Nosztalgia – Az első szülésem története...

A szülésznőm szerint egy hete hordtam túl a fiamat (szerintem csak egy napot), amikor felajánlotta, hogy megnézi, megkezdődött-e a méhszáj tágulása, illetve kicsit tágít rajta, hátha megindul a szülés magától. Ha nem jön a baba a napokban, meg kell indítaniuk a szülést, mivel a protokoll szerint maximum két hetet hordhatom túl a babát. Hát csak tágítson, mondtam, nem akartam, hogy ők indítsák be a szülést.

A vizsgálat nem fájt, inkább csak kellemetlen volt, de a szülésznő mosolyogva közölte, hogy 2-3 cm-re már nyitva vagyok, érzi a baba fejecskéjét, ne aggódjak, nem kell itt szülést indítani, indul majd magától..
 
Másnap reggel 5 óra után éreztem pici összehúzódást. A férjem munkába készülődött. Szóltam neki, hogy valamit érzek, menjen nyugodtan, de figyelje a telefonját. 20 perccel később újra éreztem valami furcsát. Nem mondanám, hogy erős fájás volt, mégis tudtam, hogy kezdődik. A harmadiknál küldtem a férjemnek egy üzenetet, hogy elkezdődött, majd szólok, ha jönnie kell haza. 10 percen belül otthon volt.
 
Egész nap fájdogált, néha sűrűbben jöttek a fájások, néha lassultak. A férjem írni kezdte, milyen gyakoriak illetve mennyi ideig tartanak.
 
Tudtam, hogy működik a rendszer Skóciában, hiszen minden felkészítő tanfolyamon részt vettünk. Csak akkor kell indulni a kórházba, ha 10 perc alatt 3 fájás van, vagy elfolyik a magzatvíz. De indulás előtt telefonálni kell. Délután a fájások erősödtek. A baba mozgása mintha lassult volna. Felhívtam a kórházat. Szóltam, hogy már vajúdok, de a baba alig mozog. Ez normális, mondták, még maradjak otthon. Megkérdeztem, kell-e ismét hívnom, ha indulunk, mire a szülésznő azt mondta, nem, tudja, hogy majd jövünk.
 
Kipróbáltam mindent, amit a kismama jógán tanultam, igyekeztem tartani a légzést. Ahogy erősödtek a fájások, úgy lett egyre kényelmetlenebb minden póz. Végül már csak térdeltem a szőnyegen, mellkassal az ágyon. A legnagyobb segítség az volt, hogy a férjem mondogatta, hány percesek a fájások, számolta, körülbelül mikor lesz vége az épp soron következőnek. Este 6 órakor olyan éhes lettem, hogy minden fájdalmat elfelejtettem. Sosem esett olyan jól a bagett, mint akkor smiley
 
Nem sokkal éjfél előtt hirtelen annyira sűrűek és erősek lettek a fájások, hogy nem volt kérdés, indulni kell. Pár perc alatt beértünk a kórházba. Becsengettünk a szülészetre, itt ért az első nem várt meglepetés.
 
-Telefonáltunk? – kérdezte az ügyeletes szülésznő. 
- Persze, délután.
- Most is kellett volna – mondta, nincs kész a szoba, és kiküldött a folyosóra. Bő húsz percig ott vajúdtam, aztán végre bemehettünk a szülőszobára. Elvették a mappámat, benne a szülési tervemmel. Kérdeztem, kaphatnék-e fit labdát, hátha segít. Kaptam. Olyan puha volt, hogy semmire sem mentem vele. A szülésznő megmutatta, hogyan kell használni a gáz fájdalomcsillapítót, aztán magunkra hagyott – itt ez a normális. Párszor szívtam a gázból, de nem kellett volna. Hányingerem lett és megfájtult a fejem tőle. A fájdalom nem változott, viszont teljesen kiestem a ritmusból, onnantól kezdve nem tudtam sem a légzésre figyelni, sem tiszta fejjel gondolkodni. 
 
Egy darabig csak sétáltam körbe-körbe. Kimentem a szomszédos mosdóba, de csak addig jutottam, hogy épp körülnézzek, mikor elfolyt a magzatvíz. A férjem megnyomta a vészhívó gombot, mire egy másik szülésznő jött be. Szóltam, hogy elfolyt a magzatvíz. Színtelen volt. Oké, mondta, küldi a szülésznőmet.
Jött is, bár nem azonnal, közölte velem, hogy feküdjek az ágyra, felteszi a hasamra a CTG monitort. Nem igazán értettem, miért kell ezt, hiszen a szülési tervemben leírtam, hogy amíg lehet, dopplerrel kövessék a baba szívhangját, de úgy voltam vele, hogy csak tudja, mit csinál.. Aztán jött a nagy pofon, nem engedett felkelni. Feküdjek, mondta, mert ha mozdulok, elveszíti a baba szívhangját. Akkor kezdődött számomra a pokol. Egyre erősebbek lettek a fájások, és hiába mondtam el százszor, hogy nem jó feküdni, fel akarok kelni, mozogni, a szülésznő nem engedett. Teljesen szétestem, semmire sem tudtam figyelni.
Hajnalban a férjem megkérdezte a szülésznőt, mit gondol, mikorra lesz baba. 4-5 cm-re vagyok nyitva, mondta, ha így folytatom, lehet, hogy csak délután 2 körül. 
 
Kezdte mondogatni, ha jött a fájás, hogy ne nyomjak. Nem nyomok, mondtam minden alkalommal, de nem hitt nekem. Egyszer erélyesen rám szólt: -Megmondta, hogy ne nyomjak, amikor nyomok, leesik a baba szívhangja. Teljesen kétségbe estem, a szülésznő nem igazán segített, kedvesnek meg végképp nem volt mondható. Az önkontrollom és a józan eszem már sehol sem volt, morfiumot kértem. Körülbelül háromszor szóltam neki, mire kaptam. 
Aztán egyszer csak elveszett a baba szívhangja. A szülésznő azonnal megnyomta a vészhívó gombot, mire két orvos rohant be. Leszedték a CTG-t a hasamról, és egy elektronikus magzatfigyelőt csíptettek a baba fejére. Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, csak kínlódtam hanyatt fekve. A férjem végig fogta a kezem, itatott vízzel és borogatta a homlokom. 
 
Reggel 5 óra után pár perccel a szülésznő annyit mondott, nyomjak. Néztem rá bambán, pár perccel korábban még azt mondogatta, ne nyomjak, nem értettem, mi változott.. Azt hitte, nem értem az angol miatt, hát mondta a férjemnek is, hogy nyomni kell. A második nagy nyomásra kibújt a kicsi feje, aztán a következő nyomásra kicsusszant a teste is. Nem sírt, de mocorgott, nyöszörgött. Azonnal adták az injekciót, ami segíti a méhlepény megszületését, elvágták a köldökzsinórt és már vitték is el a babát. A szülésznő finoman meghúzta a köldökzsinórt, mire kijött a placenta is, nem kellett nyomnom. 
 
A férjem szerint körülbelül 20 perccel később hozták vissza a fiunkat, ekkor tették a mellkasomra, míg összevarrtak. Varrás után elmehettem zuhanyozni, míg a férjem és egy nővérke felöltöztették a picit, majd átmehettünk az osztályra.
 
Két év telt el a fiam születése óta. Bár épp 24 órát vajúdtam, tisztában vagyok vele, hogy nem volt nehéz szülésem. Mégsem  tudok a mai napig megbékélni azzal, hogy miért így kellett indulnunk. Azt gondolom, hogy a szoptatással kapcsolatos nehézségeink is elkerülhetőek lettek volna egy kicsit más hozzáállással. 
Több anyukával beszélgettem azóta, akik szintén ott szültek, ahol én. Mindenki kedves szülésznőkről és jó tapasztalatokról beszél. Mindegyiküket CTG-re kötötték, mégis mozoghattak, a szülésznőjük biztatta, segítette őket. Nem értem, mi miért nem ezt tapasztaltuk.
 
Hamarosan érkezik a pocaklakó. Csak bízni tudok abban, hogy ezúttal szerencsénk lesz. Hogy a dúlám segít, és hogy egy teljesen más szülésélményben lesz részünk. Hogy a baba békés, nyugodt környezetbe érkezik, és azonnal a mellemre kerül. Hogy nem vágják el azonnal a köldökzsinórt, hanem hagyják, hogy akkor kezdjen önállóan lélegezni a kicsi, amikor felkészült. 
 
Nemsokára megírom smiley
 
 

2016. október 06.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?