Olinapló - Hozzátáplálásra fel!

Jövő héten már a negyedik hónapot töltjük, hihetetlen gyorsasággal szaladnak a napok és a hetek. Végre eljött a nyár és Oli is akkora már, hogy bátran jöhetünk-mehetünk mindenfelé, a nyaralást is gőzerővel tervezgetjük, ha minden jól megy, két hetet el tudunk tölteni a Balatonon. Már szereztem is a kis fokhagyma popsijára fürdőpelust, és nagyon helyes UV szűrős sapit is kapott.

Egyre több a program, és ha éppen mégsem kell sehová sem mennünk, akkor sem unatkozunk itthon, elmókázunk, ha jó kedve van a picurnak, vagy ha éppen nyűgös, akkor meg azért, ilyenkor még több törődést igényel. Napközben általában háromszor alszik még, a délutáni alvása hosszabb egy picit, ilyenkor én is kihasználom az időt és az ebéd mellett nyugodtan megkávézok és olvasok is egy picit.

Hétvégén, amikor Mr. Mimi is itthon van legtöbbször, kiülünk a teraszra, és míg Oli szunyókál, kint beszélgetünk és élvezzük a jó időt. A tv-t lassan egy hónapja szinte be sem kapcsoljuk, egyrészt a pici miatt sem, mert ha megy, akkor folyton azt akarja bámulni, másrészt sokkal inkább szeretünk hármasban lenni, egymással foglalkozni vagy egymás mellett lenni, és élvezni a csendet egy jó könyv mellett.

Oli igazán tündéri baba, sugárzik belőle a kedvesség, igazi kis mosolygós kislány, csak megörökíteni nehéz a boldog pillanatait, mert ahogy észreveszi a telefont vagy a gépet, rögtön lebiggyeszti a száját. Akárki szól is hozzá, ha ismeri az illetőt, ha nem, mindenkire mosolyog, a gyerekeket főleg nagyon szereti.

Túl vagyunk az első házon kívül töltött éjszakán is, nagyon jól viselte, egy másik, nála kisebb babával aludtunk egy szobában, amikor sírt a pici, Oli is felébredt, de csak nézelődött kíváncsian, hogy honnan is jön ez a hang. Utána néhány percen belül vissza tudtam altatni egy kis buksi simogatással, hál az égnek, éjszaka nagyon nyugodtan alszik. A meleget persze ő is rosszul viseli, a kiruccanás alkalmával nagyon nehezen aludt el napközben a rekkenő hőségben, sokat kellett tologatni.

A meleg persze az étvágyára is hatással van, általában 3-4-5 óránként 150 ml-t szokott megenni, de most sokszor 120 ml-t is alig tud legyűrni. A táp mellett próbálom vízzel is itatni, amit mindig el is fogad, de ha 10 ml-nél többet iszik egyszerre, ki is bukja.

Jelenleg a harmadik féle tápszert használjuk, ami már gyógytápszer, antirefluxos, a doki bácsink azt mondta, hogyha ez sem válik be, akkor kénytelen lesz gyógyszert felírni, de nagyon minimálisra csökkent a bukás mennyisége, így erre nem lesz szükség. Nem volt egyébként légből kapott a dolog, olyan mennyiséget kibukott, hogy előkét kellett ráadnom még itthon is, mert csurom víz és táp volt az egész ruhája és naponta többször kellett átöltöztetni. Éjszakánként rendszeresen arra ébredtünk, hogy Oli nyelte vissza a tápot, a pelenka a feje alatt át volt ázva, a haja, füle és a nyaka is tápszerben úszott.

A védőnéninkkel és a gyerekorvossal már elkezdtünk egyeztetni a hozzátáplálással kapcsolatban, nem várjuk meg a fél évet. Oli már csak tápszert kap sajnos, így nem látom értelmét tovább várni, ha már így alakult, szeretnék neki minél több féle tápanyagot bejuttatni a szervezetébe és tudni, hogy pontosan mit is adok neki. Ismerősöktől és megbízható zöldségestől szereztünk be cseresznyét és meggyet, ami nem lett permetezve. Magozás és pürésítés, valamint alapos kukacmentesítés után ott sorakoznak megtöltve az anyatejtároló dobozok - legalább hasznukat vesszük - a mélyhűtőben, mire Oli már kaphatna ebből a két gyümölcsből, addigra már nem lesz szezonjuk. Barackot is szeretnék még neki eltenni. Anyukák egyéb ötlet, hogy mit rakjak még el?

Ez az első olyan hetünk, hogy Mr. Mimi nincs itthon egyáltalán, kicsit izgultam miatta - még a naplóírásról is megfeledkeztem -, de a rossz idő miatti nyűgösségen kívül eddig nagyon jól vettük az akadályokat. Persze neki rosszabb, mi legalább együtt vagyunk Olival, ő viszont kénytelen minket nélkülözni, de már csak pár nap van hátra!

Kitartás, Apa, várunk haza!

Mimi

Mimi, 2013. június 26.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 

2013 06 27. 13:38
Sziasztok !
Elnézést, hogy ide írok de mindig olvasom Oli naplóját, és annyi szabadidőm lett, hogy elhatároztam én is írok blogokat. De nem megy. Esetleg tudtok segíteni, hogy hogyan kell elkezdeni meg ilyenek? :)))

Köszönöm
Enikő
→ válasz erre
2013 06 27. 16:15
dia
@enciduym: Mire vagy kíváncsi? És milyen blogban gondolkozol?

Dia
→ válasz erre
2013 06 27. 20:54
Nagyon szépen fejlődik Olívia. Igen ezek a fránya frontok szerintem ezt a vacak időjárás minden picit és nagyot megvisel.
Mi a hozzátáplálást kb 5 hónaposan kezdtük és nagyon élvezte is eleinte, mostanra sajnos csak a lelkesedés maradt meg és egyre többet szopizik... és inkább csak csipeget.

Vigyázzatok magatokra!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (5) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?