A negyven felettiek túl öregek az apasághoz? Ugyan már!

Nem csak a negyedik ixen túli kismamáknál „előny a kor” (erről bővebben olvashatsz egy korábbi cikkünkben, de az érettebb pasikból is nagyon jó apukák válnak, – sokszor talán még jobbak is, mint amilyenek a húszas éveikben lettek volna. Hogy miért gondoljuk ezt? Olvass tovább!

Már megteremtették a saját (és leendő családjuk) egzisztenciáját

Mi még hiszünk a klasszikus férfi-női szerepekben, persze nem a mosogatás-fűnyírás között húzandó éles határra gondolunk (hogy egyik „női”, másik „férfi” munka – mert szerintünk nem így van!), sokkal inkább arra, hogy a pasik nagy része még mindig a családfenntartó fél, és huszas-harmincas éveikben teljes gőzerővel azon igyekeznek, hogy összehozzák a családalapításhoz szükséges, biztos anyagi hátteret. Mi, nők pedig szintén hozzátesszük a magunkét, de sokkal szívesebben vállalunk úgy gyereket, ha biztonságban érezzük magunkat, és tudjuk, hogy a kicsinek nem kell majd nélkülöznie – ami elég fontos, a mai pelenkaárak mellett.

Egy negyvenes - sőt, merészebbet mondunk: akár egy ötvenes! -  férfi valószínűleg ezen már túl van: megtalálta a helyét a munka világában, esetleg vállalkozást alapított, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, van némi megtakarított pénze, vagy befektetése (például egy ingatlan) – így ha netán, veszélybe is kerülne a jelenlegi állása, akkor sem esik kétségbe.

Kevés dolog tudja igazán felhúzni az érettebb pasikat

Ahogy idősödik az ember, az évek során megtapasztal sokféle stresszhelyzetet, benő a feje lágya, és kevésbé aggódik olyan dolgokon, amikről tudja, hogy úgysem befolyásolhatja azokat. Megtanulja, hogyan kezelje a düh vagy a csalódottság érzését, lenyugszik, türelmesebbé válik.

Persze az előbb említett stabil egzisztencia is csökkenti a stresszt, így nagyobb odaadással, figyelemmel tud egy negyvenes apuka a gyerkőcével ráérősen hintázni szombat délutánonként.

Sokkal jobb példát tudnak mutatni

Remélhetőleg a negyedik ikszen túl, párunk már kitombolta magát; velünk együtt odafigyel az egészséges étkezésre, mellőzi a káros szenvedélyeket, és talán nem a valóságtól elrugaszkodott elképzelés, hogy nem a haverjaival tölti a péntek-szombat estéket.

A kicsik nem feltétlen abból tanulnak, amit a szavainkkal próbálunk meg elmondani; sokkal inkább a tetteinket utánozzák. Mondhatod azt a lurkódnak, hogy ne egyél annyi csokit, mert meg fog fájdulni a pocid, ha közben Te magad két pofára gyűröd magadba az édességeket, és a szemét kaját.

Sokkal gyakrabban kimutatják az érzelmeiket

Igen… Az érzéseink kifejezésének készsége is gyakorlás és tanulás kérdése. Illetve a párod önismereti szintjétől is függ; éppen hol tart, mennyire nyitott és befogadó. Egy bizonyos kor felett azonban a legtöbb férfi eljut oda, hogy többé nem szégyenli, amit érez, még akkor sem, ha például a bébi megszületésekor egy könnycsepp csordul ki a szeméből. Tisztában van magával és azzal, hogy ez teljesen normális – a többiek véleménye meg kit érdekel!? J

Tehát Uraim, ne tessék megriadni a kortól, semmiről nem vagytok még lekésve, és bármikor jó Apa válhat belőletek. Amikor itt az idő, ösztönösen jönni fog minden, és a tőletek telhető legtöbbet megteszitek majd gyermeketekért!

Plézer Panna, 2017. február 16.

 
 
 
Címkék:  

apaság

X
EZT MÁR OLVASTAD?