Heni és párja, Bakos Gergely apás szülést szeretnének majd – így készülnek kisfiuk érkezésére

Dér Heni vélemény szerint párja jobban fél a szüléstől, mint ő, hiszen attól tart, hogy majd nem fog tudni segíteni Heninek.  

Újévi babák - Budapesten egy kisfiú, vidéken pedig egy kislány lett az év első babája

2021 január az év első babái -  a fővárosban egy kisfiú, vidéken pedig Salgótarjánban született meg az év első babája. Ott egy kislány, Boglárka, a fővárosban pedig egy kisfiú érkezett az új évben.   

Dér Heni fedetlenül mutatta meg gömbölyödő hasát

Csak úgy ragyog a várandós Dér Heni.  

Komoly károkat okoz a gyerekben, ha sokáig hazudunk neki a Mikulásról, Angyalkáról vagy Kis-Jézusról

A híres gyermekpszichológus, Dr. Gummer szerint a gyerekek egy adott életkora után a szülőknek azonnal abba kellene hagyniuk a Mikulásról való füllentést, mivel minél tovább tartjuk őket ebben a hazugság szőtte irreális... 

Egy nő levele, aki eddig csak halogatta az anyaságot: „Bocsáss meg gyermekem, amiért elraboltam az idődből”

Olyan időket élünk, amelyekben sok nő dönt úgy, hogy elnapolja az anyaság pillanatát, az életének azt a szakaszát, amikor gyereket vállalna, amikor családot alapítana, amikor felelősséget vállalna egy törékeny, új élet fölött.  

A férje át akarta élni milyen, amikor egy nő szülési fájdalmakkal küzd. Hogy miért? Az ok ELKÉPESZTŐ!

Nemrég anyák napját ünnepeltük, ez alkalomból köszöntöttük, azokat a nőket, akik a legnagyobb áldozatot hozták értünk a világon. Hogyan hálálhatjuk meg azt, hogy kilenc hónapon keresztül szívük alatt hordtak, és óriási... 

Ez a csöppség túlélte az abortuszt. Világra jött a nehézségek ellenére is. Megható történet!

Nincs neve, nincsenek szülei és mintha nem is létezne. Ő egy koraszülött, aki mindezek ellenére életben maradt.  

A Babanet és a MAM-HUNGÁRIA Kft. közös karácsonyi nyereményjátékának szabályzata

1. A játék és a szervező Jelen szabályzat a Babanet.hu által kezelt, karbantartott, (https://www.facebook.com/babanet.hu/) Facebook oldalon futó a Babanet és a MAM-HUNGÁRIA Kft.   közös őszi nyereményjátékára vonatkozik, (a... 

Néhány órája született csecsemőt találtak egy bokorban Szolnokon - fotók

Egy élő újszülött babát találtak ruhába csomagolva Szolnokon egy bokorban a Délibáb úti bolt mellett  – írja Facebook-oldalán a Szolnok TV. Az információt a rendőrség is megerősítette.  

Rábízta a gyereküket a volt párjára, de ő egy másikat vitt aztán vissza neki

Az anya majdnem szívrohamot kapott, az apa szerint semmi különös nem történt.  

Díjazzák a magyar bölcsődék és a kisgyermeknevelők áldozatos munkáját

Egy szülő számára megnyugtató, ha a csemetéje a bölcsődében teljes biztonságban, szakértő pedagógusok kezei között, a kis játszópajtások körében tölti a vidám és boldog hétköznapjait. Úgy érzi, megtalálta a gyermeke számára... 

Radics Gigi: Őszintén az anyaságról – Exkluzív interjú

Radics Gigi hazánk elsőszámú női énekes dívája, aki pici gyerekkora óta tudatosan építette fel sikerét. Szemtelenül fiatalon jutott a hazai pop szakma csúcsára, és most 24 évesen egy másik álma is valóra vált: anya lett…  

Öt oldal játszva tanulás

Körülbelül három hete érkezett hozzánk kipróbálásra a V-tech Activity kockája, a 25 hónapos kisfiam nagy örömére. Alapvetően nem nagyon található meg nálunk ehhez hasonló játék, ezen kívül csupán egy-két hangot adó játéka van a... 

A Mizse lett az év egyik hazai fogyasztói TOP terméke

A Mizse természetes ásványvíz elnyerte a, MagyarBrands „Kiváló Fogyasztói Márka” kategória díját és így bekerült 2020 sikeres hazai márkái közé. A zsűrizés során a hazai fogyasztók és szakértők szigorú szempontrendszerek mentén... 

Játékos tanulás 6-12 éves gyerekeknek – megjelent az új Da Vinci Kids app

A Da Vinci Kids tartalomszolgáltató platform egyedülálló ismeretterjesztő alkalmazással jelentkezik. Pedagógusok által válogatott prémium multimédiás tartalmak, személyre szabhatóság, 6 eszközön használható előfizetés és a 21.... 

"Te jó ég, terhes a feleségem!"

Apává válni nem egyszerű, az áldott állapot a kismamák mellett a férfiak számára is különleges időszak. Ilyenkor bizony apa is babát vár! Történések és feladatok a kilenc hónapban, apa szempontjából, lépésről lépésre.  

A maszkban szülő édesanyák frappáns válaszai azoknak, akik egy 5 perces csevegés erejéig sem akarják elfogadni a maszkviselés kötelezettségét

Úgy tűnik, a maszk viselése mára már megszokott dologgá vált, néhányan azonban még mindig találnak rá indokot, miért ne használják. Értelmetlennek tűnik erről a vita, hiszen kötelező a viselése, mégis nagy indulatokat kavar.... 

6 ok, amiért a szeptemberi babák különlegesek – a tudósok véleménye szerint

Elröpült a nyár, ismért egy iskolaév kezdődik. Tökéletes időpont a világrajövetelre! Ha szeptemberre várod gyermekedet, szerencsésnek érezheted mind a kicsit, mind magadat.   

Vajon mi járhat a picik fejében?

Vajon hogyan gondolkodnak a világról a még beszélni nem tudó csecsemők? Miként igazodnak el az egyre összetettebbé váló társas világban az óvodás korú gyermekek? Az ELTE Babalabor kutatói ehhez hasonló kérdésekre keresik a... 

TELJES KIKAPCSOLÓDÁS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! ÉLMÉNYNAP BESZÁMOLÓ A PELSO PANZIÓBAN

Júliusban meghirdetett nyereményjátékunkban egy családi Élménynapot sorsoltunk ki a balatonmáriafürdői bababarát minősítésű Pelso Panzióval közösen. Szerettünk volna egy családnak ajándékozni egy napot, amikor minden Róluk és a... 

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 36   

X
EZT MÁR OLVASTAD?