Élete végéig magán viseli az orvos hibájának nyomát ez a kislány

Élete végéig magán viseli az orvos hibájának nyomát az a kislány, akinek belevágtak a fejébe császármetszés közben.

Karmen Edwards születésénél császármetszést kellett végrehajtani a skóciai Inverness városában. A beavatkozásnál azonban valami rosszul sikerült, ugyanis hosszú vágást ejtettek a kislány fején. Az édesanyja mégis akkor akadt ki a legjobban, amikor megtagadták tőle, hogy megismerhesse a kórház belső vizsgálatának megállapításait.

A vágás /Fotó: Northfoto

A 21 éves nőt tavaly júniusra jegyezték elő császármetszésre a baba nagy mérete miatt. Ő meg is jelent a kórházban, azonban egy napot kellett várnia, mire közölték velük, hogy a személyzet túl elfoglalt. Így másnap újra elment, de megint hiába várakozott. Ezután hazautaztak a 160 kilométerre található otthonukba. Úgy voltak vele, majd hétfőn újra elmennek a kórházba, akkor talán szakítanak időt a császármetszésére.

Vasárnap éjjel azonban vajúdni kezdett. Így újra elutaztak a kórházba, ahol egy helyettes orvos látta el. Az orvos, aki belevágott a kicsi fejébe, azonban nem tudta, hogy a nő már vajúdik. Később meg is mondta a szülőnek, hogy ez az ő hibája, mert nem mondta el, hogy elfolyt a magzatvize. Ez viszont nem volt igaz, már csak a felvételi adatlapja szerint sem.

Az apával /Fotó: Northfoto

Szülését Emma kész katasztrófaként jellemezte, miután pedig megtörtént a baleset, a gyerek fejét csak másnap varrták össze. Addig kellett várni, hogy a plasztikai sebész egy másik városból megérkezzen.

A kórház a családnak semmit sem mond, de a sajtónak közleményt adtott ki. Ez a magatartás az egész családot felháborítja. Szerintük az intézmény azért nem beszél velük, mert takargatnivalójuk van. Éppen ezért ügyvédhez fordulnának. A kórház közölte, hogy ezután jobban figyelnek arra, hogy megfelelően tájékoztassák a betegeket a császármetszés kockázatairól. Továbbá azt is elmondta, hogy várják a család megkeresését - írja a Metro.

 

A cikk forrása: Blikk.hu

2017. július 20.

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?