Csalás volt az autizmust a kanyaró-oltással összekapcsoló tanulmány

Andrew Wakefield, aki 1998-as, a The Lancet folyóiratban közölt tanulmányában összefüggést vélt felfedezni a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni vakcina, az MMR és az autizmus között, "aprólékosan megtervezett" csalást követett el az adatok meghamisításával - írja a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat. A lap szerkesztői szerint nem lehetséges, hogy Wakefield pusztán hibázott, meg kellett hamisítania az adatokat tanulmányához, mely később szülők ezreit győzte meg arról, hogy a vakcinák veszélyesek.

A British Medical Journal (BMJ) közzétett elemzés szerzője újságíróként orvosi, kórházi feljegyzések és szülői interjúk segítségével mutatta ki, hogy Wakefield meghamisította az adatokat. A brit Brian Deer elemzésében úgy találta például, hogy Wakefield - aki 12 gyerek adatait szerepeltette tanulmányában - legalább 13 gyereket vizsgált, akik közül legalább öten már a vakcinálás előtt autizmusra utaló tüneteket mutattak. Deer cikkét a londoni Sunday Times és a brit Channel 4 televíziós csatorna fizette.

"Ki követte el ezt a csalást? Kétségtelen, hogy Wakefield volt az" - írták szerkesztőségi cikkükben a folyóirat munkatársai, élükön Fiona Godlee vezető szerkesztővel.

Andrew Wakefield Lancetben megjelent tanulmánya emberemlékezet óta a legélesebb vitát váltotta ki orvosi körökben - írja az MTI. A cikk eredményeként meredeken csökkent a gyermekek átoltottsága az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más európai országokban.

A tanulmány megjelenése óta, 1998 és 2004 között Andrew Wakefield állításait sorra megcáfolták az olyan vezető orvosi folyóiratok, mint a The Lancet, a New England Journal of Medicine, a Pediatrics vagy a British Journal of Medicine, tucatnyi brit orvosi szövetség pedig közleményben vállalt felelősséget az oltóanyag biztonságosságáért.

2010. februárjában a tekintélyes brit orvosi hetilap végül hivatalosan is visszavonta 1998-as Wakefield-cikkét, magát az orvost pedig 2010. májusában kizárta tagjai sorából a brit doktorok regiszterét vezető szervezet, a General Medical Council (GMC). A GMC fegyelmi testületének akkori indoklása szerint Andrew Wakefield és két szerzőtársa "lelkiismeretlenül", "félrevezető módon" és "felelőtlenül" viselkedett kutatásai során, "szívtelen nemtörődömséget" tanúsítva a gyermekek iránt.

A testület májusi közleménye szerint az orvos a vérmintákat fia születésnapi partijának résztvevőitől gyűjtötte be, 5 fontot fizetve minden gyermeknek, és később tréfálkozott is az eset fölött. Wakefieldnek egyébként, aki abban az időben a londoni Royal Free Hospital gasztroentorológusaként dolgozott, nem volt engedélye a kutatásra.

Andrew Wakefield - aki 2004 óta az Egyesült Államokban praktizál - a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában tagadta az ellene felhozott vádakat, és arra hivatkozott, hogy tanulmánya eredményét később a világ öt országában megismételték.

Babanet / MTI , 2011. január 11.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?