Relaxáció perinatális veszteséget átélt édesanyák számára

Elveszíteni egy gyermeket mérhetetlen fájdalom. Nagyon nehéz mit kezdeni a bennünk lévő érzésekkel és világgal a veszteség után. Ezt a relaxációt megértő érzékenységgel és végtelen szeretettel vettem fel. A relaxációt megjelenése előtt több kollegám és érintett édesanyák is meghallgatták.

Az ő visszajelzésük mutatta meg nekem, milyen értéke és fontossága van annak, hogy elérhető legyen:

“Mindig azt éreztem, hogy nem nekem való a relaxáció. Úgy, ahogy a jóga és a meditáció sem.
Mikor Tina megkérdezte, hogy meghallgatnék-e egy hanganyagot a perinatális gyászról, azonnal igent mondtam. Hirtelen nem is gondoltam rá, hogy ez egy relaxáció hanganyaga lesz. Mikor tudatosult bennem, mit is hallok, adtam magamnak egy napot, hogy olyan helyzetben, olyan körülmények között hallgathassam meg, mikor senki és semmi nem zavar meg. Bevallom, kicsit féltem is tőle, azt hittem erre teljesen alkalmatlan vagyok a szorongó, stresszes, ellazulni képtelen természetem miatt. Ahogy hallgattam és egyre inkább elmélyedtem a gondolataimban, vizualizáltam a Tina hangja által lefestett képet, ott valami felszakadt bennem.


Felszínre tört minden el nem sírt könnyem.
Belehaltam, majd újjászülettem.


Ez a perinatális gyászhoz kapcsolódó relaxációs hanganyag rengeteg felszín alatti érzést és gondolatot keltett életre bennem, amikről eddig nem is vettem tudomást. Hatalmas megkönnyebbülés volt ezeknek egy részét letenni és elengedni ennek a relaxációnak a hatására.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindet sikerült elengednem, de határozottan volt bennem egyfajta megkönnyebbülés érzet, és csillapodott a lelkem körüli szorítás azáltal, amit és ahogy elképzeltem és átengedtem magamból a mindenségbe. A kisfiam felé.


Drága Tina, hálás vagyok, amiért a szívedben helyet adtál az angyalbabáknak és a perinatális gyásszal élő anyukák számára megalkottad ezt a csodát, amely által megélhetnek valami egészen mást, mint amit a barátaikkal, vagy egy szakemberrel beszélnének meg, és ezáltal könnyíthetnek a lelkükön. Itt nincs kéretlen jótanács, nincs okoskodás, nincs megmondás.

Azt éreztem, hogy a kezemet fogva vezetsz el arra a helyre a szívemben, ahová egyedül nem volt bátorságom belépni.


Bátran ajánlom, minden olyan édesanyának, akik még küzdenek a gyásszal, és azoknak is, akik már úgy érzik jó úton halad az életük. Csodálatos tapasztalás ez, még laikus szemmel is, hisz amint már említettem, alkalmatlannak éreztem magam a relaxációra. Olyan érzéseket, és kapukat nyitott meg a szívemben, amelyre egyedül képtelen lettem volna.
Remélem meghallgatod, és neked is legalább annyit fog segíteni, mint nekem.” Markó-Nagy Julianna, @mindigazanyukadleszek

Ha úgy érzed, szükséged van megértő és támogató segítségre, szeretettel ajánlom a perinatális szaktanácsadókat a figyelmedbe. Szeretettel, Tina

Ehhez ajánlom még ezt a gyógyító alkotást:

A szerzőről: "Perinatális tanácsadó vagyok, felnőtt, kismama és babamama jógaoktató, dúla, végeztem számtalan csodálatos képzést az elmúlt tíz évben várandósság, szülés és gyermekágy területén. Ez a szakmám, ez a hivatásom, ebben dobog a szívem. Anya vagyok, érző nő, egy csodás férfi társa és felesége. A nő-és anyatársaim mindennapjai az én mindennapom, a félelmeik az én félelmeim, a reményeik az én reményeim, az erejük a közös erőnk." Zágoni Bettina hivatalos weboldalát itt találhatod, ha pedig még több tartalomra vágysz, keresd fel Tina közösségi oldalait is: Tina Moderngoddess Instagram és Tina Moderngoddess Facebook.

Zágoni Bettina – Tina Moderngoddess, 2023. október 14.

Forrás: Nyitókép: GettyImages.com

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?