Mivel játszik a gyerek? Okos játékok - kedvenc játékok

Valaha mindenkinek hasonló játékai voltak, nem is érte az embert meglepetés, ha délután átment az osztálytársához játszani. Ma elárasztják a boltokat a játékok, így nekünk, szülőknek meg kell tanulnunk választani: jól és okosan dönteni. De játszani nemcsak a boltban vásárolt játékokkal lehet. Talán még senki sem nőtt fel bújócskázás, körjátékok, amőbázás, ország-város nélkül. És remekül el lehet molyolni az otthoni fazekakkal, anya cipőivel vagy egyszerű só-liszt gyurmával is.

Az a tervem, hogy korosztályok szerint összegyűjtjük, mivel játszanak legszívesebben a gyerekeink; legyen szó akár játékszerekről vagy azok nélkül játszható játékokról (pl. fogócska). Ezzel kettős célom van: megkönnyíteni annak eldöntését, hogy mit vegyünk a gyereknek szülinapra, ünnepre vagy csak úgy; illetve bevált ötleteket adni egymásnak, mivel foglalhatjuk le az apróságokat, ha kitört rajtuk az unalom vagy a nyafogás.

Ha Ti is benne vagytok a dologban, kerülnünk kell majd a márkák konkrét megnevezését, én is erre törekszem, és erre kérlek Benneteket is.

Korosztálytól független kedvencek

  • Bújócska: már néhány hónapos kortól, magától is felfedezi a baba ezt a megunhatatlan, örök kedvencet! A mi időnkben még kiskamaszként is nagy sláger volt, de lehet, hogy a mai tizenéveseknek már „ciki”.
  • Labdázás: legnagyobb előnye, hogy Apa is partner benne! A labda mintája a gyerek számára nem közömbös, de egy Micimackóval biztosan nem lőhetünk mellé.
  • Könyvek: válasszunk a gyerek aktuális érdeklődésének megfelelőt, például teknősöset, dínósat, járműveset. Nálunk az első játékok között már ott voltak, persze akkor még vízálló, elnyűhetetlen változatban, és elkísérnek minket egy egész életen át! Külön felhívom a figyelmet a mondókás könyvekre: ezekből mi, felnőttek tovább képezhetjük magunkat, ha netán elfelejtettük volna az oviban tanultakat.
  • Régi családi fényképalbumok: nálunk mindig toplistásak.
  • Lufi: filléres és kiváló szórakozás – még kisbabáknál is bevethető héliummal töltve, kézre-lábra rögzítve. Akár egy órán át is elszórakoztatja magát vele a baba.
  • Bábok: Nálunk a teknős meg a katica a kedvenc.
  • Párnacsata, dögönyözés, kergetőzés, térden lovacskázás és a többiek. Hosszú éveken át elkísérik gyerekkorukat, a miénket pedig tökéletesen visszahozzák.

A legkisebbeknek - babajátékok

  • Csörgők: elég 3-4 darab, annyit meg úgyis kapunk a babanézőbe érkező sereglettől.
  • Kis textillabdák: zörgő-csörgő kivitelben még menőbb!
  • Madzagok, szalagok, zsinórok, bojtok és rojtok: valamilyen rejtélyes oknál fogva imádta őket a kislányom, de más anyukát is hallottam már hasonlóról beszámolni. Ne legyenek túl hosszúak és mindig rá kell kötni őket valamire (pl. kiságy rácsa), nehogy a baba lenyelje, vagy a nyakára tekerje.
  • Gurulós játékok: mászásra ösztönzi a kisbabát, ha a játékot meglöki, és az odébb gurul. Nekünk egy gurulós katicánk volt; megszolgálta az árát, szegényt sokat kergette a kislányom a széklábak között.
  • A konyhaszekrény teljes tartalma: minden baba napjában többször kirámolja: ne szóljunk rájuk! Végül is nem teljesen mindegy, hogy plüssmackókat vagy fazekakat kell összeszednünk a gyerek után? De figyeljünk oda, mi kerül a kezükbe: az éles, törékeny dolgokat pakoljuk egy időre a felsőbb régiókba vagy gyerekzárral ellátott szekrényekbe. A legjobb, ha kialakítunk a gyereknek egy saját polcot vagy fiókot.
  • A tükör: szintén minden gyerek kedvence; csak felügyelet mellett használható.

Egyéveseknek

  • Anya, Apa papucsa, táskája és egyéb ingóságai: a szülővel való azonosulást éli meg a gyerek, mikor apa negyvenhármas cipőjében szántja a szőnyeget. Ilyenkor rendszerint remek fényképek készülnek róla.
  • Kismotor: röviddel az önálló járás után elkövetkezik az önálló motorozás korszaka: ha nem veszel neki, elveszi másét, ha veszel, akkor is.
  • Játék babakocsi: nyugodtan megengedhetjük a kisfiúknak is, hogy tologassák, nem hiszem, hogy maradandó károsodás éri őket, ellenben a tiltott gyümölcs annál édesebb.
  • Homokozós játékok: fogyóeszköz, szülőtársaink közül az egyébként jól szituáltnak tűnők időnként mintegy véletlenül hazavisznek ezt-azt a máséból, ebben az sem fogja őket megakadályozni, ha alkoholos filccel írjuk rá a gyerek nevét mindenre. Tapasztalatom szerint messze a legnépszerűbb a lapát. Régebben kapható volt egy bizonyos svéd bútoráruházban egy praktikus ülőke, aminek köszönhetően a gyerek tavasszal-ősszel sem fázik fel a homokozóban. Irigylem azokat, akiknek sikerült ilyenre szert tenni, én egyszerű kempingmatracból, két réteget összeragasztva készítettem hasonlót a lányomnak; alkoholos filccel szép mintákat lehet rárajzolni.
  • Fürdőkádba való játékok, felhúzható halak, békák és társaik: az immáron hullámok közt is biztosan üldögélő baba hosszasan eljátszik velük a kádban, a felhúzós játékok a finommozgását is fejlesztik.
  • Búgócsiga: örök favorit, de jó ideig a gyerek még nem tudja önállóan felpörgetni.
  • Keljfeljancsi: a búgócsiga párja. Ezek tanítanak meg minket, szülőket arra, hogy a jó játék nem feltétlenül drága.
  • Építőkocka: kihagyhatatlan. Én a fát szeretem. Elemei akkorák legyenek, amit a gyerek nem tud lenyelni vagy a szájába gyömöszölni, de kényelmesen meg tudja fogni.
  • Xilofon és más egyszerű hangszerek: Imádni fogja. Te már kevésbé.
  • Húzogatós játékok: legegyszerűbb, ha nagyobb játékautóra spárgát kötünk, de a legmenőbbek azok, amik hangot is adnak, pl. kerepelnek. Ebben is a fa a legízlésesebb. A játékra kötött madzag hossza olyan legyen, hogy a gyerek nyaka köré ne tekeredhessen.
  • Formabedobó: várjuk ki türelemmel, míg a gyerek rájön a lényegére, a hosszas elméleti magyarázattal semmire nem megyünk.

Kétéveseknek

  • Ruhák, cipők, kalapok: akár a sajátjai, akár Anya ruhái: imád öltözködni. Kivéve, ha én akarom, hogy öltözzön. Hagyom játszani, még ha szét is dobálja a ruhákat, másképp esélyem se lenne, hogy valaha is önállóan öltözzön.
  • Só-liszt gyurma, linzertészta, gyári gyurma: ebben a sorrendben.
  • Macik és babák öltöztetése, pelenkázása: állandó program másfél éves kortól. Néhány pelenkát érdemes rááldozni, nagyon elmélyülten tudnak játszani vele.
  • Építőjáték: annak a bizonyos legkedveltebb márkának a „duplája”, ugye értitek? Másfél éves kortól ajánlják, a legjobb játékok egyike, sajnos nem a legolcsóbbaké, de akárcsak a könyvekre, erre is érdemes költeni.
  • Nagyméretű barna csomagolópapír (30 Ft) földre terítve, és zsírkréta vagy ujjfesték: vigyázzunk, a zsírkréta feltehetőleg a bútorokra, padlóra és a gyerek szájába is kerül majd. Haladóknak ajánlom a kimosható filctollat. Kb. másfél éves kortól.
  • Kirakós: Ne az 1000 darabosra gondoljunk, a fa kirakósok a legegyszerűbbek, elemeik kis fogantyúval kivehetők. Vagy a kirakós kockák, amelyekből hat képet is ki lehet tenni.
  • Hintaló: Nekünk ugyan nincs, de a keresztfiaméknál egyből rákattan a kislányom.
  • Szerepjátékok kellékei, pl. orvosi táska: Azt hiszem, ez „hivatalosan” csak 3 éves kortól érdekli a gyerekeket, de nekem az a tapasztalatom, hogy oltás után már az egyéves is előszeretettel oltogatja a mackóit egy üres fecskendővel. A gyógyszerszedés okozta lelki trauma is megkönnyíthető, ha a maci is kap gyógyszert.
  • Futóbicikli: Állítólag nagyon hasznos az egyensúlyérzék fejlesztésére. A motor ugye stabilan megáll magától is, ezért a futóbicikli - pedál nélküli, lábbal hajtható bicikli - már a haladó szint.

Az én nagylányom most kétéves, így egyelőre nyitott marad a lista vége. Másfelől nem tudom, mivel játszanak a kisfiúk ezekben az években. Folytassátok, egészítsétek ki!

kisgigi

kisgigi, 2011. március 28.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(9 hozzászólás) 

2011 03 30. 14:28
Nálunk a kedvenc a fakanál, az edények,a fésű....és még sorolhatnám! Rajzolni, festeni nagyon szeret, egész kicsi kora óta. A drága játékok pedig ritkán kerülnek elő!
→ válasz erre
2011 03 30. 19:45
Nagyobbik kislányom 5 éves lesz, úgyhogy inkább róla írok, mint a másfél évesrôl, mert már sokminden elhangzott a kicsikrôl. Mindene a rajzolás. Kb 2 éves kora óta rajzol, nagyon szereti. És persze a festés, vágás, ragasztás, gyurmázás is kedvencek. A másik a meseolvasás és a szerepjátékok. Folyamatosan szerepeket játszik, és persze engem is bevon. Ez már csak azért is jó, mert közben tudom végezni a házimunkát is. Errôl jut eszembe, a mosogatás, ruhahajtogatás, porszívózás is nagyon jó játék! Ebben már a kicsi is egyre szívesebben résztvesz. Nagyon szeret zenére táncolni és mindenféle hangszeren, vagy hangkeltô eszközön játszani. A fôzôcskézés (nem drága gyerekkonyhán, hanem az itthoni lábassal, fakanállal és különbözô kis építôjátékokkal) mindkettô kedvence. És persze a mondókák, csip-csip csóka, húzz-húzz engemet stb. A bolti játékok közül az építôkocka, babák (öltöztetése), ügyességfejlesztô társasjátékok a kedvencek, de sokszor napok telnek el anélkül, hogy ezek elôkerülnének.
→ válasz erre
2011 04 05. 21:50
Az én gyerekeimnél az abszolút favorit a puha kb 10x10-es kocka, melyeket összerakva képek jönnek ki. Ebből lehet építkezni, de egymást dobálni is remek játék. A 4 éves fiam autózni/repülőzni szeret, bármi lehet kisautó/repcsi, még egy parafadugó is. A 4+ ismert kirakóból nagyon kreatív autókat épít. A 2,5 éves lányom pedig egyszerre 3 babát is tud altatni, vígasztalni. Együtt még bungit építenek mindenből, összehordanak mindent, amit találnak (pléd, hintaló, kiskonyha, párna, dömper) és a körbekerített részben huncutkodnak. Egy kisgyereknek a legjobb játéka a testvére! :)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (9) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?