Óvodás leszek! A Freinet irányzat
Célestin Freinet francia néptanító, reformpedagógus, 1896. október 15-én született a dél-francia Gars községben. 1920-ban tanítóként kezdett dolgozni egy fiúiskolában, Bar-sur-Loup községben. 1928-ban Saint-Paul-de Vence-ba nevezték ki. 1933 novemberében talált rá arra a telekre Vence közelében, melyen megvalósíthatta álmát és saját erőből, a gyerekekkel közösen fölépíthette saját iskoláját, mely 1935-ben nyitotta meg kapuit. "Szót adni a gyereknek" - írja, és ebből az egy mondatból kifejthető pedagógiájának gyerekközpontúsága.
A Freinet irányzat célja az egyéni és megismételhetetlen gyermeki személyiség adottságainak, képességeinek és szükségleteinek szabad kibontakoztatása az egyéni és életkori sajátosságok figyelembevételével. Feladatának tartja, hogy minden gyermeket képességeinek maximumára jutasson el saját erői segítségével és jogainak teljes körű tiszteletben tartásával. Mind testi, mind lelki és szellemi szükségleteiket kielégíthetik a kicsik, emellett anyanyelvi nevelést is kapnak, segítenek nekik az egészséges életmód szokásainak kialakításában, és elsajátíthatják az emberi együttélés szabályait.
Freinet szerint a kisgyermek fejlődésében 4 éves kor táján új szakasz kezdődik, amelyben szinte elementáris erővel jelentkezik a munkavágy, a megvalósításra, az alkotásra törekvés. Erre az életszükségletre építve kerül a középpontba a óvodában a munkálkodás, a munka jellegű játék. A mind céltudatosabbá váló tevékenységen keresztül valósul meg a személyiség kibontakoztatása, a szabad kifejezés, az önállóság.
Az óvodai életet a természet és életközeliség jellemzi. A természeti környezet az élmények gazdagságát nyújtja, maga is játékra, alkotásra, munkára inspirál. Az élmények továbbadásra, kifejezésre kívánkoznak. A kint gyűjtött "kincsekből" (ág, kő, levél, dió) bábot, makettet, lenyomatot, hangszert, ételt stb. készítenek a gyerekek. A csoportszoba műhelysarkaiban ki-ki megtalálja a neki szükséges eszközöket, a beszélgető-körben elmondhatja gondolatait, eljátszhatja, lemozoghatja az átélteket.
Fontos szerepe van a közös és az egyéni tervezésnek, a közösen kialakított szabályoknak, hogy a gyerekek sokféle tevékenység közül tudjanak választani, amelyben érvényesül az egyéni haladási ütem, a sajátos érdeklődés. A óvoda a gyerekek spontán kifejezőkészségét fejleszti, alkotásra és együttműködésre késztet, s ehhez kapcsolja a kulturális és szociális örökség felfedezését, megismerését.
A nevelők azt tudatosítják a gyerekekben, hogy azok az ismeretek és élmények, melyeket ők hoznak magukkal, ugyanolyan fontosak, mint amilyen ismereteket, élményeket az óvoda kínál. Nemcsak szót adnak a gyerekeknek, hanem építenek is meglévő ismereteikre, tapasztalataikra, véleményükre. Olyan helyzeteket teremtenek a gyerekeknek, amelyben érdeklődésük szerint utánajárhatnak, kutathatnak az illető témában.
A Freinet-irányzat már a kezdetektől nagy önállóságot kínál a gyerekeknek, nap mint nap választási, döntési helyzetek elé állítja őket, megtapasztaltatva velük a döntés örömét és súlyát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy magukra hagyja őket, hiszen az óvónőtől bármikor segítség kérhető. (A segítés itt is a Montessori-elv alapján történik: "Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni".)
A nevelő bíztatja, ösztönzi a gyerekeket, elismerést, ötletet ad nekik, felpiszkálja a becsvágyukat, aszerint, hogy kinek mire van szüksége. Az ő dolga, hogy bekapcsoljon a csoport életébe külső példákat, amivel megint gazdagodik a kifejezés lehetősége. Ilyen külső példaként jelenhetnek meg különböző mesterségek fogásai, de az irodalmi, képzőművészeti alkotások is.
A szabad kifejezés pedagógiája a gyerekeket érzékennyé teszi - a saját élményeken keresztül - a mások munkájának, alkotásának a megbecsülésére, megértésére; a pedagógusnak pedig gazdag lehetőséget nyújt, hogy sokféle tapasztalatot szerezzen a csoportról, az egyénekről, és erre a gazdag ismeretrendszerre támaszkodva tud az egyes gyereknek a személyiségére szabott, neki való segítséget, fejlesztést adni. Folyamatos párbeszéd alakul ki a csoportban, amelyben a gyerekek és a nevelő egyenrangúak, mindkét fél kezdeményezhet, mindkettő kritizálhat.
