Anya leszel, csak ez számít

Számomra sosem volt kérdés, hogy egyszer anya leszek. Mindig akartam gyereket, kettőt. Két kis copfos leánykát. Az elsőt 23 évesen szerettem volna megszülni. A másodikat rá 2 évre.
Viktória és Anna.  A nevük is megvolt mindig.
Ugyanígy tudtam azt is, hogy ha majd egyszer szülök, én császárral fogok szülni. A nagymamám gondoskodott arról, hogy azt soha el ne felejtsem. Már egész kicsi koromtól kántálta a mondatokat, amik végül szentírássá váltak számomra: te nem szülhetsz, mert csípőficamos vagy...te nem szülhetsz mert szétszakad a kötött csípőd...te majd császárral...császárral...császárral hozod világra a gyermekedet.
Bevallom nem is voltam ellene, mert a szüléstől, a nagy fájdalomtól valósággal rettegtem, így készséggel beszuggeráltam magamnak a császármetszést.
 
Végül 23 évesen nem lettem anya, egészen 32 éves koromig kellett várnom a pillanatra.
 
Kislányom mesébe illően fogant, első próbálkozás után, mintegy varázsütésre, azonnal két csíkos lett a teszt. A terhességem is végig teljesen problémamentes volt. 
Csak az a fránya szülés. 
Csak az attól való félelem vetett árnyékot egy kicsit az idilli állapotra. Fájni fog, nagyon fájni fog. Biztosan szétrepedek, ha meg kell szülnöm. Bicegni fogok egész életemben, mert tönkre megy a csípőm. Ezek a mondatok kattogtak folyton a fejemben.
Mit mondjak, a nagyim jó munkát végzett. 
 
A kislányom farfekvéses maradt, és a szülés közeledtével egyre biztosabb lett: lábbal előre nem fogok szülni, császármetszés lesz. Így meg is nyugodtam, a sors döntött.
 
Végül egy szép téli reggelen folyt el a magzatvizem, s mentem be a kórházba. Ott úgy alakult, hogy a farfekvés mellett tágulni sem tudtam icipicit sem, így 12 órás vajúdás után – mert azért próbálkoztak az orvosok - végül tényleg úgy vették ki belőlem a babámat.
 
 
A második gyermekem nem jött 2 év múlva. Sőt 3, 4 és 5 év múlva sem. Mikor aztán végre megfogant, nagy volt az öröm. 
A szüléstől való rettegés ezúttal nem árnyékolta be a terhességet, mivel eleve császárra készültem.
Hisz aki egyszer már átesett rajta, az többnyire másodszor is azzal szül, én meg, mint az első vajúdásnál kiderült, tágulni sem tudok, a dolog tehát adott volt.
9 hónap után újra kiveszik belőlem a kislányomat.
Ezt gondoltam. Az 1+1 az mindig 2 és punktum.
 
A képlet ott borult fel, hogy nagy meglepetésemre nem kislányt hordtam a szívem alatt. Fiúcska kopogtatott. És ő bizony úgy döntött, befordul. Ezzel a szülés irányába billentette a mérleget.
 
Szülés, mármint természetes úton? Á dehogy!
Én nem, biztosan nem. Az én utam a császár. Ebben olyan erősen hittem, hogy meg sem fordult a fejemben más lehetőség.
A szülésznőm, az orvosom tájékoztattak ugyan, hogy a pakliban mindkét eshetőség benne van, de igazából ők is inkább a császár felé voksoltak az előzmények ismeretében.
Megnyugtattak: a császármetszés is szülés – csak másfajta. Nem kell lelkizni rajta, nem kell szégyenkezni, ahogy sokan teszik.
Én meg bólogattam: én ugyan nem lelkizek, nekem megfelel. Az én utam a császár és kész.
 
Aztán a fiacskám, az élet, a sors bebizonyították, hogy ez bizony nem így van.
Egy hideg júliusi éjszakán folyt el a magzatvizem. Nem siettem, a kórházba csak reggel, 5 perces fájásokkal mentem, hisz azt gondoltam, kicsit vajúdok otthon, úgysem tágulok, aztán majd jön a műtét a kötelező vizsgálatok után.
 
Azonban tágultam. Méghozzá elég gyorsan. És akkor a császár már szóba sem került. 
Én meg arra eszméltem, hogy életem második nagy kalandja új forgatókönyv szerint, a régitől eltérően zajlik.
Tágultam, szépen vajúdtam, fájtam és mikor eljött az idő 8 nyomással és egészen apró metszéssel világra hoztam természetes úton a 2. gyermekemet.
 
Aki nem 2 évvel érkezett a nővére után, nem is Anna lett, de még csak nem is császárral született, ahogy én elterveztem. 
Szóval 1+1 nem mindig lesz 2.
De jól is van ez így.
 
Anyává válni, anyának lenni fantasztikus dolog. 
S az, hogy a baba milyen módon érkezik a családba, teljesen mellékes. 
Megszülni, vagy műtéten átesni, akár programozottan – ezt eldönti a természet, az orvosok, s ritkán beleszólhat az édesanya.
S azon vitázni, vajon szül-e az, akin császármetszést hajtanak végre, ez merő ostobaság. Hisz a szülésznőm, orvosom is megmondta: a császár is a szülés egyik formája. 
 
Annak a nőnek is fáj, neki is vannak méhösszehúzódásai, legkésőbb utána, annak is lóg a hasa, nő a melle, van teje és ami a lényeg: van kisbabája. 
 
A cikk elkészítésében közreműködött: http://kissemese.cafeblog.hu/

2016. szeptember 04.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?