A kétkezesség nem előny

Aki mindkét kezével képes ügyesen ténykedni, az csak látszólag van előnyös helyzetben. Azok a gyerekek, akik nem rendelkeznek domináns kézzel, gyakran szenvednek pszichés problémáktól és tanulási nehézségektől.

A legtöbb ember egyértelműen jobb- vagy balkezes. Mindegy hogy írnak, kenyeret szelnek, vagy a falba szöget vernek, ezekhez a tevékenységekhez automatikusan a domináns kezüket használják. A kétkezűség tulajdonsága csak 100 emberből egynél fordul elő. Ám ami első pillanatra előnyösnek tűnhet, az gyakran problémákat jelenthet.

A londoni Imperial College vizsgálata szerint a kétkezes gyerekeknek az iskolában való megfelelés nagyjából kétszeres erőfeszítést jelent, mint társaiknak, és emellett a nyelvvel is nehézségeik lehetnek.

A szakemberek 8000, Finnország északi részéről származó gyereket vizsgáltak meg, akik közül nyolcvanheten kétkezűek voltak – írja az Orientpress. A vizsgálat alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a domináns kéz hiánya gyakran pszichés megbetegedésekhez és tanulási zavarokhoz vezet a gyerekek és fiatalok körében. A jobb-, illetve balkezesek körében feleannyi zavart érzékeltek.

A problémák között gyakran nyelvi nehézségeket, alacsonyabb teljesítményt, figyelemzavart és hiperaktivitást figyeltek meg. A kétkezes gyermekeknél 7-8 éves korukban az iskolában való megfelelés jelentett kétszer akkora küzdelmet, mint társaiknak, míg kamaszkorban, úgy 15-16 éves korukban a figyelemzavar kialakulásának esélye volt náluk kétszeres.

A kétkezűség oka a tudomány jelenlegi állása szerint nem ismeretes, a szakemberek úgy vélik, hogy a kétkezes és a jobb- vagy balkezes gyermekek között az agyi összeköttetésben van különbség, az egyik agyfélteke dominanciájában keletkezhet zavar. A tanulmány szerzői szerint a gyerekorvosoknak, pedagógusoknak és szülőknek kellene felfigyelni a kétkezűségre a korai gyermekkorban.

2010. január 26.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?