20 ok, amiért imádom a totyogó korszakot

A totyogók speciális kis teremtmények. Cukik, kíváncsiak és úgy tűnik, non-stop elszántak a világ felfedezésére. Mindezt tapasztalatból mondom, ugyanis nálunk épp kettő is akad belőle. Bár a nagyfiam lassan 4 éves, a kicsi pont 2, de a 20 hónap korkülönbségnek köszönhetően, a két halmaz közös metszetét véve, most egy kalap alatt összegyűjtöm, miért is csodálatos ez a korszak (is).

 

  • Nincs babakocsi. Minek? Illetve kinek? Akik már tudnak járni, szaladni… 
  • Nem kell cipekedni. Ez a korosztály mindenfelé a saját lábán akar közlekedni. Nagy fáradtság, elkeseredés, esetleg fájdalom kell ahhoz, hogy újra felkapaszkodjanak anyára.
  • Kézfogással sétálunk. No, nem minden alkalommal, kizárólag csak akkor, ha a fiatalurak éppen olyan kedvükben vannak, hogy megengednek maguknak ennyi érzelgősséget! Vagy ha kötelező persze, például, amikor átkelünk az úttesten. Imádom, amikor kézen fogva sétálok velük!  
  • „Anya!” Végre a nevemen szólít mindkettő! Nem csak az vagyok, aki a hangos sírásra egyszer csak ott terem, és nem vagyok már szókezdemény sem. (Pl. Aua!)

  • Kezdetét veszi az önállósodás! Jelszó: egyedül! Ez az, ami most nálunk abszolút beválik, ha netán elsőre falba ütközik a kérésem. Ilyenkor csak kimondom a varázsmondatot: „jó, akkor próbáld meg egyedül!” és tádááám, máris sikerül felhúzni a zoknit, megenni az ebédet, megmosni a nyakat-fület. Ezt kihasználva, egyre többször kérek tőlük segítséget is, például, „Kérlek, dobd ezt ki a kukába!”, „Hozzál magadnak játékot a doktor nénihez!”, „Marci, segítsd fel Ádinak a szandiját!” Boldogan teljesítik.
  • „Miért?”, „Ez mi?” Manapság ez az a két mondat, amit naponta számtalanszor hallok. A nagyfiam elérkezett a miért-korszakhoz, a kicsi pedig a miez-korszakhoz… Persze ez tökjó, mert nyitottak, érdeklődőek, kíváncsiak, és igyekszem is minden, minimum 4-5 körös kérdéssorozatra kielégítően válaszolni, így legalább az én fantáziám is tornáztatva van.
  • „Ezt nem szeretem” időszak. Alapjában véve óriási szerencsém van a gyerekeimmel, mert mindkettő mindent megeszik. Szeretik a zöldségeket, gyümölcsöket, nem válogatósak. Az ovis Marcim kezdte el mostanság, hogy némely dolgot kitol a tányér szélére, „Ó, karfiol, ezt nem szeretem” címszóval, de pár meggyőző mondat után egyelőre még szépen-lassan elfogyasztja.
  • Született technológia zsenik! A kezükben van, így születnek, nincs mese. Mindig lenyűgöz, hogy jön ez nekik zsigerből. Persze még tiltott eszközök ezek nálunk, de mivel azért nagyjából kéznél vannak, főleg a felnőtt kezeknél, azért egy-egy „véletlen” gombnyomás, képernyő érintés valahogy mindig megesik. 
  • Szólásszabadság van, kérem szépen! És valószínűleg az én totyogóim pontosan tisztában vannak azzal, hogy a szólásszabadság a véleménynyilvánítás szabadságának a része, merthogy ők élnek is ezzel a jogukkal. Véleményük van, amit mesteri mód közölnek… és ami számít is, persze! 
  • „Nem!”, „Semmi!”, „Mert azért!”, „Csak!” – a kedvenc szavak tárháza… Még akkor is, ha teljesen képben vannak az „igen”, „persze”, „rendben” stb. jelentésével, akkor is sokkal viccesebb mindenre nemmel válaszolni. Hello, dackorszak!
  • És akkor hello, hiszti! Nyugtassatok meg, hogy ez MINDEN gyereknél előjön! Előbb vagy utóbb. Szépen csiszolgatják a hiszti művészetét… én pedig kénytelen-kelletlen tökéletesítem ennek kezelését.
  • Pukkancs-korszak. Családon belül mi csak így hívjuk azt, amikor megsértődnek, idegesek vagy mérgesek lesznek, csapkodnak, eltolnak és semmi sem jó: „Nem szeretlek!”, „Hagyjál békén!”, „Ne adjál puszit!”. De ezt mondjuk akkor is, amikor csak a leesett vércukorszintet kell helyreállítani, mondjuk egy alvás utáni uzsonnával.   
  • És persze nem hiányozhat az utánozós korszak sem! A kicsi a nagyot, a nagy minket kopíroz: mondatot, mozdulatot, mindent.  
  • Napi bókok - „Szeretlek”, „Anya, de szép vagy!”, Anya, te egy tündér vagy!” és hasonló jelzőkkel kényeztetnek minden nap, a legváratlanabb helyzetekben.
  • A „kék” popsikenőcs helyére a „piros” hámosítást, bőrregenerálódást elősegítő krém; a fogzáskönnyítő gél helyett pedig köhögéscsillapító, köptető kerül a gyógyszeres dobozba. (Főleg, hogy 1-2 gyerek konkrétan folyamatosan köhög az oviban… de erről majd máskor.)
  • A drogériák kuponjai a tisztítószerekre korlátozódnak, a pelusokra vonatkozó akciókat most már nem kell vadászni.
  • Végre az egész tested egységesen szép barna színt kap a strandon, nem hagy rajtad nyomot sehol sem az 50-es védőfaktor. Maximum térdig maradsz fehér, merthogy egész nap a gyerekmedencében, a vízipókok után sétálva felügyelsz.
  • Aranyköpések: jelenleg mindkét oldalról el vagyok kényeztetve. A kicsi most tanul beszélni, könnycsorgatós szavakat, mondatokat hallunk tőle. A nagy pedig olyan okosakat és jókat mond, hogy néha csak ámulunk-bámulunk, milyen szépen fogalmazza meg mi is jár az ő kis fejében.
  • Alapjában véve rendrakósak a fiúk, de valahogy nap végére minden szobában nyomot hagynak maguk után. Volt olyan, hogy az édesapjuk elutazott és hívott a szállodai szobából, hogy egy kisautó volt belecsempészve a bőröndjébe. De találtunk már autót cipőben is… 
  • Egyszerűen csodálatosak… Ha lehetne, egy kicsit most lelassítanám az időt. A rötyögős kacajuk, a pici ragadós ujjaik a nyakam körül, a kissé nyálas cuppanós puszi az arcomon, a csilingelő hangjuk, mind-mind melegséggel, boldogsággal, szeretettel töltenek el és fel…  

 

Krizsa Judit , 2016. július 08.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?