Picik & kicsik

10 toxikus szülői minta, amit ismerj fel magadban, hogy időben elkerülhesd a problémákat

Szülőként mind a legjobbat akarjuk gyermekünknek, és sokan úgy kezdjük a gyermeknevelést, hogy hisszük: mi majd máshogy csináljuk, mi biztosan nem fogjuk azt csinálni, mint amit a szüleink!

„Na, olyan biztos nem leszek, mint az anyám!”

Aztán, ahogy telik múlik az idő, egyszer csak észrevesszük – jó esetben -, hogy pontosan úgy viselkedünk, úgy reagálunk, mint a szüleink.

Íme 10 példa a toxikus szülői magatartásra:

Nem hagyod, hogy gyermeked kifejezze az érzéseit. Le akarod állítani, ha a viselkedése kicsit is eltér a megszokottól, az átlagostól. Sem a negatív sem a pozitív érzéseket nem tudod kezelni. Gyakran mondod neki: Ne sírj! Ne hisztizz! Ennek a nagy röhögésnek sírás lesz a vége! Ne zavarj! Ne idegesíts! Fejezd már be!
Nem kérsz bocsánatot, nem gondolod, hogy bármiért is bocsánatot kéne kérned, nem is tudod, hogyan tedd. Tökéletesnek mutatod magad. Ha belátod, hogy hibáztál, akkor sem változtatsz. „Amit mondtam, megmondtam.”
Olyasmit vársz el a gyermekedtől, amit te sem teszel meg. Azt tiltod neki, amit te megcsinálsz. Rossz példát mutatsz, nem vagy hiteles. Bort iszol, vizet prédikálsz.
Csak az ő hibáira mutatsz rá, kiemeled azokat, pellengérre állítod. Lealacsonyítod, megszégyeníted. A sajátodat észre sem veszed. Más szemében a szálkát, magadéban a gerendát sem.
Általánosítasz, nem konkrétumokat mondasz. Sose pakolsz el! Mindig húzod az időt! Állandóan nyavalyogsz! Te folyton éhes vagy!
Mással hasonlítod össze, mással példálózol. Bezzeg… Ezt már mindenki tudja rajtad kívül! Ha XY be tudja kötni a cipőjét, akkor te miért nem?
Érzelmileg elérhetetlenné válsz. Megsértődsz. Passzív maradsz. Nem reagálsz rá. Csenddel bünteted. Nem mondod el, mit gondolsz, mit érzel. Kétségek között hagyod. Bizonytalan lesz.
Nem dicséred, nehogy elbízza magát. Nem emeled ki, ha valamit jól csinál, nem jelzel vissza pozitívan.
Mindent megcsinálsz helyette, nehogy erőfeszítést tegyen, mert túlságosan félted. Nem hagyod, hogy próbálkozzon, megóvod a hibázástól, tévedéstől, tapasztalattól.
Mindent megengedsz. Saját tudattalan mintáidat úgy kompenzálod, hogy átesel a ló túloldalára, és míg neked mindent tiltottak, te semmire nem mondasz nemet. Nem jelölsz ki határokat.

Tedd a szívedre a kezed, és nézz mélyen magadba!

Tudom, hogy így működik, mert velem is ez történt. Pedig már kislány koromban elhatároztam: ha nekem gyermekem lesz, akkor máshogy fogok bánni vele, és úgy fogom szeretni, hogy neki is jó legyen. Aztán amíg nem lett, addig óvónéniként akartam sok-sok kisgyermeket jól szeretni, és egy kicsit az ő jobb anyukájuk is lenni, mint amilyen nekem volt.

Aztán megszületett a kisfiam, aki beavatott, hogy vannak helyzetek, amikre nem lehet felkészülni, és van az, amire nincs szó a magyar nyelvben, mikor egy anyának a gyermekét kell elengedni, és kimászni a legmélyebb gödörből, hogy újra anyává váljon, és újra belevágjon ebbe a csodálatos fejlődésbe. Ezek után, amikor megszületett a kislányom, és egy alkalommal sírva fakadt valamiért, és csak sírt, egyszer kitört belőlem: Most meg miért sírsz? Hagyd már abba! Ennek semmi értelme!

A saját hangom kintről hallottam, mintha nem is én mondtam volna, mert nekem mondták ezt mindig, most mégis én mondtam ki… mondjuk legalább nem tettem hozzá: majd, ha megverünk, akkor sírhatsz. Egyébként még akkor se sírhattam…

Nem engedtem a gyermekemnek, hogy érezze azt, ami benne van, nem engedtem, hogy az érzelmeihez kapcsolódjon, elbagatellizáltam a helyzetét, nem éreztem együtt vele, nem vigasztaltam, nem álltam mellette, nem nyújtottam biztonságot számára. Egyiket sem tettem, és mélyen magamba nézve, felismerve mindezt, bocsánatot kértem tőle, odamentem hozzá és megöleltem, az ölembe vettem és magamhoz szorítottam kis, rázkódó testét, és azt mondtam, hogy szabad sírni, ha sírni kell, gyere, sírjunk együtt, mert ez jót tesz, utána megkönnyebbülünk!

Hogyan lehetséges ez?

Az első 7 évben a gyermek úgy szívja magába a környezet ingereit, mint a szivacs. Ez valóban így van. Úgy szoktam magyarázni – különösen az informatikus szülőknek -, hogy valójában beprogramozzuk a gyermeket és ez a program a tudatalattiba épül be, automatizmussá válik, nem leszünk tudatában, amikor csináljuk a későbbiekben. Egyetlen módja van, hogy ezt meg tudjuk változtatni: ha figyelünk, és rajtakapjuk magunkat. Igen ám, de a sok inger, ami kintről ér minket is, nagyon könnyen eltereli a figyelmet, és különben sem olyan egyszerű önmagunk legmélyebb titkait felfedezni, amit már évtizedek óta még saját magunk előtt is rejtegetünk. Mégis megéri, mert nincs más út, csak az önismeret és a tudatosság.

Ma, aki nem törekszik a tudatosságra, és nem néz a dolgok mögé, automatikusan ismétli a megszokott dolgait, felszínes marad, az előbb-utóbb nagyon nagy bajba kerül, amit sokkal egyszerűbb megelőzni, és elkerülni. Igaz, hogy ez nem kényelmes, és nem is könnyű. Pláne nincs ingyen, hacsak nem dőlsz be egy másik, ám ugyanolyan manipulatív megoldásnak látszó ígéretnek.

Önismeret nélkül nem vagy tudatában, hogy mit miért csinálsz, és mi miért történik az életedben. Hagyod magad manipulálni, mások által irányítani, és közben elveszik a lényeg, vele együtt a Lényed!

Nagyon könnyen áldozattá, vagy bántalmazóvá válhatsz a legjobb szándékod ellenére is.

Úgy traumatizálod gyermeked, hogy észre sem veszed, ha nem gyakorolsz önreflexiót.

Az én küldetésem, hogy a szülők erejét és hitét visszaadjam, mindezt szeretettel, és intuitív módon egyénre szabva, hiszen minden ember más és más, de mindenkiben ott van a CSODA, amit ki kell, hogy bontakoztasson, hiszen ezért született a Földre!

Gyermekeink választanak minket, de ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk velük!

Kutya kötelességünk tudásunkhoz mérten a legjobbat és legtöbbet megadni nekik, ami tőlünk telik, hogy ők is teljesíthessék küldetésüket.

A szülő nem csupán nevel, hanem növel. Növeli azt a kincset, ami számára a legnagyobb lehetőség, hogy ő maga is növekedjen, mert a gyermek a legtisztább tükör.

Miért választott minket a gyermekünk? Mit taníthat ő nekünk? Miért lehetünk hálásak egy betegségnek, egy problémának?

Egy kis segítség:

Nap mint nap idézd fel magadban alvó gyermeked arcát, és rá fogsz jönni, hogy mit is jelent a feltétel nélküli szeretet.

Maradj a pillanatban, vedd észre a csodákat, amik körülvesznek.

Figyelj, nézd őt, olyan kíváncsisággal, ahogy ő szemléli a világot!

Tanulj tőle, és tükrözd vissza azt, amivé hiszed, hogy válhat!

Ismerd meg gyermeked, és megismered önmagad!

Ehhez adok most egy kis segítséget, hogy időben felismerd, és tudj változtatni.

Ha bármelyik ponton magadra ismertél a legkisebb mértékben is, akkor jó hírem van Számodra! Ahhoz, hogy elindulj a tudatos szülővé válás útján és kapcsolatodat gyermekeddel harmonikussá tedd és megerősítsd a köztetek lévő bizalmat, jelentkezz a Védelmező határok című webinárra, melyet 2024. 02. 12-én tartok az online térben, élőben, ahol lehetőséged lesz kérdezni is. Ha nem tudsz jelen lenni, akkor pedig felvételről bármikor megnézheted, és a tudás örökre a tiéd. Ismerd fel, és kerüld el a toxikus mintákat, változtass, és előzd meg a viselkedési, beilleszkedési, tanulási problémákat!

Jelentkezés az ALÁBBI LINKEN!

Szeretettel: Mónika, a tudatos szülők mentora! <3

A szerzőről: Szántó-Külitsné Rácz Mónika gyermekszakértő, anya, feleség, babasuttogó, animentor. Ismerd meg jobban a Léleknevelés módszerét weboldalán, valamint kövesd őt a közösségi platformjain is: Léleknevelés Facebook és Léleknevelés Instagram.

Rácz Mónika – Léleknevelés, 2024. január 31.

Forrás: Nyitókép: GettyImages.com