Szülés után a nők hogyan fordítsanak magukra is némi szabadidőt

Néhány nappal ezelőtt én és a barátnőm beültünk egy jó kis koktélos helyre kicsit beszélgetni. Mikor odaértünk két fiatal hölgy is ott volt már, akik szintén koktéloztak, de nyílván alkoholmeneteset ittak, mivel mindketten várandósak voltak, és eléggé a kilencedik hónap felé közeledhettek, ahogy én azt láttam. 

Azt gondoltam magamba, biztosan most élik ki az utolsó lehetőséget, hogy még egy kicsit szórakozzanak, cseverésszenek és iszogassanak, természetesen szigorúan alkoholmentesen.Nem hiszem, hogy a szülés után erre már egyáltalán ne lenne lehetőség. Igaz lenne, hogy minden erőnket elveszi a szülés utáni állandó gyerek felügyelet és az ezzel járó teljes kimerültség? Valószínű igen, hiszen anyává váltunk, ez a dolgunk, de mindez nem jelenti azt, hogy ne kérhetnénk meg a férjünket, szüleinket, anyósunkat, apósunkat vagy ha mást nem is egy babysittert, hogy kéthetente egyszer, egy azaz egyetlen egy napot kérhessünk, amikor csak magunkra figyelünk és minden mást kizárunk.

Természetes, hogy teljes mértékben úgyse fogunk kikapcsolódni, hiszen minden percben a gyermekünk után szeretnénk érdeklődni, hogy mit csinál éppen, de próbáljuk meg ezt az egy napot pihenéssel, szórakozással tölteni. Azt ajánlom hölgyeim menjetek el egy kis felfrissülésre egy szépségszalonba, egy sima arcpakolást vagy egy kis gél lakkozást kérni, amitől megint újra szépnek és nőnek érzitek magatokat, hiszen valószínűleg szülés után a legtöbben úgy érezzük, hogy sokkal rosszabb a helyzet ha tükörbe nézünk, mint amit szülés előtt gondoltunk, pedig ez egyáltalán nem igaz.

Rengeteg nő tesz fel magáról mostanság szülés utáni fotókat, amivel erőt adhatnak azoknak a nőknek, akik úgy érzik eltorzult a testük, pedig ez nem igaz. Ez csak egy állapot, lehet rajta segíteni, némi sporttal vagy étrend változtatással, de mindenképpen tudnotok kell, hogy ez a legtermészetesebb dolog a világon. Sőt most, hogy 9 hónap eltelt, a férjetekkel együtt újra romantikázhattok kicsit.

Elmehettek közösen egy napos wellnessre, vagy egy termálfürdőbe akár, higgyétek el mindkettőtökre ráfér és újra feléledhet az egymás közti vonzalom. Azon pedig ne aggodalmaskodjatok, hogy milyen a hasatok, vagy más lett a melletek, hiszen ha a férjetek igazán szeret akkor úgy fog elfogadni titeket ahogy vagytok. Szórakozás szempontjából a színház is nyújthat számotokra remek kikapcsolódást, és a mozik is tárt karokkal várnak titeket, vagy ha egyedül gondolod eltölteni a napot, akkor csak téged.

Találkozz barátnőiddel, üljetek be valahová, beszélgessetek, hidd el ez sokat segít hogy kicsit kikapcsolj. A vásárlást is ajánlanám, ha van hozzá erőtök, mert ez is képes feltölteni, de akár kimeríteni is. Mindenképpen olyan programot válasszatok, ami számotokra a legjobb. Akár egy könyvet is vihettek magatokkal a közeli parkba leülni, vagy egy csendesebb kávézóba és így eltölteni a magadra szánt időt. Ne legyen semmiképpen se rossz érzésetek attól, hogy a picit valakire ráhagytátok, ettől még tökéletes anyák maradtok, de azt mindenképpen tudatosítani kell, hogy a szabadság nektek is jár. 

Kovács Alexandra, 2016. május 22.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?