Feleségek árulták el, miért idegesítő, amikor az esküvő után máris azt kérdezik, "mikor lesz gyerek?"

Ezért ne zaklassuk a friss házasokat a családalapítással.

Az emberek hajlamosak lineárisan gondolkodni, ha a nagyobb életeseményekről van szó. Egyértelműnek tűnik, hogy az óvoda után az iskola jön, a középiskola után az egyetem, a tanulás után a munka, a házasságkötés után pedig a családalapítás. Pedig nem mindig a társadalom által "elvárt" sorrendben történnek az ilyen nagy horderejű dolgok, például sokan már a házasság előtt vállalnak gyereket.

Általában viszont fordítva történik, tehát az esküvő után vágnak bele a párok a babaprojektbe, amit a családtagok, a rokonok, a barátok és az ismerősök is szorgalmaznak.

Amint véget ér a nagy nap, egyre gyakrabban jönnek a "na és mikor lesz gyerek?" típusú kérdések, ami sok házaspárt kikészít.

Az Elle három újdonsült feleséget kérdezett meg arról, miért idegesítő számukra az, ha állandóan a gyerek témáról faggatják őket. A válaszuk tanulságos, és kicsit meglepő is.

A 29 éves Amy 10 évig járt férjével, Gavinnel, mielőtt 2016-ban összeházasodtak - akkor ő majdnem 28, párja éppen 30 éves volt. Elmondása szerint az esküvő életük legszebb napja volt, házassági fogadalmukat pedig két héttel később Las Vegasban is megerősítették. Két évvel a mennyegző előtt állandóan arról kérdezgették őket, hogy mikor kelnek egybe, most pedig már a családalapítással zaklatják őket.

"Amikor visszatérsz a nászútról, mindenki azt várja, mikor leszel terhes. Legtöbbször ez csak egy ártatlan kérdés olyanoktól, akik nem ismernek minket olyan jól, és csak arra jó, hogy megtörjük a csendet és egy udvarias beszélgetésbe elegyedjünk. Egy kicsit azért mégis zavar. Egyszer valaki kiszúrta a jegygyűrűmet és megkérdezte, hogy ’hamarosan babád lesz?’. Ennyi erővel én is megkérdezhettem volna, hogy ’milyen kopaszként élni?’ - lehet, hogy ez egy örökletes betegség eredménye, vagy csak egyszerűen kopasz akart lenni.

Sosem tudhatod, min mentek keresztül az emberek - az is lehet, hogy mi hiába próbálkozunk a teherbeeséssel, netán többször elvetéltem már. A nemi betegségek, a szex és a vetélés olyan tabutémák, amikről az embereknek nem kellene kíváncsiskodni, habár ártalmatlan kérdéseknek tűnnek"

- mondta.

Amy általában csak megvonja a vállát, vagy annyit válaszol, hogy "még nem most", amikor azt kérdezik, mikor lesz gyerekük, de hangsúlyozta, hogy nem azért, mert nem állnak készen a családalapításra, hanem azért, mert most más dolgokra fókuszálnak. Mint mondta, az állandó kérdezgetés nem változtatta meg a kapcsolatukat vagy a szülőségről alkotott véleményüket, de arra viszont hatással van, hogy jobban aggódnak a koruk és a termékenység miatt.

"Ismerek olyanokat, akik küzdöttek a terhebeeséssel, és ezért mondták nekünk is, hogy ha szeretjük egymást, ne vesztegessük az időt. Tudjuk, hogy biztosan lesz majd gyerekünk, de sosem lesz erre megfelelő idő. Akkor lesz majd babánk, amikor lesz, és ez senki másra nem tartozik"

- véli a feleség.

A 30 éves Georgie már 5 éve volt együtt a barátjával, amikor tavaly összeházasodtak. Ő akkor 29, a párja pedig 28 éves volt. Nem tagadja, hogy nehéz volt eljutni odáig a család elvárásai miatt, de csodálatos volt a nagy napjuk. Ők is már a nászútról való hazaérkezés után megkapták a családalapításra vonatkozó kérdéseket.

Szerinte a legzavaróbb az volt, amikor azt mondták, hogy "szülnie KELL egy babát, hogy továbbvihesse a férje nevét".

A nő megtartotta a leánykori nevét, a férfit pedig nem érdekli különösebben a névöröklődés, ezért érthetetlen, hogy mások miért foglalkoznak ezzel. Mint mondta, meglepő módon inkább a nők zaklatják ezekkel a kérdésekkel.

"Olyan, mintha az anyukák azt akarnák, hogy csatlakozz a klubba, és hozz egy életreszóló döntést ezért. Ebben határozottan van egy kis neheztelés, amiért te még szabad vagy. A válaszom általában az, hogy "istenem, dehogyis, utálom a gyerekeket", ami persze nem teljesen igaz, de legalább egy kínos nevetésre jó"

- mondta, hozzátéve, hogy szerinte ha semmitmondó válasszal rukkolnak elő a párok ilyenkor, azzal utat nyitnak a további kíváncsiskodásnak. Bizarrnak tartja, hogy az emberek azt gondolják, hogy a témáról való beszélgetéssel befolyásolhatják mások életre szóló döntéseit.

"Van elég nyomás a nőkön, nem kell még azzal is nyomasztani őket, hogy azt kérdezgetik, mikor lesznek gyerekek. Az embereknek gondolkodniuk kellene, mielőtt beszélnek. Szerinted milyen érzés, amikor egyfolytában arról kérdeznek, hogy lesz-e baba, ha ez az, amit a legjobban szeretnél a világon, de sajnos nem lehet gyereked? El tudom képzelni, hogy elég sz*r."

A 33 éves Madeleine a munkahelyén ismerte meg a férjét, Grahamet, akivel egy évvel később össze is házasodtak. Nem is egy, hanem két esküvőjük volt: a polgári szertartást Londonban tartották, ami után egy hotelben ünnepeltek a családtagokkal és a barátokkal, majd egy háromnapos lagzit is szerveztek Ausztriában. Őket már az eljegyzés óta zaklatják a gyerek-kérdéssel.

Vannak, akik udvariasan érdeklődnek ("a baba lesz a következő lépés?") és vannak sokkal tolakodóbbak is (szerinted lesznek a közeljövőben gyerekeitek?"). Mint mondta, még a barátok szülei és az exbarátai is kíváncsiskodtak.

A legmeglepőbb viszont az volt, hogy többször is úgy kérdeztek rá a dologra, hogy rajta múlik-e, és mikor fog rá időt szánni, mert a nő köztudottan elfoglalt, pánikbeteg, és van egy kutyája, aki minden szabadidejét lefoglalja.

"Nagyon érdekes, hogy hirtelen mindenkit ennyire érdekel, hogy van-e valami a méhemben. A gyerekvállalás nyomása nagyon makaccsá tett: nem akarok senkinek megfelelni azzal, hogy babát szülök. A házasság egy hűségeskü, amit azért teszel, mert szeretsz valakit, és az nagyon szép dolog, ha egy baba is teljessé teszi, de ez nem egy kötelező dolog. Ez az attitűd annyira fel tud idegesíteni"

- mondta.

A nő rámutatott arra, hogy számtalan gátja lehet a családalapításnak az impotenciától kezdve a szüléstől való félelemig, amiket érdemes végiggondolni, mielőtt arról kérdezősködünk, mikor jön már a gyerek.

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

2018. szeptember 13.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?