„Úgy éreztem, egy kibírhatatlan sárkány vagyok… Aztán szorongásos zavarral diagnosztizáltak”

Sokféleképpen kezdődhet… Történik valami váratlan dolog az életedben, ami nagyon mélyen érint, új élethelyzetbe kerülsz, amivel képtelen vagy megbirkózni, elveszítesz valakit, akit nagyon szeretsz, vagy éppenséggel érkezik az életedbe valaki, egy új csöppség: a harmadik.

Nem csak a nagyobb dolgokon akadtam ki, például amikor a legnagyobb fiam összefirkálta az előszobafalat és újra kellett festeni az egészet, de akár azon is, ha a négyévesem feldöntötte a Lego tornyot. Igen, a Legot… Szörnyű, hasogató migrénem lett az építőkockák zajától. Egy teljesen átlagos, hétköznapi kérdés is totál felhúzott; például amikor az egyik gyerkőc azzal nyaggatott „mikor eszünk már”, negyedórával az uzsonna után. Épp a legkisebbet szoptattam, ezért ráförmedtem, hogy „de hát most ettél, szolgáld ki magad, és vegyél el egy banánt az asztalról!”, majd percekkel később szörnyű bűntudatom lett, hiszen imádom mind a három lurkót.

A sorozatos „balhék” miatt kezdtem azt gondolni, hogy dühkezelési problémáim vannak, mígnem a pszichológusom terhesség utáni szorongást (egyfajta depressziót) állapított meg nálam. Végre megtudtam, hogy nem őrültem meg, és hogy nagyon is sok nővel előfordul az ilyen (akár egy gyermekeseknél is, nemhogy 3 gyerkőc esetében). Néha a szorongásom stresszként nyilvánul meg, néha haragként, miközben mindnek a forrása egy dolog: a félelem.

A felismerést rengeteg sírás követette. Csak sírtam és sírtam. De a terápia és a gyógyszer nagyon sokat segített. 3 év telt el és még mindig szedem a pirulákat, persze szakember felügyelete mellett. És sokkal jobban vagyok. Kiderült, hogy nem csupán szülés utáni depresszióm van, hanem úgynevezett GAD, azaz generalizált szorongásos zavar. A GAD a központi idegrendszer megbetegedése és fokozott stresszérzékenységet jelent, ami túlzott aggódással, nyugtalansággal, figyelemzavarral, alvási és emésztési, légzési problémákkal, fejfájással, remegéssel, szédüléssel járhat együtt.

A terapeutám megtanított arra, hogyan azonosítsam magamban egy-egy kirohanás után az érzéseim valódi jellegét, valódi forrását. Még mindig előfordul, hogy túlságosan is ráripakodok a srácokra, de egyre ritkábban. Ismerősek a leírtak? Ne féljetek beszélni róla!

Panna , 2018. május 03.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?