Ezért haragszol a szüleidre, ha gyereked születik

Az első gyerek szülése után sokakban harag gyúlhat a saját szüleik iránt, még ha korábban sikerült is átdolgozniuk a régi sérelmeiket velük kapcsolatban. A szakértő szerint ez nem baj, sőt, még a hasznukra is válhat.  

„MELLesleg téged is érinthet!” - konferencia a mellrák elleni küzdelem jegyében

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület (Nőiszem) valamint „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány közös együttműködésében kerül megrendezésre a szűrővizsgálatok fontosságát felhívó „MELLesleg Téged is... 

Ilyenek egy 6 gyerekes család hétköznapjai: őszinte fotókon mutatta meg az édesanya

Sok egygyerekes szülő komoly kihívásként tekint a kétgyerekes létre. A kétgyerekesek pedig hasonlóképpen vannak az öttagú család gondolatával. Aztán három-négy gyerek után sokan azt mondják, már nem lesznek jelentősen... 

„Nem, anya ma nem tud kikelni az ágyból.” Vállalhat gyereket, aki depressziós?

Vajon a depresszió kialakulásában a genetika vagy a környezeti hatások számítanak, esetleg mindkettő? Egy friss kutatás annak járt utána, hogy vajon a depressziós anyák génjeinek vagy nevelésének van nagyobb hatása gyermekeik... 

Hogyan nyugtassuk meg a síró babát?

Sok esetben akkor is sírnak a babák, ha már mindent megkaptak. Szülőként érdemes elsajátítani néhány egyszerű trükköt, amelyek beválnak ilyen helyzetekben.  

Mi az a 4. trimeszter?

A terhesség köztudottan három trimeszterből áll, azonban létezik egy úgynevezett negyedik trimeszter. De mi is az a 4. trimeszter?  

7 praktikus ok arra, hogy még egy babát vállaljunk

A szülők egyik nagy kérdése, hogy “legyen-e még egy baba?”. Íme 7 ok arra, hogy még egy babát vállaljatok.  

Milyen érzés, ha anyaagyad van?

A nők agya megváltozik, amikor anyává válnak. De mégis hogyan? Milyen érzés, ha anyaagyad van?  

Kisbabád szeretetnyelve: hét jel, hogy szeret

Elképesztően szereted a babádat, de vajon ő is szeret téged? Persze, hogy szeret! Milyen jelei vannak annak, hogy a kisbabád szeret?  

Honnan tudtad, hogy vajúdsz? Hét anyuka meséli el a történetét

Az első gyermekükkel várandós kismamák sokszor azon aggódnak, honnan fogják tudni, hogy vajúdnak. Íme hét anyuka, akik elmesélik saját történetüket.  

Így változik meg az életed, amikor a babád kisgyermek lesz

Az idő nagyon gyorsan telik: az egyik percben még kisbabád van, a következőben pedig már kisgyermeked. De mégis miben változik meg az életed, amikor babád kisgyermek lesz?    

Hasznos tanácsok a sikeres szoptatáshoz

A baba szoptatása nem megy mindig gond nélkül. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, melyek jól jöhetnek ebben az időszakban.  

Egy pszichológus anyuka tanácsai a békésebb mindennapokhoz

Anna Bykova pszichológus anyuka szerint el kell fogadni, hogy nem lehet mindent kézben tartani, de néhány fontos tanácsot érdemes alkalmazni a békésebb családi élet érdekében. A mindennapokat megkönnyítő javaslatait az An... 

Mikor elérkezett a pillanat, és az a bizonyos teszt pozitív lett!

Mindig is terveim között szerepelt egy csodálatos kisbaba, de nem tudtam pontosan mikor van itt az ideje. Talán, majd ha lesz egy saját otthonom, férjem és egy karrierem.  Gyakran eszembe jutott milyen érzés lehet anyának lenni... 

Üzenet az egyedülálló anyáknak - csodák vagytok!

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy azok az anyák, akik egyedül nevelik gyermeküket a legbátrabb, legerősebb és legcsodásabb nők a világon!   

Segítség, szülök! Mit vigyek magammal a kórházba?

A felkészültség számomra mindig egy lelki stabilitást nyújtott bármilyen helyzetben. Legyen szó akár az egyszerű hétköznapoktól a legstresszesebb helyzetekig.  

Nem szerettem terhes lenni! Most akkor szégyelljem magam?

Az áldott állapot az életed legcsodálatosabb időszaka! Mondják a már tapasztalt anyukák, akik örömmel gondolnak vissza arra a bizonyos kilenc hónapra. Igen ám, de mi van azokkal a nőkkel, akik nem leányálomként élték meg a... 

Hogyan érhető el, hogy a gyerek ne álljon szóba idegenekkel?

A gyerek még nem érti, hogy miért nem fogadhat el csokit idegenektől, illetve miért nem árulhatja el, hogy hol lakik vagy éppen melyik iskolába jár. Szülőként muszáj bizonyos szabályokat megtanítani a gyermek számára, hogy... 

Milyen anya leszek?

Mikor a kislányom még a pocakomban volt, sokszor gondolkoztam azon, milyen anyává szeretnék és milyenné NEM szeretnék válni. Rengeteg félelem volt bennem, féltem a szüléstől, a jövőtől. Jó lett volna beszélgetni valakivel... 

Egy applikáció, amire minden anyának szüksége van

Érezted már magányosnak magad anyaként? Ha igen, akkor érdemes kipróbálnod az ingyenes Momz applikációt, melynek segítségével egyszerűen lehet ismerkedni környékbeli anyukákkal.  

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 32 42   

X
EZT MÁR OLVASTAD?