Hétköznapi konyhatündér - A nyár és az ősz határán

A barack, a szilva és a szőlő nekem mindig az ősz eljövetelét jelenti, amikor ezeket a gyümölcsöket esszük, már nem sok van hátra a nyárból. Nézzük, mi mindenhez kezdhetünk velük.

A gyümölcslevest sokáig nem szerettem. Egyetlen oka van: a menzán is, és a nagymamám is mindig melegen tálalták. Holott lehűtve nagyon is finomnak találom. Tehát egy kis plusz türelem, és klasszisokkal jobbá válik ugyanaz az étel.

Leves vegyes gyümölcsökből

Nézzük meg először is, hogy milyen gyümölcsünk van. Alapnak javaslok egy üveg meggybefőttet - legyen magozott, ne szúrjunk ki magunkkal -, minden más gyümölcs ezzel legyen összhangban, ezt egészítse ki.

Ha kitaláltuk, mi a jó nekünk, akkor pucoljuk meg, a nagyobb darabokat vágjuk össze. Nálam most barack, szőlő és szilva egészítette ki a meggyet, de mehet bele alma, körte, ízlés szerint.

Tegyük egy fazékba, öntsük fel vízzel, tegyünk rá egy fedőt, és főzzük kis lángon.

Az ízesítésére némi cukor - még inkább méz - jön jól, de egy kis citromlé tovább emeli a fényét. Fűszerezésre klasszikusan a fahéjat szokták ajánlani, én azonban esküszöm a jó fűszerkeverékekre. Ebbe mehet akár Muffin, akár Almás pite, akár Mézeskalács fűszerkeverék, bármelyik fenséges ízűvé teszi a levesünket - általában mindben van fahéj, szegfűszeg, citromhéj.

Hamar megfőnek a gyümölcsök - elvégre nem marhahúst készítünk -, álljunk készenlétben egy tányérral, amibe beleöntünk 2 dl tejszínt, csomómentesre keverünk benne 2 evőkanál keményítőt – majd amikor úgy találjuk, hogy puha minden gyümölcs, akkor ezt a habarást csurgassuk hozzá a főzőléhez. Kevergessük közben, ne legyen csomós véletlenül sem – a gyerekek tutira kiszúrják a legapróbbakat is, és a szemünkre fogják hányni. Remélhetőleg, nem szó szerint.

No, hát kész is vagyunk. Most kell a türelem: megvárni, míg lehűl. Ezt siettethetjük is: öntsük fel a mosogatót hideg vízzel - persze dugjuk be előtte -, állítsuk bele a lábast, időnként cseréljük le a felmelegedő vizet újra hidegre. Majd amikor már épp csak langyos, tegyük be a hűtőbe.

Desszert gyümölcsökből

Közben süssünk egy kis sütit. Nálam ez a süti ,,A” gyümölcsös pite, bár nem vagyok benne biztos, hogy hivatalos szakkönyvekben ezt tényleg pitének neveznék-e.

Kell hozzá:

- 5 tojás

- 15 dkg olvasztott margarin

- 20 dkg cukor

- 1 csomag sütőpor

- 30 dkg (rétes)liszt

Először a tojást a cukorral és a margarinnal összekutyuljuk, majd mehet bele a sütőporral elkevert liszt. Utána beledobáljuk az ízlés szerint összeválogatott, megtisztított és összevágott gyümölcsöket. Ez most nálam vegyesen ment - barack, szilva, szőlő -, de bármelyiket használhatjuk monokultúrában… izé, szóval egyfajta gyümölcs is jó.

A keverékünk egy sűrű massza lesz, öntsük bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy szilikonos formába, süssük 40 perc alatt, 180 fokon készre.

Turmix gyümölcsökből

A sütihez jól passzol egy gyors gyümölcsturmix. A kissé túlérett barackok tisztességes módon való eltüntetésének kiváló módja.

4 nagy barackot pucoljunk meg, vágjuk össze. Tegyük bele egy mélyebb edénybe vagy kancsóba, öntsünk hozzá kis mézet, majd fél liter tejet. Jól turmixoljuk össze - én botmixerrel csináltam. Ha ez megvan, öntsünk rá még fél liter tejet – íme, ennyi az egész! Hűtőbe is tehetjük, de ha már elve hűtőhideg volt a tej, máris ihatjuk.

Babakonyhai kisokos

Gyümölcsleves 1 éves kor felett

  • Tejszín: 1 éves kor felett
  • Gyümölcsök: 7-9 hós kortól, jellegüktől függően

Gyümölcsös pite: 1 éves kor után

  • Tojás: 1 éves kor után
  • Liszt: 6 hónapos kor után, fokozatosan bevezetve
  • Gyümölcsök: 7-9 hós kortól, jellegüktől függően

Turmix: 1 éves kor után

  • Tej: 1 éves kor után
  • Gyümölcsök: 7-9 hós kortól, jellegüktől függően

Váljék kedves egészségetekre!

Zsuzska - Az én kis tavernám


Zsuzska - Az én kis tavernám, 2012. augusztus 16.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?