Kilenc tévhit a melltartóval kapcsolatban

Gyerekkorban sok olyan dolgot hall az ember, amiről felnőttként már tudja jól, hogy nem igaz, például, hogy ha lenyelünk egy rágógumit, az hét évig a gyomrunkban marad, vagy ha túl gyakran grimaszolunk, úgy marad az arcunk. Úgy tűnik azonban, hogy a melltartókról alkotott tévhiteket a nők fejéből ennél sokkal nehezebb kiverni. Az alábbiakban ezekről a hiedelmekről és cáfolataikról olvashatunk.

Ha melltartóban alszunk, nem fog megereszkedni a mellünk

Ez egyáltalán nem igaz, a mell megereszkedése nem függ attól, hogy – akár éjjel, akár nappal – hordunk-e melltartót vagy sem, sokkal inkább befolyásolja a terhesség, a szülés, a szoptatás, vagy egyáltalán a gravitáció, aminek hatására a mellszövetek az évek során megnyúlnak.

Ha melltartót hordunk, megereszkedik a mellünk

Ez éppen a fenti hiedelem ellentéte, de sokan kitartóan hisznek abban, hogy a mellnek nem tesz jót, ha folyamatosan alá van támasztva, mert így a támasztó izomszövetek elgyengülnek. Valójában azonban a női mellben nincs izom, csak zsír és szövetek, így edzéssel sem erősíthetőek. Inkább a hátat érdemes erősíteni, a melltartót pedig bátran viselhetjük.

A melltartó mellrákot okoz

Ezt a tévhitet egy 1995-ös vizsgálatra alapozzák, ám azóta bebizonyosodott, hogy a kutatási eredmények nem voltak megalapozottak, és a melltartóviselés, valamint a mellrák között semmilyen összefüggés nem létezik.

Ne mossuk ki túl gyakran a melltartónkat

Valójában az lenne a helyes, ha ugyanúgy, ahogy az alsóneműket, a melltartót is minden használat után kimosnánk. A szakemberek szerint megéri inkább többet venni a kedvenc típusunkból, de ne hordjuk egy napnál tovább egyiket sem.

A melltartót ne tegyük a mosógépbe

Ebben az állításban van némi igazság, a mosógép ugyanis könnyen tönkreteszi a pántokat, kapcsokat, ezért érdemes kézzel, hideg vízben, kevés mosószerrel, esetleg babasamponnal kitisztítani, de akinek erre se kedve, se ideje, az nyugodtan tegye be a gépbe, használjon hideg vizes programot, kímélő mosószert, a fehérneműt pedig helyezze mosózsákba.

A melltartó akár egy életre is szólhat

Ez sem igaz. Még ha a mellünk mérete esetleg nem is változik, egy év után érdemes lecserélni a melltartónkat, kivéve, ha csak ritkán viseltük, ez esetben három évig is megtarthatjuk. Ha a fehérnemű szegélye már kopott, a kosár része kinyúlt, a merevítője eldeformálódott, mindenképpen meg kell válnunk tőle.

A melltartó-méretünk márkától függetlenül ugyanaz

Sajnos nem így van, lehet, hogy egy Victora’s Secret darab esetében 34C méretet kell vásárolnunk, de egyáltalán nem igaz, hogy a többi üzletben is ez lesz a mi méretünk. Minden cég más-más modellt használ ugyanis, ezért minden alkalommal érdemes felpróbálnunk a melltartókat, mielőtt megvásárolnánk őket.

Ha új melltartót veszünk, a legnagyobb méretre állítva próbáljuk fel

Ehelyett inkább azt tanácsolják a szakértők, hogy középső méretállásban próbáljuk fel a darabokat, menstruáció idején ugyanis sok nőnek enyhén megnő a melle, így ilyenkor még át lehet állítani a nagyobb méretre a fehérneműt, ha pedig már kicsit megnyúlt az anyag, lehetőségünk van szorosabbra kapcsolni.

A melltartót csak egyféleképpen lehet felvenni

A hagyományos módszer szerint először is fejjel lefele, kifordítva helyezzük magunk elé a melltartót, majd kapcsoljuk össze a kapcsokat magunk előtt, végül forgassuk el magunk körül és bújjunk bele a pántokba. Van azonban egy másik módszer is, amely segíthet abban, hogy a melltartónk kényelmesebb legyen. Hajoljunk előre, kapcsoljuk össze a melltartó hátát, igazítsuk el a pántokat, majd kezünket a kosárba téve, a melleket igazítsuk a kosár közepébe.

Babanet/Medipress , 2016. június 27.
 
 
 
Címkék:  

divat

tippek

anyaság

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?