10 karácsonyi ajándéktipp 2-3 éves gyerekeknek

Egy 2-3 éves gyereknek már sok mindent adhatunk Karácsonyra, ők már abba a korosztályba tartoznak, akik várják az ünnepet és teljes szívvel-lélekkel hisznek a varázslatban. A választásnál érdemes figyelembe venni, hogy milyen a gyerek személyisége, érdeklődése – ekkor már a kicsi ezt elég jól el is tudja mondani. Megérett az idő arra is, hogy először írjunk közösen kívánságlistát, ebből könnyebb is választani, nemcsak nekünk, de a rokonságnak is.

Egy ekkora gyerkőc már nem bír megülni a fenekén, egyfolytában fut-szalad, nem baj hát, ha mozgással kapcsolatos játékszert választunk. Ilyentájt választanak maguknak először kedvenc alvóállatot vagy babát, és ilyentájt egyre hosszabb időre leköti őket mindenféle, már komolyabb ügyességet igénylő építőjáték. Ekkor már dúl a dackorszak is, ami nagy változásokat jelent a gyerek személyiségfejlődésében.

Ebben az életkorban – bár nyomokban már talán felfedezhető – még nem markáns a különbség a fiúk és a lányok érdeklődése között: egy kislány is szívesen tologatja a kisautót, míg egy kisfiú is örömmel kezd öltöztetni-altatni egy babát. Ettől nem kell megijedni. Hároméves kor körüli gyereknek már adhatunk egyszerűbb társasjátékot – például memóriajátékot -, de az ekkora gyerekek már könnyedén megbirkóznak az első kirakósok kihívásaival is.

Remek ajándék lehet például ez a Thomas favonat kezdő készlet, amit később akár tovább bővíthetünk. Nem érdemes rögtön a legbonyolultabb készletet megvenni, mert a bonyolultsága elveheti a gyerek kedvét a pálya felépítésétől, ez a kör alakú pálya viszont nem fog gondot okozni egy 2-3 évesnek. Ára: 10 149.-

Elérkezett az ideje, hogy a gyerek megkapja élete első LEGO készletét. Szerencsére a LEGO már rég gondolt arra, hogy a kisebb gyerekek igényei mások, így a DUPLO készletek pontosan úgy készültek, hogy a 2-3 évesek is biztonsággal próbálkozhassanak az építéssel. Ebben a DUPLO készletben Micimackót találják a gyerekek, akit piknikezni vihetnek a nappali szőnyegén. Ára: 2 989.-

Egyszerű, de nagyszerű választás ez a fából készült zsiráfos puzzle. A maga 9 db-os mennyiségével tökéletes arra, hogy kihívást jelentsen egy 2-3 évesnek, de nem túl sok ahhoz, hogy meg se merjen próbálkozni a kirakásával. Ára: 449.-

A LEGO-hoz hasonlóan már Playmobil-ból is megkaphatja a pici az első darabokat. Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, ez a kisrepülő például tökéletesen alkalmas arra, hogy később nagy rajongó legyen a gyerekből. Ára: 1 589.-

Ebben az életkorban már az a gyerek is szereti a fürdést, amelyik eddig kézzel-lábbal és vörös fejjel tiltakozott ellene. Az esti fürdések ilyentájt váltanak hatalmas habpartiba, míg a fürdőszoba játszótérbe. A HABA fürdőjátékával még tovább emelhetjük a habos pancsolások fényét, a vikingek biztosan rábírják majd a gyereket arra, hogy ne locsogtassa ki a kádból a vizet. Egy ideig. Ára: 2 632.-

Már tele van néhány dosszié a kicsi alkotásaival: ujjfestékkel, ceruzával, zsírkrétával készült műveiket érdemes megőrizni. Ha előszeretettel ül oda a kisasztalhoz alkotni, jó ötlet lehet számára beszerezni egy nyomdakészletet. Például egy ilyen fából készült, állatos szettet. Ára: 390.-

Említettem már, hogy egy ekkora gyerek állandóan izeg-mozog? Van már hintalova? Ha nincs, akkor a Karácsony tökéletes alkalom arra, hogy most már legyen. Ez a színes hintaló bármikor szívesen veszi, ha a hátára csüccsennek és vad vágtára sarkallják. Ára: 7 500.-

És bár most nem a legtökéletesebb a kinti száguldásra az idő, Karácsonykor simán megfér a fa alatt egy igazi, valódi járgány! A Bertoni Scooter tricikli minden szempontból tökéletes választás: könnyen hajtható, strapabíró, nem fog felborulni vele a gyerek, pakolhat a csomagtartójába és akár apa-anya is tolhatja, ha emelkedő kerül az útjába! Ára: 14 990.-

Persze, egy ajándék nem ajándék – pedig de, ám győzz meg erről egy gyereket! -, úgyhogy gondolkodhatunk komplett ajándékcsomagokban is. Ebben a macis ajándékcsomagban rögtön három meglepetést is találhat a kicsi: egy öltöztethető macifiút és macilányt – ó, ennek annakidején nálunk hatalmas sikere volt - és egy puzzle órát fából. Triplán nyerő! Ára: 2 200.-

Kislányok elválaszthatatlan barátnőjévé válhat egy ilyen kedves, mosolygós rongybaba. Nemcsak együtt aludhat vele a gyerek, de fésülgetheti, ringathatja és altathatja is – pont mint Anya őt. Ha a kedvencévé válik, nem lesz olyan rövid út, ahová ne akarná magával cipelni – és később az oviban is hű társa lehet. Ára: 1 490.-

Kíváncsian várom a további ajándékötleteket: ti mit adnátok még egy 2-3 éves gyereknek?

Szilágyi Diána, 2012. december 11.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2012 12 11. 20:57
LEGO Duplo
Golyópálya
Szerelő készlet, fúróval
Földgömb
Könyv (Szutyejev: Vidám mesék)
Orvosi táska

→ válasz erre
2012 12 12. 11:50
dia
@szilvi35: szuper ötletek, köszi!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?