5 karácsonyi girland, amit a gyerekkel is elkészíthetsz!

A karácsonyi készülődés szerves része lehet a lakás feldíszítése, segít ráhangolódni az ünnepre, lelassítani az előtte megszokott hajszában. Az egyik legegyszerűbb módja a dekorálásnak, ha a lakás különböző pontjaira füzéreket aggatunk – persze, választhatjuk a barkácsboltokban kapható fenyőutánzatokat is, de egész más hangulatot érhetünk el, ha magunk készítjük a girlandokat.

Most öt olyan példát mutatunk nektek füzérekre, amelyeket akár a kisebb gyerekekkel együtt is elkészíthettek, így három legyet ütve egy csapásra: szépül a lakás az ünnepekre, hangolódhatunk komótosan és még a gyerekkel is minőségi időt tölthetünk együtt.

Kezdjük egy roppant egyszerű, de mégis nagyon látványos füzérrel: akár készen is vásárolhatunk különféle méretű és színű filclabdákat – de persze, ha van idő rá, otthon is gömbölyíthetünk úgy 20-25 vagy még több labdacsot -, amelyeket aztán egy színes zsinórra fűzhetünk. Mivel jó nagy tű kell ehhez, akár kisóvodásra is bízhatjuk a feladatot, nem lesz baja belőle.

A barkácsboltok festékosztályán általában rengeteg színminta várja a felújítani vágyókat, hogy ezek alapján választhassák ki a nappali vagy a gyerekszoba új színét. Ha ezekből begyűjtünk egy csokorra valót – még ha nem is gondolkodunk a lakás festésén -, hirtelen számtalan felhasználási lehetőség nyílik meg előttünk. Például készíthetünk belőlük karácsonyi girlandot egy mintalyukasztó – vagy haladók esetében olló – segítségével. A mintalyukasztót akár a legkisebbek is elkezelhetik, de három-négyéves kortól már ollót is adhatunk a gyerek kezébe.

Karácsony előtt szinte minden gyerekes család otthonát megtölti a mézeskalács illata. Együtt lehet gyúrni a gyerekekkel a tésztát, és a díszítésből is kivehetik a részüket. Miért ne fűzhetnénk a jól sikerült figurákból akár egy girlandot is? Csak annyit kell tennünk ehhez, hogy még a sütés előtt lyukakat fúrunk a tésztába, majd a sütés-díszítés után a gyerekek segítségével, színes szalagokkal egymáshoz erősítjük a süteményeket.

Akár egy bölcsődés gyerek is kiveheti a részét a következő füzér elkészítéséből. Természetesen a leggyorsabban színes papír felhasználása esetén számíthatunk eredményre, de időtállóbb lesz a füzér, ha papír helyett színes textilkarikákat fűzünk egymásba. Még varrni sem kell hozzá: anya ollóval kivágja a textilcsíkokat, a gyerekek pedig textilragasztóval formára alakítják azokat. Pár óra alatt olyan hosszú girlandot készíthetünk belőle, hogy az egész lakáson végigfuthat.

Óvodáskorú gyerekünknek már megtaníthatjuk, hogyan készíthet pompomot. És ha egyszer tudja, akkor már semmi sem állhat annak útjában, hogy sorozatgyártásra álljunk rá családilag és tengernyi mennyiségben lepjék el a nappali szoba szőnyegét. Vagy asztalát. Aztán ezeket a pompomokat összefűzhetjük, akár önmagukban is jól mutatnak, otthonos hangulatot csempésznek majd a lakásba. De ha a pompomok közé hungarocell golyókból készített hóember-fejeket is készítünk, még prímább a hatás. A gyerekek pedig természetesen a hóember fejek elkészítéséből is kivehetik a részüket.

Szoktatok füzéreket használni a lakás karácsonyi díszítésére?

A képek és ötletek forrása a Gyerekszoba blog.

Szilágyi Diána, 2012. december 05.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2012 12 05. 19:30
Mi a tavalyról megmaradt karácsonyi csomagolópapírból készítettünk láncfűzért. Én felcsíkoztam a papírokat, a fiaim pedig ragasztottak. A kicsi még nem mindig tudta pontosan illeszteni, de szerintem ettől még szebb lesz, mert mi készítettük.
Gyerekkoromban a nővéreimmel is mindig készítettünk valamit a fára, nekem sokkal jobban tetszik úgy a karácsonyfa, ha mi is benne vagyunk egy picit.
Sajnos tavaly az egyik adag mézeskalácsot picit odaégettem, de a karácsonyfán jól mutat.

→ válasz erre
2012 12 05. 23:21
Az a pom-pomos nagyon ott van, szerintem ki is próbáljuk-én amúgy is imádok pom-pomot készíteni:)!
Idén szerintem már a mézeskalácsot is kipróbálom:)!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?