Mi van akkor, ha egy maximalista anya igazi próbatétellel kerül szembe 2. rész

A cikk előző részében megosztottam veletek, hogy milyen kihívással kellett szembenéznie annak az édesanyának, akinek kisbabája elmaradt a mozgásfejlődésben. Hogyan tudta kezelni ezt a helyzetet Nóra, az alapjáraton pörgős, maximalista anyuka? Hiszen tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezte magát, mert nem tudta siettetni kislánya fejlődését, állapotának javulását.

A történetet az anyuka szemszögéből egy anyacoach szemével mutatom be.
 
Amikor az egyéni konzultációra sor került Nórival, akkor a kislánya már pár hónapja tudott járni. Tehát akár mondhatnánk azt is, hogy igazából már megoldódott a probléma.
 
Ugyanakkor a beszélgetésben Nóri többször is visszakanyarodott a múltban történt és már nem megváltoztatható eseményekhez, mint pl. ahhoz, hogy a kórházban a gyermek születésekor senki nem mondta nekik, a szülőknek, hogy gond lehet a babával.
 
Coachként abban próbáltam rávezetni Nórit, hogy ezek a múltbéli történések, negatív érzések és rossz tapasztalatok vajon milyen hatással vannak a jelenlegi életére és Nóri úgy látta, hogy ezek a gondolatok csak visszahúzzák őt, hiszen változtatni nem tud a megtörtént dolgokon, csak a rossz érzései jönnek elő újra és újra.
 
Azzal is szembesült Nóri, hogy azt viszont igenis megválaszthatja, hogy mit gondol ezekről a történésekről. És akár dönthet úgy is, hogy a saját nyugalma, lelki békéje érdekében elengedi ezeket a mumusokat.
 
Nem könnyű dolog ez, de ha a jövő lehetőségeire igyekszik koncentrálni a múlt problémái helyett, akkor már tett is egy nagy lépést az elengedés felé!
 
Nóra több mondata is megragadott a beszélgetés alatt, amelyekről szerettem volna többet kifürkészni.
 
Ilyen például, hogy noha most már elvileg egyenesben lenne az életük, párja szerint Nóri „elégedetlen az életével, pedig mindenük megvan”.
 
Bizony, az életben a nehézségeket nem mindenki ugyanúgy és ugyanannyi idő alatt dolgozza fel. Ezért időt kell hagynunk egymásnak, a párunknak, hogy a maga ütemében haladjon és lehetőségünk szerint inkább támogassuk a feldolgozás folyamatában vagy ha azt igényli, akkor lépjünk egyet hátra és hagyjuk, hogy Ő magad dolgozzon rajta. Ez is vérmérséklet és alkat kérdése.
 
Körbejártuk ezt a feltételezett elégedetlenkedést is. Rákérdeztem Nórinál, mit is jelent ez pontosan, illetve tudna-e mondani a környezetében olyan embert, akinek annyira mintaszerű és tökéletes az élete, hogy akár azonnal cserélne vele.
 
Nóri nem tudott ilyet embert megnevezni. mondani. Ha kicsit elvonatkoztatunk a saját problémáinktól, akkor könnyebben megláthatjuk, hogy bizony mindenkinek az életében vannak nehézségek.
 
Ugye mindenki tud olyan példát, hogy az egyik szomszédja cége csődbe ment, a másik válik, a harmadiknak meg daganatos beteg az édesapja.
 
Ha nem gondoljuk azt, hogy csak velünk történnek rossz dolgok és kinyitva a szemünket észrevesszük, hogy mások élete sem könnyebb, talán kevésbé leszünk elégedetlenek azzal, amink van.
 
Fontos szót ejteni a háláról is. És ez is Nóri szájából hangzott el. Amikor gyermekével a váróteremben üldögélt és körbenézett és látott sokkal súlyosabb állapotban lévő gyerekeket, akkor döbbent rá, hogy valójában milyen szerencsések ők, hogy nekik „csak” annyi bajuk van, amennyi.
 
Ugye, hogy sokszor csak viszonyítás kérése, hogy mit gondolunk dolgokról, hogy mit érzünk valamivel kapcsolatban? Mihez képest jobb vagy rosszabb valami? Nem mindegy!
 
És igen, jó az, ha az ember hálás tud lenni minden egyes napért ami nyugodtan, békességben eltelik.
 
Aki megtapasztalta az igazi nehézségeket az életben, akit ért már tragédia, az megtanul örülni annak is, ha egyszerűen semmi sem történik, mert az egyben azt is jelenti, hogy semmi rossz sem történt. És egyszerűen csak örül annak, amije van.
 
Az előző írásban is utaltam rá, hogy Nóri és párja a kislányuk egészségügyi állapotán aggódva, arra fókuszálva természetesen nem tudtak olyan önfeledt minőségi időt kettesben tölteni, mint egy teljesen átlagos életet élő pár.
 
Leghátsó gondolataikban mindig is jelen volt az szüntelenül az motoszkáló kérdés, hogy vajon lesz-e jobb, mikor lesz jobb, mikor fog megtanulni járni a kislányuk. Az energiáikat abban az időszakban erre a feladatra koncentrálták, érthető módon.
 
Most azonban, hogy sikeresen túljutott a család ezen a nehézségen, Nóri és párja ismét tud csak és kizárólag egymásra is koncentrálni, egymással minőségi időt tölteni, amennyiben megoldják a kislány felügyeletét.
 
Ebben Nórit ötletelésre kértem, hogyan tudják megszervezni, kire tudják bízni a kicsit és mikor tudják kivitelezni a kettesben töltött időt.
 
Egy nehézség felmerülése és az azzal való sikeres megküzdés kapcsán mindig felmerül az emberben a kérdés: mit tanultunk ebből az élethelyzetből? Mit változtatott meg bennünk?
 
Nóri tapasztalása az volt, hogy rádöbbent, nem tud minden irányítani az életében. Meg kellett tanulnia kezelni egy olyan helyzetet is, amikor élete alakulása nem az ő kezében van.
 
Ez a lecke segíthet Nórinak abban, hogy most, amikor kiderült, hogy a kislánya valószínűleg tejallergiás, nem áll döbbenten és kétségbeesve, hogy hogyan is oldja meg ezt az újabb kihívást, azon töprengve, hogy miért is kapott újabb nehézséget az élettől.
 
Egy korábbi sikeres megküzdés nyomán, most már előre tekintve, a megoldást keresve néz szembe ezzel a nehézséggel is.
 
Az anyacoaching erről is szól: az önismereti, önfejlesztési folyamat során édesanyaként olyan eszközt kapsz a kezedbe, amely segíteni fog abban, hogy ha életedben legközelebb egy újabb nehézséggel találod szembe magad, akkor már tudni fogod, milyen erősségeid és tartalékaid vannak, kik a segítőtársaid a bajban, milyen lehetőségeid adódnak a megoldásra, egyáltalán hogyan indulj el a megoldás keresése felé.
 
Köszönöm Nórinak, hogy anyacoachként mellé szegődhettem élete útján egy darabon és kívánok Neki és családjának jó egészséget, sok boldog együtt töltött órát, és igen, kívánom a mielőbbi vidám kergetőzést, szaladgálást, fogócskát az immár járni tudó kislányukkal!
 
 
gyerekzsivaj anyacoaching során pedig személyre szabott megoldásokkal várom az édesanyákat.

dr. Domokos Katalin , 2016. szeptember 30.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?