Támad a kéz-láb-száj vírus – de nem kell (túlságosan) megijedni!

Pár nappal ezelőtt, amikor a szokásos kis látogatásomat tettem a kisöcsémnél, furcsa tünetekre lettünk figyelmesek apuékkal. A kétéves nagyon levert volt, látszott, hogy valamije fáj, sőt mutogatta is: a szájacskája. Másnap 38,9 fokig szökött a láza és 48 óra múlva apró hólyagocskák jelentek meg a testén.

Akkor már a rádió is bemondta, hogy járvány van. Azután a média egyre nagyobb figyelmet fordított a betegségre, és persze voltak, akik borzalmas képekkel, túlzó következményekkel riogattak. Ezért döntöttem úgy, hogy egy kicsit utána járok én is, és leírom a saját tapasztalatainkat.

Támad a Kéz-láb-száj vírus – de nem kell (túlságosan) megijedni!

A füstje nagyobb, mint a lángja

Nincs őrzőbb, féltőbb, gondoskodóbb szeretet, mint az anyai; ezt számtalan történet bizonyítja, és bár nagyon igyekszünk, sokszor még sem tudunk higgadtak maradni, ha a gyerkőcünket valami kellemetlenség éri. Hiszen kinek ne facsarodna el a szíve egy nyöszörgő, könnyes szemű, önmagát ellátni, sőt, még szavakkal kifejezni sem (vagy csak alig) tudó 22 hónapos totyogós láttán?

Mégis azt mondom, ne pánikoljunk. A szakemberek szerint ez a vírus is „csak” pont annyira veszélyes, mint a többi. A tünetei ugyan elég széles skálán mozognak: láz, étvágytalanság, a torok gyulladása, hólyagocskák (amik elvileg nem viszketnek, de a kisöcsém nagyon szerette volna megvakarni őket, szóval ezt megcáfolnám) a nyelven, a szájpadláson, az ínyen, a lábfejen és a lábujjak között, illetve a popsiján. A külső hólyagok vörösesek és felhólyagosodtak, a szájban lévők kevésbé irritáltak, talán a nyálkahártya fokozott öngyógyító, védekezőképessége miatt is. Mi azt is tapasztaltuk, hogy ezek miatt egyfolytában folyik a nyála.

Lappangás, fertőzésveszély

A lappangási idő 3-5 nap, általában a láz és a torokfájás jelenik meg először, és később, amikor enyhül a vírus (tehát az már jó jel!), jönnek a hólyagocskák. Leginkább az öt éves kor alattiak vannak kitéve neki, de akár egy kicsit gyengébb immunrendszerű tízéves is elkaphatja. A felnőttek javarészt tünet nélkül hordozzák, ám más gyerekeknek átadhatják, bár nálunk ez sem igaz, mert a kisöcsém édesanyja jelenleg is otthon lábadozik, fejfájással, enyhe lázzal küld és herpesze is lett (ami persze nem a vírus tipikus velejárója, sokkal inkább a legyengült szervezet produktuma).

A durvább tünetek pár nap- egy hét alatt elmúlnak, de akár hetekig is elhúzódhat a teljes felépülés.

Gyógyszerek, kezelés

Külön, erre a vírusra nincs gyógykészítmény. A tünetekek egyenkénti enyhítésére a szokásos szerek ajánlottak, lázcsillapító, fájdalomcsillapító, szájfertőtlenítő, vitaminok… E mellett (bár én nem javaslom, főleg, ha a torka is fáj) jégkockát, fagyit is adhatunk a gyerkőcnek, hogy hűtse a kis száját, puha átfőtt ételekkel etessük, még ha már kezdett is átszokni a keményebb ennivalókra. Kerüljük a gyulladást fokozó, vagy a szervezetet jobban igénybe vevő emészthetőségű ételek fogyasztását, úgy, mint a fűszeres, paradicsomos, savas, gyümölcsös fogásokat. Evés után pedig öblögessünk.

            Nálunk szerencsére már majdnem teljesen helyre jött a picúr, ma már látogatóban is jártam nála, aminek nagyon örült, pár napnyi bezártság után: sikoltozással, futkározással, játékra invitálással üdvözölt – tehát a kedve és az energikussága is kezd helyre billenni!

 

Plézer Panna, 2017. november 05.

 
 
 
Címkék:  

gondozás

X
EZT MÁR OLVASTAD?