7 árulkodó jel, hogy készen álltok az összeköltözésre Összeköltözés tabuk és megalkuvás nélkül 2. rész

A nagy kérdés: együttélés vagy összejárás? Eljött az idő, hogy fizikailag még közelebb kerüljünk párunkhoz? Kibírja majd a kapcsolatunk ezt a nagy változást? Esetleg pont ettől indul be még inkább az egész? 7 apróság, amik segíthetnek a döntésben!

  1. Már így is, úgy is mindig együtt vagytok…

Amint vége a munkának - netán az egyetemi előadásoknak - már rohantok is egymáshoz? Minden estét a másiknál töltötök, lassan a fél ruhatáratok a párotoknál figyel? Akkor már nagyjából tudjátok, milyen is az együttélés. Most már csak az a kérdés, szükségetek van-e még arra bizonyos mentőövre, amit a saját kis zug jelent…?

7 árulkodó jel, hogy készen álltok az összeköltözésre

  1. Már semmit sem szégyellünk egymás előtt!

Végre eljött az idő és nincs olyan téma, ami kínos lenne a másik előtt? Bátran mászkáltok hiányos öltözékben és akkor sem borul a bili, ha nyitva marad a WC ajtó? Akkor már jó helyen jártok.

  1. Van külön életünk, képesek vagyunk egymás nélkül is programokra menni

A kezdeti összecuppanás után ismét képesek vagytok önmagatok lenni? Kialakult a bizalom, amelynek hála bármikor tarthattok egy csajos, vagy fiús görbe estét? Nincs cirkusz abból, ha a másiknak programja van? Sőt, örültök annak, hogy mindkettőtöknek van saját privát szférája? Kiváló! Alakul a dolog!

  1. A barátok és a család már megvolt…

Már nem csak egy vagy a sok közül, megvolt a mama bemutatása, az összes barát és barátnő tudja, ki vagy. Elfogadtak és te is elfogadtad a pároddal járó “csomagot”? Akkor rendben vagytok!

  1. Egy irányba tartunk

Egy bizonyos kor után enélkül már elképzelhetetlen egy párkapcsolat. Nemhogy egy összeköltözés! De akár a lobogó 20-as éveink során sem mindegy, egyeznek-e a rövid- és hosszútávú vágyaink és a céljaink. Ha az alapok billegnek, nincs mit erőltetni. Ha az irány egyezik, jó esélyekkel vághatunk bele az összeköltözésbe,

  1. Nincsenek tabuk. Az anyagiak terén sem!

Az együttélés egyfajta szövetség, amely pénzügyi téren is kihat az életünkre. Amellett, hogy “megéri” osztozni egy lakás vagy ház fenntartásán, sok kérdést vet fel a hogyant illetően. Ha merünk erről beszélni, sőt, tervezünk is a “piszkos anyagiakkal”, több örömünk és előnyünk származhat az egészből , mint gondunk és problémánk. Úgyhogy bátran elő azokkal a fránya számokkal!

7. Szóval alapvetően nem vágyok másra, csak hogy megpróbáljuk…

Érvek ide, vagy oda, a legfontosabb kérdés az a fránya szerelem. Meg a szeretet, ami majd akkor is összetart, amikor épp áll a bál, csöpög a csap, hangos a szomszéd, jön az első gyerek. Úgyhogy bármit és bárhogyan gondolunk át, ez a szív dolog sajnos kihagyhatatlan része a döntéseinknek...

Nos, megszületett a döntés? És a válasz: IGEN? Akkor nincs más hátra, mint túlélni egy költözést. Aztán jöhetnek a kihívással teli, de boldogító napok! Sok boldogságot!

2017. szeptember 25.

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?