Vannak dolgok az életben, amit nem mi irányítunk…

Egyszer egy nagyon okos és gazdag ember azt mondta: ahhoz, hogy fejedben minden ok legyen vagy vallásosnak kell lenni, vagy kell egy jó és megbízható pszichológus. Aránylag normálisnak tartom magam, bár nem vagyok vallásos és még pszichológushoz sem mentem el életemben soha. Hogy miért írom ezt? Részt vettem egy anyacochingban. Ugye azt nagyjából mindenki tudja, hogy a life coaching egyfajta életvezetés… tükröt állítva Neked, hogy rájöjj hol akadtál el az életedben, és segítségével megtaláld a kiutadat… Szóval ez a gazdag ember óriásit tévedett, mindenkinek egy life coach kellene, ha kell akár receptre felírva…

Nem egy konkrét problémával fordultam Katához. Régóta bennem volt egy bizonyos fokú elégedetlenség és frusztráció, amit én leginkább azzal magyaráztam, hogy az időgazdálkodásommal lehet a legfőbb probléma, ezért vagyok ilyen… amilyen… De mire jöttem rá? És, hogy alakult a coaching folyamata?

A kezdeti ponton mondhatjuk úgy, hogy olyan nyitott és figyelő fülekre találtam, hogy mondhatni ontottam magamból a szót. Meséltem magamról, meséltem a családomról, a céljaimról a lányomat ért megpróbáltatásról… A kislányom ugyanis megkésett mozgásfejlődésű volt, így hatalmas munka és erőfeszítés áll mögöttünk, de ma már elmondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben. Éreztem az értő és megértő gondolkodást Kata részéről, az elején még volt, hogy bizonyos dolgokról alkotott véleményemmel kapcsolatban talán szabadkoztam is, de aztán a beszélgetés végére olyannyira oldódott bennem ez az egész, hogy rájöttem ez vagyok én, ezt gondolom… miért kellene ezért magyarázkodnom?! Ő nem ítélkezett bármit meséltem csak értő figyelemmel hallgatott. Néha megálltunk és a hosszas monológom után, ami nekem terápiás céllal hatott, összefoglalta az elhangzottakból milyen embert ismert meg bennem, milyen vagyok, mi jellemző rám, miért fogok fel dolgokat úgy ahogy. Olyan érzés volt, minta Kata fél óra alatt a bugyimba látott volna, és az általa megfogalmazottakból és a kérdéseiből éreztem, hogy nekem nem az idővel van a legnagyobb problémám, hanem egy múltból magammal cipelt dolog súlyával, amit azóta sem sikerült kellőképen megemésztenem…

Sikerorientált világban élünk és én gekkóként alkalmazkodom minden szituációhoz és élethelyzethez. Soha nem mondom, hogy soha. Mindent elérek amit akarok, akkor amikor akarok… Na jó van, hogy hosszas küzdelem után, de irányítom a legjobb tudásom szerint az életem és a sorsom.

Történt valami azonban ami egy éve elemeiben ostromolta ezen nézeteimet. Kaptam egy olyan feladatot az élettől, amiben nem jeleskedtem, amiben nem voltam jó, amiben nem voltam sikeres… És tudjátok mi a legszörnyűbb? Tiszta szívemből ebben akartam a legjobb lenni, de nem lehettem. Az egyetlen dolog az életemben, amire nem volt közvetlen csak közvetett ráhatásom: az a lányom mozgásfejlődése. Hiába minden igyekezetem, hiába a sok torna, a szakemberek felkutatása, hiába a sok átsírt perc és óra, nem tehettem bizony többet mint várni, hogy a sok jó ember majd megoldja a problémát. Hittem nekik, de mégsem nyugodtam meg míg nem láttam a lányom két lábon járni.

Ez volt a legdurvább feladatom az életben. És hiába van már mögöttem mégis rájöttem Katával való beszélgetésünk során, hogy a frusztrációm nem abból fakad, hogy megpróbálok sikeres nő lenni, jó társ és lehető legjobb anya, és néha nem tudom, hogy a feladataim és a prioritások között hova is kapjak… El kell fogadnom, hogy az életben vannak dolgok amiket nem én irányítok… Amire ha belepusztulok sem lesz ráhatásom. Ez nagyon ellenkezik az eddigi életfilozófiámmal, mégis nem élhetek a múltban, bármennyire fájó pontja is az életemnek el kell engedni a „mi lett volna ha” gondolatokat. Élni és megélni a jelent, és hinni, ha még egyszer ilyen feladatot kapok az élettől, aminek én a passzív résztvevője leszek azért mert nem tehetek érte többet, azt már a fenti események következményeképpen már sokkal elfogadóbban élem majd meg…

Kata, az anyacoach személyében pedig egy olyan traumát megélt embert ismertem meg, akinek ha ismered a történetét azt mondod: „Na ez az ember már mindent tud az életről”. Olyan tudás birtokában van, olyan veszteségeken ment keresztül, mégis olyannyira tele van életszeretettel és olyan pozitív gondolkodással rendelkezik, amiről azt gondolom irigylésre méltó, és hátborzongatóan hiteles….

Nóri , 2016. szeptember 30.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?