Előzd meg a közösségi fertőzéseket!

Megkezdődött az óvoda-bölcsőde, a rutinos szülők pedig már tudják: megkezdődött a betegség-szezon is. Mert a sok gyerek között, a zárt közösségben szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen fertőzést ne kapjon el a csemeténk. Szinte. De azért nem lehetetlen, ha ismerünk pár trükköt.

A betegségeket már csak azért is jobb megelőzni, mert a munkáltatók nem nagyon örülnek neki, ha a kisgyerekes anya-szülő kiesik a pici betegsége miatt a munkából. És persze, az sem mindegy, hogy a gyerek szenved az orrfolyástól, köhögéstől, láztól, vagy felszabadultan játszik, amennyit csak lehet.

A közösségek kedveznek a kórokozóknak több dolog miatt is: a kisgyerekek sokszor elfelejtenek tüsszentéskor-köhögéskor zsebkendőt használni, így aztán a baktériumok és vírusok szabadon keringhetnek a levegőben. Ha a kezüket teszik a picik az orruk vagy a szájuk elé, majd játszani kezdenek, a játékszerek válhatnak fertőző forrássá. Azt sem feledhetjük el, hogy a kicsik még sokkal gyakrabban veszik szájukba a kezüket, így könnyebben is fertőződnek meg. Nem árt, ha a gyerek már kiscsoportosként képes alaposan kifújni az orrát is.

Szerencsétlen az a helyzet is, hogy az óvodákban-bölcsődékben az ebéd utáni alváskor a gyerekek egymás mellett fekszenek gyakorlatilag, és sok esetben arra sincs lehetőség, hogy az ablakokat kinyissák a gondozók-óvónők, csak ha az időjárás megengedi. Így a csoportszoba levegőjében különösen magas lehet a kórokozók mennyisége.

A fentiek miatt szerencsés, ha a kicsinek már eleve megtanítjuk, hogy tüsszentésnél-köhögésnél használjon zsebkendőt, ne csak a kezével akadályozza meg a bacik terjedését. De ha mégis így sikerülne, akkor ne felejtsen el kezet mosni gyorsan – meleg vízzel-szappannal, nem úgy, mint az én gyerekem. Óvoda-bölcsődeválasztásnál kérdezzünk rá az altatási szokásokra, és legyen szempont az is, hogy ha lehet, a gyerekeket nyitott ablaknál vagy a szabad ég alatt altatják. Nálunk a bölcsődében -10 fokig a kertben aludtak a gyerekek, ehhez dupla matracot és hálózsákot is kaptak, és imádták.

Persze, már nyáron is tehetünk azért, hogy a gyerek minél kevesebb betegséggel vészelje át a nyirkos hónapokat. Egyen a csemete minél több szezonális, vitaminokban gazdag gyümölcsöt, lehetőleg hazait, mert a külföldi terméseket még éretlenül szedik le. Nézzünk körül a kamrában is: egyes lekvárokban rengeteg C-vitamin is lehet, például a csipkebogyó vagy a somlekvárban. Ebből napi egy kiskanál szintén sokat segíthet.

Érdeklődjünk utána a grapefruitmag-olajnak is, amely számtalan kórokozót és gombát megöl. Ezt is naponta kell szedni, de mivel nagyon keserű, keressük az ízesített változatokat, és még úgy is inkább tegyük valamilyen gyümölcslébe.

Érdemes a gyermekorvosnál is érdeklődni, léteznek ugyanis olyan megelőző készítmények, amelyek ugyan receptkötelesek, de kúraszerű szedésükkel a fertőzések nagy része elkerülhető – ezek nem antibiotikumok, hanem elölt kórokozókat tartalmazó készítmények, melyek ugyanúgy a gyerek immunrendszerét stimulálják, mint az oltások. A homeopátia is segítségünkre lehet: az Echinacea nevű készítmény remek immunerősítő, megfelelő adagolással az orvos által felírt immunerősítő készítmény kúraszerű szedését egészíthetjük ki vele.

Nyáron töltsön a gyerek minél több időt a szabadban: a friss levegő, a napfény és a mozgás mind erősíti az immunrendszert. Persze, erre érdemes figyelni ősszel és télen is, amikor csak tehetjük, mozduljunk ki otthonról, még az sem baj, ha esik az eső. Megfelelő öltözettel a rossz idő is kihasználható. Menjünk kirándulni, gesztenyét szedni, levelet gyűjteni, télen korcsolyázni, szánkózni, hóembert építeni, hógolyózni, vagy csak havat lapátolni.

Gondoskodjunk arról is, hogy a gyerek eleget aludjon. Az alváshiány rossz hatással van az immunrendszerre, ráadásul a közösség újdonsága rengeteg izgalommal is jár, amit fel kell dolgozni minden kicsinek. Esténként időben kezdjük meg a lefekvésre való készülődést, hogy a gyerek legalább 10-11 órát alhasson.

Ti milyen egyéb praktikákkal készültök a nátha-szezonra?

Szilágyi Diána, 2011. szeptember 05.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?