Távollátás – közellátás: a legnagyobb gond, ha nem vesszük észre

Mekkora és milyen típusú kockázatot jelenthet a gyermekre nézve, ha kezeletlen marad a gyermekkorban kialakuló látászavar? Dr. Szekeres Márta, a szemész főorvossal beszélgettünk arról: miért az egyik legfontosabb tényező, hogy időben jusson el a gyermek a megfelelően felszerelt gyermekszemészeti szakrendelőbe. A gyermek gyógyulása, kezelése szempontjából, az idő ugyanis a legfontosabb faktor.

 

A rövidlátás veszélyei

Akik közelre látnak rosszul, az úgynevezett túllátók, vagy távollátok  – magyarázza Dr. Szekeres Márta -. Ezeknél a gyermekeknél az iskolai munka nehezített. A tanító néni előbb-utóbb kéri a szülőt, hogy vigye el szemészetre a gyermeket. Azzal ugyanis, hogy a tanulás nehezített, vagyis legtöbb esetben „rossz tanulóvá válik” a gyermek, gyakran az is együtt jár, hogy egyben „kezelhetetlenné” is válik. Ha a gyermek nem ül meg 5 percig nyugodtan, gyakran nem pusztán azt a terhet viseli, hogy kirí a többi gyermek közül, de szinte elkerülhetetlen, hogy mindez lelki, pszichoszomatikus tünetekkel is együtt járjon. Ebben az esetben a gyermek „utál iskolába járni”, hiszen ott nem boldogul elég jól. Ilyenkor a legfontosabb, hogy szülőként felismerjük ezt az állapotot, de legalábbis felvetődjön a gyanú, hogy szakorvosi segítségre lehet szükség és az első utunk a gyermekszemészhez vezessen.

Gyakran találkozunk azzal vizsgálat közben, hogy a szülő számára nagyobb gond, hogy esetleg szemüveges lesz a gyermeke, mint a gyermeknek. Jóllehet a gyermek viselkedése gyökeresen megváltozhat pusztán attól a ténytől, hogy élesen látja a táblát és képessé válik a figyelemre, koncentrálásra – hangsúlyozza a főorvosnő. Abban az esetben, ha a gyermek rövidlátó és nem kap időben szemüveget, mivel közelre jól lát, mindig közeli játékokat játszik, s így fenn áll a veszélye annak, hogy magába zárkózott gyermekké válik. Azzal ugyanis, hogy nem nagyon tud részt venni szabadtéri játékokban, mert nem látja meg a labdát, amit felé dobnak, csak ha már egész közel érkezett, elveszíti az együttjátszás élményének lehetőségét s ezzel gyakran a barátkozás lehetőségét is.  Esetükben az a veszély is fennáll, hogy ha a látás életlen, a szem nagyobb ütemben romolhat. Ezért nem mindegy, időben sikerül - e javítanunk, korrigálnunk a rövidlátást egy megfelelő szemüveggel – hangsúlyozza a gyermekszemész főorvos. 

Genetikai okok

 A rövidlátás fokozódásának egyik lehetséges oka gyakran a genetikában keresendő – fejti ki Dr. Szekeres Márta. Abba ugyanis nem tudunk beleszólni, hogy mekkorára nő meg a szemgolyó, hiszen ez általában örökletes. Főként a nagyobb fokú rövidlátások eseteire lehet jellemző, hogy a gyermek „keresztbe örököl”. Vagyis előfordul, hogy két jó szemű szülőnek a gyermeke erősen rövidlátó, mert az egyiknek a nagyobb szemében megfelelően nagyobb a szemlencse is, így jól lát, a másik szülőnek kisebb a szeme és a szintén kisebb szemlencsével úgyszintén jól lát. Azonban ha a gyermek örökli a nagyobb szemet, valamint a másik, nem bele való szemlencsét, már elő is állt a rövidlátás. Ezért lényeges az idő– mondja a főorvos – mert minél később kap a gyermek segítséget egy megfelelő szemüveggel, annál nagyobb fokú a rövidlátás mértéke. Ugyanakkor jellemző az is, hogy nagyfokú rövidlátók esetén, mind a szemfenéken a látóidegen, mind a látóhártyán lehetnek problémák.

Hogyan veheti észre a szülő?

A szülő azt érzékelheti rövidlátó gyerek esetében, hogy a pici gyermek túl közel megy a TV-hez, hogy jobban lássa a képet, illetve, hogy feltűnően hunyorít, ha már nagyobb, hiszen nem látja meg, például az előttük lévő autó rendszámát, vagy a villamos számát. Ezek a jelenségek minden szülőnek feltűnnek, ha sorozatban ismétlődnek. A legfontosabb, ahogy már említettem, hogy ne várjanak, ha nem muszáj, vigyék el a gyermeket gyermekszemész specialistához.

 

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, OptoKid Szemészeti Centrum

2016. december 02.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?