük rögtön a bejárati ajtónál – vagy kapunál -, rengeteg olyan koszorú létezik, amit akár otthon is elkészíthetünk.

És ha bevonjuk a kreatívkodásba a gyerekeket is, az csak duplán jó: egyfelől minőségi együttlétet jelent a család minden tagja számára, aminek során lehetnek nagy nevetések vagy nagy beszélgetések is, illetve segít a gyerekeknek és felnőtteknek is ráhangolódni a lassan, de biztosan közeledő ünnepre. Most pár ilyen koszorú ötletet szedtünk össze nektek!

A pompom-készítést egy óvodáskorú gyereknek viszonylag gyorsan meg lehet tanítani – még akkor is, ha a kisollóval való körbevágást inkább bízzuk a felnőttekre. Ha pedig a gyerek már tud ilyen fonalpamacsokat csinálni, akkor ideje, hogy nekiálljunk egy pompom-koszorú elkészítésének! Persze, eleinte az is elég, ha csak néhány, az ünnephez színben illő pompom díszíti a koszorúnkat, később azonban, ahogy nő a csemete, és ahogy kedvünk tartja, akár teljesen pompommal borított koszorút is tehetünk a lakás ajtajára!

Szintén kisebb gyerekkel is vállalkozhatunk ennek a modern koszorúváltozatnak az elkészítésére. Kell hozzá egy koszorúalap – virágboltokban beszerezhető, de akár drótból otthon is hajlíthatunk hozzá egy karikát -, néhány karácsonyfára való boa ízlés szerinti színben, és pár darab karácsonyfadísz – bár ebben az esetben például villanyégőket festettek le, és azokat erősítették a koszorúra, az újrahasznosítás jegyében.

És ha már újrahasznosítás, amivel igazán hasznos üzenetet közvetíthet mindenki az utódjai felé: minden háztartásban akad némi elfekvő papírpohár – vagy esetenként műanyag - készlet. Ezek felhasználásával is könnyedén készíthetünk gyerekestül egy feltűnő, elegáns ünnepi koszorút. A poharakat érdemes ragasztópiszollyal vagy sima folyékony ragasztóval egymáshoz rögzíteni, majd egy ízléses szalaggal átkötni és kész is!

Esetenként minden családban felbontanak egy üveg bort – ilyenkor érdemes a sokoldalúan újrahasznosítható parafadugókat eltenni későbbre. Például karácsonyra, amikor csodás koszorút rittyenhetünk belőle a gyerekek és a jól bevált ragasztópisztolyunk segítségével. A parafadugókat akár le is festhetjük a ragasztás előtt, de a maguk csodás rusztikusságában, natúr színben is gyönyörűen dekorálnak.

Végül, de nem utolsósorban: melyik családban ne lenne itt-ott elszórva a lakásban – vagy pedánsan egy helyen összegyűjtve – némi felesleges újságpapír, akár napilap, akár katalógus, akár gyerekeknek szóló, rongyosra olvasott példány képében? Na ugye! Elő a cikkcakk ollóval, gyártson a család apraja-nagyja papírtölcséreket belőlük, aztán tűzzük vagy ragasszuk rá a tölcséreket egy koszorúalapra! Némi karácsonyi díszítéssel biztos, hogy nekünk lesz a legkülönlegesebb ünnepi koszorúnk a szomszédság körében!

Mivel szoktátok még dekorálni a lakást az ünnepek előtt?

A képek és ötletek forrása a Gyerekszoba blog.

Szilágyi Diána, 2012. november 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?