A legrosszabb nap a születésre

Mindenki azt szeretné, ha gyermeke venné az iskolai akadályokat, és sikeres ember válna belõle. Az augusztusi gyerekeknek erre kisebb az esélyük.

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke venné az iskolai akadályokat, és sikeres ember válna belőle. Az augusztusban született gyermekeknek azonban erre kisebb az esélyük - vallják egyre többen Nagy-Britanniában.
 
A szigetországban szigorúan veszik az iskolakezdést. Ott már ötéves kortól iskolába járnak a gyermekek, és igen szigorúan veszik a belépési életkort.

A tanévet minden év szeptember 1-én az első évfolyamon azok kezdhetik el, akik legfeljebb öt évvel korábban születtek, szeptember 1. és az azután következő augusztus 31. között. Így azok, aki augusztusiak, egy évvel fiatalabbak szeptemberi születésű iskolatársaiknál.

A hétéves korban elvégzett felmérők ugyanakkor megmutatták, hogy míg a szeptemberi gyermekek 70-80 százalékon teljesítenek, addig az augusztusiak 47-53 százalékos eredményeket érnek el – olvasható az Infórádió oldalán. A plusz egy év hatalmas előnyt jelent ebben az életkorban, így az idősebb gyermekek magabiztosabbá válnak, nemcsak jobb eredményeik, de erősebb fizikumuk, testalkatuk miatt is.

A britek szerint így a legrosszabb időpont a megszületésre az augusztus 31-e. Szerencsére Magyarországon lazábbak a szabályok, amennyiben a szakemberek is indokoltnak látják, a gyerek akár később is megkezdheti az iskolát, amely amúgy is két évvel később kezdődik, mint a szigetországban.

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?