Igazi dráma: még meg sem született a gyermekük, de már a temetését tervezik

A brit házaspárnak nagyon fájdalmas döntést kellett hoznia, de jó okuk volt rá, hogy így határoztak.

Szomorú döntést hozott egy pár, miután kiderült, hogy a várva várt kisbabájuk olyan betegségben szenved, ami miatt születése után akár percekkel meghalhat. Daniel Thompson és Georgina Wills ugyanis azt akarja, hogy a pici világra jöjjön, és vele akarnak lenni halála után is. Nem fogják azonnal eltemetni.

A férfi a harmadik, a nő az első gyermekét várja (Daniel Thompsonnak már van két gyereke az előző kapcsolatából). A várandósság 12 hetében egy rutinvizsgálatra, ultrahangra mentek, amikor kiderült, hogy óriási a baj. Már abból sejtették, amikor az orvosok tétovázni kezdtek a vizsgálat közben, majd külön leültek velük beszélni. Az apa azt mondta

valósággal sokkolta őket a hír, hogy a magzat egy nagyon ritka rendellenességben szenved, ami miatt - ha egyáltalán élve születik - talán egy napot sem érhet meg.

A diagnózis exencephalis volt. Ez törte össze a szülőket.

Mi is ez a rendellenesség?

"Az anencephalia egy idegrendszeri rendellenesség; normális esetben a terhesség korai sza­kaszában záródó velőcső nem záródik, ami az agy kifejlődésében zavart okoz.

Az agy teljesen vagy nagy része hiányozhat. Teljes időre született babáknál nagyon ritka, mivel ilyen hibá­val a magzatok 99 százaléka elvetél.

Valamennyi szerv­rendszer negatívan érintett. Nincs rá kezelés, az orvosok egyetértenek abban, hogy nincs hatásos orvosi beavatkozás sem, bár a kisbabát megfelelően ellátják" - írja Griffel Tibor az anenchephaliáról.

A exencephalia ennek a rendellenességnek egy korai stádiuma, amikor a koponya nyitott, és így az agy szabadon fekszik, illetve elődomborodik.

Daniel Thompson és Georgina Wills ezek után számba vette a lehetőségeket. Úgy döntöttek, a természetre bízzák, Georgina megszüli a babát, és ha a gyermekük meg is hal, amennyi időt csak tudnak, vele maradnak még. Az apa elmondta, hogy szeretnének minél több emléket a piciről.

Egy speciális berendezés segítségével maradhatnak a halott babával akár hetekig.

Az eszköz egyfajta hűtőként működik: hideg vizet szivattyúz a "bölcső" szigetelésébe, ez hidegen tartja a holttestet, és lelassítja a halál után zajló folyamatokat. Nem ők az elsők, akik élnek ezzel a lehetőséggel, más párok meghoztak ehhez hasonló döntést, és volt olyan pár, amelyik 18 napig lehetett együtt otthon a gyermekével annak halála után. Ebben hospice-szolgálatok is szoktak segíteni.

Daniel Thompson és Georgina Wills most közösségi finanszírozással gyűjti össze az eszköz árát, 1690 fontot, vagyis több mint félmillió forintot.

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

2018. február 25.

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?