Csak egy harmadik kistesót akartak – ötös ikreik születtek

Soha nem adná vissza az öt gyönyörű kisbabáját a Kempel házaspár, viszont ha lett volna választásuk, nem vállaltak volna ennyit.  

Meghalt az egyéves csöppség, mert apja egész napra a forró kocsiban felejtette

Otthagyta az autóban az örökbe fogadott kislányát, majd üzleti útra sietett.  

Az anyaság "sötét oldaláról" posztol humoros fotókat egy Instagram-anyuka

2015-ben adott életet hármas ikreinek. Azóta némiképp megváltozott az élete. Ezt dokumentálja vicces fényképein.  

Otthon segítettek világra egy kisbabát a mentősök Mátyásföldön

A párosnak ráadásul ez volt az első közös szolgálati napja, de félszavakból is megértették egymást, így komplikációk nélkül született meg a kis Emma.  

Eső, Táblácska, Kopasz, Balaton - a legfurább keresztnevek, amikkel a szülők bepróbálkoztak az Akadémiánál

Viszont nevezhetitek például Hattyúnak vagy Medinának a gyereketeket, ha ki akartok velük szúrni.  

Könnyekben tört ki a baba, miután kapott egy delfinpuszit

Rögtön sírni kezdett a meglepődött kisbaba, miután kedves puszit kapott egy belugától a Sanghajban található Changfeng Ocean World vízi parkban.   

38 kérdés, amit mindenképpen fel kell tenned az édesanyádnak

A HuffingtonPost publicistája Kelsey Borresen egy családi vacsora után írta össze azokat a kérdéseket, amiket lehet, hogy még nem tettünk fel édesanyánknak, pedig érdemes lenne.  

Cooky: két éven belül érkezhet Kevin testvére

Az események felpörögtek, hiszen mindössze egy év telt el azóta, hogy a rádiós és szerelme összeköltözött. – A kis Kevin három hónapos lett, jó az étvágya, nyugodt, kiegyensúlyozott baba, mindenkire mosolyog. Még az éjszakát... 

Caramel elmondta, miből merítenek erőt feleségével kislányuk betegsége idején

Az énekes közösségi oldalára csak úgy özönlenek az együtt érző kommentek.  

Megható: így sírtak születésük után az ikrek, amikor elválasztották őket - videó

Szívmelengető pillanatok, ahogy a két újszülött iker újra találkozik, miután a születésük után néhány perccel elválasztották őket egy időre.  

10 vicces helyzet, amikor a gyerekek olyasmiért hisztiznek, amit semmiképp nem csinálhatnak

Vannak esetek, amikor "az a büdös kölyök csak üvölt’, mert nem teljesült egy lehetetlen vágya, vagy - még rosszabb - elrontották a játékát.  

Rukkola, Rose és társai - ezek a legújabb tiltólistás keresztnevek Magyarországon

A Magyar Tudományos Akadémia minden hónapban közzétesz egy listát azokról a keresztnevekről, amelyeket a szülők szerettek volna elfogadtatni velük.  

Egy három hónapos baba életét mentette meg a rendőr – videó

Egy szolgálatból hazafelé tartó rendőr egy három hónapos baba életét mentette meg.    

„Mit száguldozol, te barom? Itt gyerekek is laknak!" – egy féltő édesanya levele mindenkihez

Nemrég költöztünk kertvárosi környékre, hogy legyen egy kis saját kertünk és hogy a szomszédos utcákban, ahol a gyerekekkel sétálunk, játszótérre megyünk jóval több legyen a zöld terület. Az utcánk egy közepesen erős forgalmú... 

Megvannak az Év Védőnője díj jelöltjei

Lezárult az Év Védőnője díj jelölési határideje: az előző évekhez hasonlóan idén is többszáz ajánlás érkezett. Hamarosan kiderül, kik kapják a szakmai zsűri által odaítélt elismeréseket az öt kategóriában. Csakhogy az... 

Meccs közben találta el a labda a csecsemő fejét, az életéért küzdenek

Egy hét hetes kisbaba életéért küzdenek az orvosok, miután egy iowai baseball meccsen véletlenül fejbe dobták egy labdával a múlt héten.McKenna Hovenga életvidám mosolygós kislány volt © youcaring.com  

Egy napra rendőrök vették át egy anyuka mindennapos feladatait - videó

Anyák napja alkalmából a BRFK munkatársai egy szívmelegető akcióval készültek, melyről videó is készült.  

Íme az első képek Lajos hercegről - fotók

Vilmos herceg és Katalin hercegnő harmadik gyereke a kis Lajos 2018. április 23-án született, de már aznap megmutatták őt a nyilvánosságnak.   

Ne merjétek bántani a gyermekemet! – Zoey és egyéves kislány igaz története

Én egy rendkívül modern szülőnek tartom magam, mégis egyre többször támad az az érzésem, hogy ebben a világban valami nagyon nincs rendben! Bántották már a lurkótokat a külseje miatt? Sajnos nálunk volt rá példa, ezért is... 

Netes sztár lett Cooky babája

Édesapja, Cooky babérjaira tör fiatal anyukája segítségével a kis Kevin. Már több ezren látták, ahogy meglátogatja apukáját a repülőtéren.  

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   

X
EZT MÁR OLVASTAD?