Szmogriadó! – Túlélési praktikák gyerekeseknek

Ha Neked is van legalább egy gyereked, akivel otthon töltöd a napokat és a „kritikus” települések valamelyikén élsz, biztosan te is szembesültél már a szmog riasztás miatti szörnyű szobafogsággal. Az eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy a szabadban lenni a gyerekekkel szuper dolog, kint ugyanis mindig valahogy sokkal gyorsabban telik az idő, utána pedig legtöbbször garantált a kiadós alvás. Most viszont, a szmog riadó második-harmadik, vagy ki tudja, hányadik hetében, már nem csak szimplán jónak tartom a kimenetelt, hanem egyenesen sóvárgok utána! Ugyanis azt érzem, lassacskán teljesen becsavarodom az állandó négy fal közötti léttől. Mielőtt ez megtörténne, igyekszem néhány „túlélési praktikát” alkalmazni:

1.Zene, zene és zene!

A nyomasztó bezártság-érzést mindig a nap „hangulatának” megfelelő zenével próbálom oldani. A gyerekdalok mellett a saját kedvenceimet is beteszem, amiket sokszor táncolva énekelek a gyerekeimnek: a nagyfiam sokszor nevetve beszáll a buliba (a Quimby: Ajajaj című száma az egyik kedvence lett), a kicsi pedig gurgulázva nevet rajtunk. Ez nem csak a hangulatomon javít, de egy kicsit át is mozgat minket. Sokszor szól nálunk komolyzene is. Beethoven, Mozart és társaik nem csak azért fenomenálisak, mert állítólag serkentik az agyműködést (hurrá, fejlesztem a kölyköket!), hanem azért is, mert a gyerekeimet kifejezetten meg is nyugtatják a klasszikusok. Így néha én is relaxálhatok pár percet – tiszta wellness smiley. A rádió is remek választás, nekem sokszor nagyon jó érzés felnőtt beszélgetéseket hallgatni duplozás és autópálya építés közben…

2.Közös főzés

Ha délelőtt megadatik a séta lehetősége, akkor a főzést igyekszem a legminimálisabb időráfordítással letudni. Most viszont, időnk, mint a tenger… Ez persze nem azt jelenti, hogy három fogásos éttermi menüt készítek, hanem inkább programot kreálok: bevonom a 2,5 éves fiamat kuktának, a kislányomat pedig odahúzom a konyhába a kis pihenőszékében. A fiam tunkolhat a panírba, szétnyomhatja a főtt krumplit, turmixolhat, sajtot reszelhet stb. Főzés, és délelőtti játék – kipipálva smiley.

3.Engedd el magad egy kicsit…

Így, hogy egész nap be vagyunk zárva, nem igazán siettetem a reggeli átöltözést pizsamából rendes ruhába. Inkább én magam is komótosan kávézgatok, esetleg elnyúlunk a gyerekekkel a szőnyegen egy kicsit még, a kirakósok és plüssök között. Most nem igazán izgat, hogy ha az éppen öntudatra ébredő dackorszakosom ötféle kisgatyát próbál fel és esetleg fél órán keresztül nem is hajlandó mondjuk melegítőnacit felvenni, csak mérgezett egér módjára rohangál a lakásban. Néha még bohóckodunk is egy kicsit, például mindig nagy nevetés tör ki, ha ráadom apa valamelyik pulcsiját. Ééés, szobatisztulók, figyelem! A bezártság remek alkalom arra, hogy gyakoroljátok a pelenka nélküliséget smiley.

4.Vesd be az okostelefont!

Alapvetően annak a híve vagyok, hogy a gyerek hagyja békén a telefonomat, nem is csinálunk vele/rajta semmit egy átlagos napon. Na de most… A nap vége felé, amikor már érzem, hogy hamarosan üvölteni tudnék a bezártságtól, végigterülünk a kanapén vagy a szőnyegen és például állatok, kedvenc mesehősök képeit, illetve családi fotókat nézegetünk, és együtt felelevenítjük a hozzájuk kötődő sztorikat. A mesenézés-kártyát ezen a ponton még nem lövöm el, kell, hogy maradjon némi tartalék a rendszerben smiley.

5.Takarítás, szortírozás ezerrel

Alapesetben hatalmas dilemma, hogy mikor áldozzam be a drága időt takarításra, amikor akár kint is lehetnék a gyerekekkel. Nos, ez most épp nem is kérdés: a porszívózás izgalmas program a nagynak és végtelen nyugalom a kicsinek, aki rajong az efféle fehér zajokért. Ezen kívül itt a remek alkalom az olyan, majd-egyszer-megcsinálom típusú teendők elvégzésére, mint például a sminkes fiók átválogatása – néhány üres tégely a kimosás után szuper új kincs a fiamnak. Itt a lehetőség arra is, hogy a folyamatosan gyűjtögetett számlákat, használati utasításokat, garanciajegyeket kiválogassuk – a szükségtelen darabokból menet közben lehet hajót, repülőt hajtogatni, illetve a jó öreg összefirkálás is kecsegtető program lehet egy totyogó korú gyereknek. A legkisebbek pedig örömüket lelhetik a tépkedésben, gyűrögetésben. A sor végtelen…

 

Ti mivel töltitek a napjaitokat, amikor valami miatt nem lehet kimenni?

Biróné Ujhelyi Anna, 2017. január 31.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?