Ugyan minek kellene fogadkozni? - Újévi fogadalmak - 2017

Akár várandós vagy, akár épp a karodban tartod a csöppséget, miközben a soraim olvasod; most lehet, hogy a pokolba kívánsz: elég sok teher van már a válladon így is, milyen fogadalmat kellene még teljesítened az újévre vonatkozólag?! De hidd el, pont azért van szükséged tervre, betartandó szabályokra, hogy bokros teendőid közt ki ne csússzon kezedből az irányítás. Hadd segítsünk!

5 Elhatározás – terhes nőként

  1. Minden reggelt azzal kezdek, hogy a tükörbe nézve (hangosan!) megdicsérem magam: „Csodálatos vagyok.” – majd a nap hátralevő részét is ennek tudatában töltöm el.
  2. Több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, és kevesebb meleg szendvicset, tortillát.
  3. Minden nap mozgok legalább negyed órát – sétálok, jógázok, nyújtok vagy súlyzózok – ehhez pedig még MA kinézek egy edzőtermet és tanulmányozom annak órarendjét!
  4. A vizsgálatokon minden bennem motozó kérdést felteszek, nem érdekel, ha hülyeségnek tűnik!
  5. Nem zárkózok el azonnal mások tanácsaitól; türelmesen meghallgatom őket, majd döntök.

6 Fogadalom – a szüléssel kapcsolatban

  1. Nem próbálom meg a szüléssel kapcsolatos élményeim másokéhoz (rokonok, barátok) hasonlítani.
  2. Csak olyan személyek jelenlétére számítok a szülés során, akik igazán képesek segíteni majd adott helyzetben.
  3. Vajúdás közben ahányszor csak tudok, felkelek, pozíciót váltok, megmozgatom a tagjaim.
  4. Emlékeztetem magam, amikor csak kell, hogy a szülés egy olyan semmihez nem hasonlítható új kihívás a baba és az én számomra, amit előtte nem tudok gyakorolni; úgy fog végbemenni, ahogy történnie kell, nem okolom magam, ha valami váratlan helyzet lépne fel!
  5. Nem hibáztatok senkit a fájdalmaimért és nem vetem a férjem szemére, hogy „bezzeg neki nem kell ezt átélnie”.
  6. Sosem tévesztem szem elől a tényt, hogy nők milliói válnak anyává nap, mint nap, és ha ők túlélték ezt a procedúrát: bizony, nekem is menni fog!

 

7 Ígéret – az anyaság első heteire vonatkozóan

  1. Minden egyes nap hálát adok azért, hogy a kicsi és én is egészségesek vagyunk.
  2. Türelmes leszek a testemmel, és hagyok neki időt, hogy a maga idejében és módján regenerálódjon.
  3. Minden tanácsot a helyén kezelek.
  4. Merek segítséget kérni, ha szükséges.
  5. Elfogadom, hogy az anyaságot is (mint minden egyebet), rengeteg különböző módon lehet csinálni, és bizonyos szinten a saját utamat kell járnom.
  6. Túlélem a kialvatlanságot; annyi időm lesz még bepótolni a pihenést!
  7. Sosem felejtem el, hogy a világ legnagyobb ajándékát kaptam; egy saját gyermeket, akit a legjobb képességeim szerint kezelek, nevelek.

 

8 Elhatározás – életed hátra lévő részére

  1. Nem csak az első hetekben, és nem csak 2017-ben leszek türelmes, kedves magamhoz és a családomhoz is, hanem az életem egész további részében.
  2. Mindig emlékeztetem magam, hogy felelős vagyok egy apróságért, aki számára pótolhatatlan vagyok, ezért vigyáznom kell magamra is!
  3.  Jó idők- rossz napok; történjék bármi, mindig tisztában vagyok vele, hogy ezek csak múló pillanatok. A szép perceket mélyen átélem, a kellemetleneket hagyom, hogy maguktól elmúljanak.
  4. Nem főnökösködöm a férjem felett, ráerőltetve a nézeteim, hogyan legyen jó szülő, inkább mindent átbeszélek Vele.
  5.  Nem hagyom, hogy egy pici rendetlenség, egy kisebb fajta káosz tönkre tegyen mindent.
  6.  Amit tudok, leegyszerűsítek; nem bonyolítom túl feleslegesen a dolgokat.
  7.  Úgy szólok mindig a lurkóhoz, ahogy viszont is elvárom. Nem engedek meg Vele olyan hangnemet (még akkor sem, ha rossz fát tett a tűzre), amit a munkában, vagy a barátaimmal szemben sem teszek.
  8.  Ha néha véletlen mégis „kiborul” a bili, és nem vagyok minta-anyuka, azt is megbocsájtom magamnak – senki se tökéletes és mások sem várják ezt el!

 

Plézer Panna, 2017. január 01.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?