Egy kétgyermekes anya feljegyzései - Amikor apa hazaér

Apa 6-ra ér haza. Kettőkor elkezded várni. Először olyan érzés, mint amikor a karácsonyt várod. Jól eső bizsergés, mert végre valakihez normális, felnőtt hangsúllyal is szólhatsz. És nem csak köp rád válasz helyett, mint a kicsi. Vagy sipító tündérhangon odaszól, hogy "nem akarooooom". Ahogy aztán halad előre a délután sírással és hisztikkel fűszerezve, a várakozásod is kezd egyre feszültebbé válni. Ezen az uzsonnázás nehézségei sem segítenek (többjut a földre, mint a pocakba). 4-től már mélyeket sóhajtozol. Már csak 2 óra hossza! Közben fel sem tűnik, hányadik pelenkát cseréled ki aznap. Annyira kihegyezve várod, hogy végre hazaérjen, és egy öleléssel visszacsenjen egy picit a széthullott harmóniából, amilyennek a gyerekes otthonlétet képzelted korábban, hogy már görcsösen felfigyelsz minden szomszéd érkezésére. Hátha ma valamiért mégis korábban hazaér! Gyorsan összedobod azokat a játékokat, amikkel épp nem játszik egyik gyerek se, hogy be tudjon lépni a szobába.

Csak lenne már itt! Biztos éhes lesz... Kellene valamit készíteni vacsorára. Ha hazaér, gyorsan összedobsz majd egy rántottát, gondolod, miközben ezredszerre is lecsúszdázik a maci a könyvekből épített csúszdán, és azt mondja "éljen, éljen!". Mindezt persze a te hangodon, természetesen a nagyobb megrendelésére. A kicsi már kezdi az esti nyűglődést. Kellene még aludnia egyet, hogy kibírja az altatásig, de a cica is elkezdett csúszdázni, és elkeserítően fülsüketítő hangon éljenzi magát a nagytesó tolmácsolásával. Nem baj, már csak 20 perc, és itthon van apa!

A kicsi sír, aludna már. A nagy kivágja a hisztit, amikor olvasást javasolsz a hangos csúszdázás helyett. Oh, pedig ha a kicsi aludna! Akkor amikor apa megérkezik, a naggyal tudna játszani, te pedig gyorsan pisilhetnél (kell már egy órája...), kiteregethetnél (lejárt egy ideje a mosás), berakhatnál egy új adag mosást (kb. 5 adagnyi mosatlan van még), elpakolhatnád az uzsonna maradékát az asztalról (elég gyorsan hagytátok el a csatateret, mert pelenkát kellett cserélni, aztán meg a gyerekek mellett maradtál, mert a közös játéktól állt csak helyre a lelki békéjük), elmosogatnál pár dolgot gyorsan (van mit)... Ja, és rántottát készítenél vacsorára, mert apa ugye éhes lesz, meg egyébként is, érezze a törődést! A nagy továbbra is hisztizik, mert akkor is cérnahangon akar a cicával csúszdázni. És a brumbrum maci is csúszdázni akar! Anya! A brumbrum maci is mondja, hogy "éljen, éljen"! Még anya, még! A kicsi a karodban már nem sír, de aludni így biztosan nem fog. Nem baj, maradjon a hangos csúszdázás, csak nyugi legyen, amikor apa hazaér! Ne hisztire érkezzen, örüljön, hogy végre itthon van! A nagy közben újra kezdi a hisztit, mert az elefántnak is csúszdázni kellene, de egyébként is, utánozd, milyen hangot ad ki az elefánt! Hát, valamit brümmögsz, de az nem elég hiteles. "Nem autó, anya! Az elefánt beszéljen!" Megpróbálsz valami fújtatás szerűt, de mivel megint lekonyul a megrendelő szája, valami "trútrú" hangot is kiadsz mellé. Oké, ez jó volt, csend van végre.

És ebben a pillanatban kattan a zár. Apa! A nagy felpattan, és boldogan rohan! Apa! Te is elkezdesz felkelni a földről, de a lábad teljesen elzsibbadt, alig tudsz lábra állni, meg tartani a kicsit, aki a karodban eszméletlen rúgkapálásba kezd, amint meghallja apa hangját. Végre felállsz, egy puszival átadod a gyereket, hagy örüljenek egymásnak. Apa kérdezi, milyen napotok volt, de mire belekezdenél, a nagy kiborít egy nagy kocka építőkockát, és hívja apát.

Apa leül építőkockázni. Te pedig hitetlenül nézed, ahogy egy pillanat alatt helyre áll a rend. A nagy már nem hisztizik, boldogan épít. A kicsi nem nyűglődik, kacagva gagyog apának. Apa pedig nem érti, miért mondod, hogy nehéz délutánotok volt, amikor mind a kettő egy kis angyalka...

Persze, a vacsora előkészületeire a kicsi újra nyűglődik, és vacsoránál a nagy is újra kezdi... De ezt majd a következő részben leírom!