Farsangi jelmez – ötleteljünk!

Gyorsan eltelt a Karácsony, nemrég, Vízkeresztkor hagyományosan már a fát is lebontottuk, és máris itt van a Farsang időszaka. És ezzel együtt az ötletelés is a kisgyerekes családokban, hiszen a bölcsődében-óvodában, sőt még az iskola alsó tagozatán is farsangi parádézásra készülnek a gyerekek.

Nem vagyok híve a kölcsönzött vagy készen vásárolt jelmezeknek, az otthon készített jelmezekben egyfelől imádom a tervezési szakaszt is, ráadásul még én, mint kétbalkezes kivitelező is elboldogulok velük általában. Jó, mondjuk, a gyerek dinoszauruszos kérését passzoltam egyszer, annak nem mertem nekivágni. De most arra bíztatnék mindenkit, próbáljatok meg Ti is otthon, a gyerekekkel együtt farsangi jelmezt készíteni, jó móka, tartalmas együttlét, igazi csapatmunkát igénylő feladat.

Hogy egyszerűbb legyen, nyilván nem árt néhány ötlet, hát mutatok párat a mi repertoárunkból. A következő képek az ovinkban készültek, s bár a jelmezeink nyilván lehetnének profibbak, én ezt tudtam kihozni az ötletekből, a gyerek meg büszkén viselte mindet. Szerencsére.

Az első jelmezünk ez a tigris volt. Varrni nem tudok – géppel semmiképp -, úgyhogy olyasmiben kellett gondolkodnom, ami enélkül is megoldható. Volt a szekrényben elfekvőben egy narancssárga póló és harisnya, így már csak egy fekete textilfilc kellett meg némi műszőrme. A műszőrméből farok lett – ezt kézzel varrtam meg és tömtem ki -, a fekete filccel pedig rárajzoltam a csíkokat a többi részre. Aztán reggel az oviban még felkentem a gyerek izgatott pofijára egy kis festéket, a hajából készítettem füleket, és már ment is lemorogni és levicsorogni a csoporttársakat.

Akik között többen hihetetlenül jópofa, sk készített jelmezekben rohangáltak. Volt ott dobókocka, nagy kartonpapír-kockával, kis megfázással, és Mária takaróba csavart Jézuskával. Egy megszeppent mérges gomba csendben majszolta a vajas kenyerét az asztalnál, míg a Nagy Ho-ho-ho-horgász épp a nadrágját igazgatta, kedvencem, Mehemed pedig egyik tehenét szorongatva próbált ébredezni a szekrényt támasztva.

Következő alkalommal abban állapodtunk meg, hogy tavirózsa lesz a gyerek. A jelmezhez felhasználtuk a babakori forgójáról a textilhalakat, csináltunk krepp papírból szoknyát, zsebkendőből fejdíszt, és így azt is meg tudtuk mutatni, hogy a tavirózsa víz felszínén fekvő levele alatt mi lehet.

A harmadik farsangra a gyerek kitalálta, hogy ő akar lenni a tűz. Varrni tudás nélkül komoly kihívásnak ígérkezett a feladat, de aztán végül megúsztam némi pillanatragasztózással, drótozással. Egy régi harisnyából vágtam kesztyűt, ismét egy régi póló vált áldozattá, a szoknya gumiból, drótokból és többféle anyagból készült – na, utóbbihoz kellett a pillanatragasztó is. Igazából a szoknyai lángnyelvei felfelé kellene, hogy álljanak, nézzétek el nekem, konstrukciós hiba.

Ha szükségetek lenne még pár ötletre, itt elég sok és jó, könnyen elkészíthető ötletet találtok. De nagyon örülnék neki, ha kommentben is ötletelnénk – a fotólinkekért pedig külön hála!

2012. január 16.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(23 hozzászólás) 

2012 01 19. 10:19
dia
Viktim, mindkettő szuperül hangzik, köszi, hogy megosztottad! Azért megnéztelek volna a csirkehúskrém jelmezben, kár, hogy akkor még nem ismertük egymást.:))))
→ válasz erre
2012 01 19. 22:38
Hát igen, akkor még az általános iskola hatodik osztályába jártam. Szívesen feltettem volna képet is, de sajnos nem tudom hol vannak a gyermekkori képeim.
→ válasz erre
2012 01 20. 14:33
Nekem a fiam az idén is feladta a leckét, mert ismét vonat akar lenni. Tavaly Thomas volt, az idén James lesz. Apukát már izzítom, hogy a jövő heti pihenőjében segítsen elkészíteni kartondobozból a vonatot.
A kicsit is beöltöztetem, vagy angyal lesz, vagy ördög.
Annak idején én és a két nővérem, rendesen feladtuk a leckét a szüleinknek. Én voltam gomba, postaláda, kukac. A nővéreim pillangó, tulipán, királylány. Ezekre emlékszem. Valamikor hetedikben a farsangra előadtunk egy rongyos esküvőt, na az tuti volt. Foltos nadrág, szakad zokni, apukám régi melós inge.
Nekem nagyon tetszenek az sk jelmezek, remélem sikerül minden évben kielégítenem a fiaim kívánságát.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (23) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?