Az anyaság negatív velejárói - Mi a fibróma, és hogyan kezeljük?

A kismama lét negatív testi változásai közül a narancsbőr és a striák, az ún. terhességi csíkok sokunk által ismertek. Van azonban egy ritkábban emlegetett jelenség, a fibrómák megjelenése. Ezeknek az apró, szemölcs-szerű bőrkinövéseknek az elszaporodása a nyakon, a dekoltázs, a mell vonalában, amelyről kevesebb szó esik. És bár a fibróma nem szemölcs, annál kellemetlenebb együtt élni vele.

A kor előre haladásával egyre több fibroma – bőr növedék – keletkezik, melyet gyorsan lehet eltávolítani elektrocauterrel.

A fibrómákkal való első találkozás általában nagyon meglepi a kismamát, hiszen ezek a bőrszínű, ici-picit sötétesebb, kiálló valamik egyre nagyobb számban jelenhetnek meg a kismama testén. Pláne akkor kellemetlenek, ha olyan helyen nőnek, pl. a nyak bőrén, ahol pici babánk könnyen belekaphat, és a kinövés fáj, viszket, bepirosodik. Ráadásul a bőrgyógyászati szakrendelésen nem is mindig tudnak mit kezdeni ezekkel…

Az anyaság negatív velejárói - Mi a fibróma, és hogyan kezeljük?

Erős immunrendszer nélkül nem megy

A jó hír az, hogy a fibrómák megjelenése az immunrendszer erősítésével megelőzhető, vagy a szaporodásuk meggátolható. Mivel a kismamák testében zajló hormonális változások rendszerint az immunrendszert is megviselik, ez az időszak kedvez a fibrómák, bőrkinövések elszaporodásának. Nem lehet eleget hangsúlyozni a helyes táplálkozás fontosságát, a zöldségekben, gyümölcsökben található vitaminok, ásványi anyagok természetes módon erősítik immunrendszerünket. Egy kismamának ezért még inkább kötelező minél többet fogyasztani belőlük. Az immunrendszert regenerálja a sok napsütés, azaz a napsütés hatására a szervezetünkben képződő D-vitamin. De mit tehet a kismama a napfényhiányosabb őszi, téli hónapokban? Válogasson étrendjébe olyan ételeket, melyeknek magas a D-vitamin tartalma, mint például egy jó kis tonhal-saláta, a tejtermékek, a máj vagy a tojás.

Kérdezze meg kezelőorvosát! Azaz a bőrgyógyászt!

A rossz hír az, hogy ha egyszer kialakultak, és a fibrómák elszaporodtak, semmilyen kenőcs, ecsetelő nem segít.  Eltávolításukkal szakemberhez kell fordulnunk: a bőrgyógyász különböző módszerekkel tud segíteni ebben, fagyasztással, kiégetéssel, lézerrel. Az ollóval vagy szikével történő levágást ritkán alkalmazzák: mivel a fibrómák eltávolítása vérzéssel is jár, az égetés vagy a lézer a vérereket hatékonyan elzárja, melynek köszönhetően csekély vérzéssel jár az adott beavatkozás. Az esetek többségében sem varratra, sőt, kötözésre sincs szükség. Az égetés helyén keletkező pici sebfelületet otthon sebfertőtlenítő hintőporral elegendő kezelni. Hogy melyik beavatkozást választjuk, az függ a fibróma méretétől, attól, hogy mennyire áll ki a bőrből, a test mely részén található, és nem utolsó sorban a pénztárcánktól.

Előnyök

A fagyasztás hátránya, hogy nem alkalmazható helyi érzéstelenítéssel, ezért a beavatkozás fájdalmasabb lehet és megsérül a környező egészséges bőr is. A lézer a legújabb, de eszközigénye miatt drágább eljárás. A leégetés könnyű beavatkozás, a fibrómák számától függően mindössze 5-15 perc alatt elvégezhető. Bár némi fájdalommal jár, a szúró, égető, csípéshez hasonló fájdalom csak pillanatokig érezhető. Sőt, ha érzéstelenítjük az alapjukat lidokainnal, nem is fáj. Mindössze minimális bőrpír látható beavatkozás után az égetés helyén, és gyorsan, néhány nap alatt teljesen begyógyul a seb.

 

A cikket Dr. Polman Erzsébet, az Oktogon Medical Center bőrgyógyász szakorvosa lektorálta. 

2018. október 01.

 
 
 
Címkék:  

gondozás

X
EZT MÁR OLVASTAD?