A szavak igenis számítanak! – fotósorozattal kampányoltak a nőket, anyukákat érő kritikák ellen

A téma örök és elnyűhetetlen: hogyan változik meg anyaként a testképünk, hogyan tud a környezetünk elfogadni minket a szülés okozta (sokszor végleges) nyomokkal… De legfőképpen, MI hogyan tudjuk elfogadni önmagunkat. Most Natalie McCain fotós „Őszinte Test” projektjének képkockáit mutatjuk be Nektek.

A projekt keretén belül egy olyan rész-sorozatot készített Natalie, aminek fókuszában a legtöbb édesanya által jól ismert érzések; a szégyen, a mások általi ítélkezés, és az önvád áll. Hat anyuka nyílt meg a fotósnak, akiket kritika ért a testüket, a párkapcsolatukat, a szülői mivoltukat illetően – erről meséltek, és a képek is ezt illusztrálják.

A szavak igenis számítanak!  – fotósorozattal kampányoltak a nőket, anyukákat érő kritikák ellen

„Az emberek felelőtlenül és elhamarkodottan mondanak véleményt másokról; ítélkeznek – a helyett, hogy kétszer is meggondolnák, mit ejtenek ki a szájukon és az hogyan érinti a másikat”, nyilatkozta a fotós. „Minden kimondott szó számít. A szavak sokszor fájnak. Ennek a fotósorozatnak az a célja, hogy a hat anyuka szemén keresztül mutassuk meg, milyen rossz érzés, ha elítélik, lenézik a nőket” – tette hozzá.

A szereplők közül egy, Natalie közeli barátnőjének mamája, a többi alanyt pedig egy Facebook-os hirdetés segítségével találta a művész.

 

A szavak igenis számítanak!  – fotósorozattal kampányoltak a nőket, anyukákat érő kritikák ellen

 „A barátnőm édesanyát imádtam fotózni! Olyan természetes büszkeséggel kezeli a testét és ez annyira átjön a képeken is.”

A szavak igenis számítanak!  – fotósorozattal kampányoltak a nőket, anyukákat érő kritikák ellen

„A kisfiam diabétesszel született. Bárki, aki meghallja ezt a diagnózist, azonnal ítélkezni kezd és olyanokkal jönnek, hogy biztos rosszul étkeztem/nem mozogtam eleget/nem aludtam eleget a terhességem alatt. Vagy biztos azért lett cukorbeteg a fiam, mert én is az vagyok, vagy mert túlsúlyos vagyok, esetleg mert rosszul etetem, lusta, nem sportol… Nos, egyik sem igaz! Én mindig is nagyobb darab voltam, de soha nem volt diabéteszem, sem egyéb betegségem, és az én testemnek semmi köze ahhoz, hogy a gyermekem milyen betegséggel jött a világra – bárkivel megeshet! Mi elfogadtuk egymást, és ezt az életet, jó lenne, ha végre mások sem ítélkeznének!”

A szavak igenis számítanak!  – fotósorozattal kampányoltak a nőket, anyukákat érő kritikák ellen

„Világ életemben vékony voltam. Gyerekkoromban szinte nem is volt alakom, vonalaim, se kerek popsim se gömbölyű melleim; sokat csúfoltak e miatt. Aztán, amikor teherbe estem, az elején mindenki azért aggódott, hogy még mindig túl sovány vagyok. A várandósságom későbbi szakaszában, amikor hirtelen nagyot nőtt a pocakom; minden megváltozott. Az emberek azt kérdezték: tuti nem ikreket vársz?! Hihetetlen, de most meg azzal piszkáltak, hogy „túl vagy vagyok”. Rájöttem, hogy lehetsz Te kövér vagy sovány, alacsony vagy magas, lehet kicsi vagy nagy melled/feneked, edzhetsz sokat vagy élhetsz mozgásszegény életmódot… A világnak úgy sem leszel elég jó: mindig lesz valami, amivel megtalálnak, mindig lesz aki lenéz, elítél. Pedig az a leggyönyörűbb, hogy mind különbözünk és nincs egy egységes „jó” és „szép”! Ráadásul az önutálat betegséghez vezet, persze; tégy meg mindent azért, hogy a lehető legegészségesebben élj, de ne másokért, hanem MAGADÉRT. És a legfontosabb, hogy zon az úton, amin jársz, minden lépésnél szeresd és dicsérd meg magad!”

A szavak igenis számítanak!  – fotósorozattal kampányoltak a nőket, anyukákat érő kritikák ellen

„A világ képtelen elfogadni, hogy egy meleg pár vagyunk. Miért nem látják azt, amit én: két lélek vagyunk (igen, mellesleg két NŐ, de ezért miért olyan fontos?!), akik szeretik egymást? Miért nem a szerelmet látják bennünk, miért lovagolnak a nemeken? Boldogak vagyunk, szeretem az életem és csak ez számít! A legrosszabb élményem az volt, amikor egy esküvő szervező céget szerettem volna felkérni a nagy nap megszervezésére, akik elutasítottak azzal az indokkal, hogy ők nem adnak össze homoszexuális párokat. Nagyon rosszul esett, el is sírtam magam, de végül elfogadtam; ez az ő döntésük, hogy így gondolkodnak és én nem tudom (nem is akarom) megváltoztatni.

Évekbe tellett, mire felmertem vállalni a párom, meg mertem fogni a kezét az utcán. De ma már azt gondolom, hogy a szerelem az Szerelem, a körülmények lényegtelenek!”

Ha a másik három hölgy története is érdekel, olvasd el a teljes cikket itt: >> 

Plézer Panna , 2017. július 22.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?