Zombi in da house!

De sír. Ugranék is, hogy megvigasztaljam, mert lehet, hogy rosszat álmodott, vagy csak megijedt, hogy nem vagyok közvetlenül mellette, pedig hát itt az ágya, majdnem elég, ha csak a karom kinyújtom, de az is lehet, hogy éhes, vagy fáj a hasa megint. Vagy a fogai. Mert azokkal is mindig csak a baj van. Fáj az élet, na!

Kitartó, nem mondom. Az én gyerekem!  Meg az apjáé, aki édesdeden horkol mellettem. Van akarata a kölöknek, és az jó, kell majd sokszor, szüksége lesz rá felnőttként. Csak miért velem szemben? És miért éjszaka? És miért nem alhatok már megint?

Na jó, megpróbálok magamhoz térni. Közben gondoljuk át, mi dolgunk lesz reggel. Vár a gyerekorvos, aztán bevásárlás, főzés, séta, aztán meg még nem tudom. De milyen jó, hogy kicsi a lakás, és már a sötétben, lehunyt szemmel is simán eltalálok a gyerekig! Most kiveszem – vagy csak álmodom? Na, gyere, babám, bújjunk be az ágyba.

Jó meleg a paplan, és finom meleg a bőre is. Imádom, ahogy hozzám bújik. Cuppog, nyammog, én már közben megint félig alszom, szerencsére már önjáró annyira, hogy ne kelljen teljesen észnél lennem az éjszakai evéseknél. Akkor alhatunk is, úgy érzem, ő is beleájult a nagy munkába, már csak szuszog.

Tévedtem. Nem alszik. Nyöszörög. Én alszom. Pontosabban nem, afféle éber kóma ez, hát még gondolkodni is tudok az édes tudattalanság helyett. Most mi lehet a baj? Alig fél óra telt el, és máris éhes lenne megint? Azt mondták az okosok, hogy az éjszakai ébredésekre megoldást jelent, ha együtt alszunk, de jelent a fenét! Mert mi együtt nem-alszunk.

Próbálok hozzá halkan, megnyugtatóan beszélni. Mondjuk, nem hiszem, hogy értené, mit mondok, mert én sem értem. De válaszol. Gőgicsélve, kissé panaszosan. Aludjunk már, te gyerek, holnap sok dolgunk van! És már nyolc hónapja nem tudtam fél óránál tovább aludni. Ha legalább délután hunynál egy hosszabbat, de nem, olyankor attól félsz, lemaradsz valamiről, és inkább az esti nyűgösséget választod. Ki érti ezt? Na, jó, simogatom a hátad, hátha.

A hátsimogatás jó, legalábbis nálam hatásos. Én megint beájultam tőle, és talán a gyerek is elszenderedett. De annyira nem, hogy ismét meg ne ébredjen. Megőrülök, épp megint elaludtam volna. Épp zuhantam lefelé, épp borított el az a bársonyos, meleg feketeség. Miért kell nekem miattad bungee jumpingolni az ébrenlét és álom között? Miért kell minden éjjel állandóan feladatok elé állítanod engem? Csak azért sem figyelek, alszom!

Aludnék. Ha hagyna. De most kitalálta, hogy ha én nem figyelek rá, hát a sötétségnek játszik. Nem hiszem el, hogy nem fáradt! Én bezzeg hulla vagyok. És nemcsak éjjel, de napközben is. Ki volt az a hülye, aki azt mondta, hogy a kisbabák alvásigénye legalább 12-14 óra? Látott az már gyereket életében? Az enyémet biztos nem látta! Ennek a gyereknek úgy tűnik a napi hat óra is több, mint elég! Félórás porciókban. De könyörgöm, nekem nem elég!

Világéletemben bagoly voltam, későn feküdtem, keveset aludtam, mégis jól működtem! De ilyen kevés alvással én már működni sem bírok! Na, nincs mese, gyerekem, alvás van! Jó, előtte még megetetlek, hátha megint éhes vagy. Különben is fontos az éjszakai szoptatás. De ha ezután sem megy ez az alvás dolog, akkor visszamész az ágyadba! Nem megy? Oké, akkor irány az ágyad! Nem, most nem érdekel, hogy sírsz, én is sírnék már, olyan fáradt vagyok. Feküdj már le szépen, látod, a kedvenc plüsskutyád is elterült melletted. Nincs még reggel, még a madarak is alszanak, sőt, a szúnyogok is, és a hangyák is, és Te is követhetnéd a példájukat!

De minek, ugye? Na jó, kapsz még egy esélyt, visszaviszlek a nagy ágyba, csak ne bőgj már. De akkor aztán tényleg alvás, rendben? Látod, anya is becsukta a szemét, nem is reagálok semmire, sőt, ha kell, még meg is fordulok, hogy csak a hátamhoz intézhesd a mondanivalód. Hopp, ez hatott! Elaludt! Hurrá!

Bezzeg a hülye madaraknak pont most kell rikácsolva üdvözölniük a napot, mi? Nem érdekel, alszom. Már mindjárt. De tényleg…

Kopognak. Úristen, most álmodom? Majd meglátjuk, még várok. Frászt, nem álmodom, tényleg kopognak. Na jó, hány óra? Szuper, elaludtunk. Már megint. A doktornő hiába várt minket, most kérhetek új időpontot az oltásra. A postás kopogott egyébként, de erre bezzeg most meg sem rezzent a szempillája sem!

Milyen gyönyörű, mikor alszik! Úgy omlik el a békesség az arcán, olyan áhítattal, hogy attól még a könnyem is kicsordul, pedig nem vagyok érzelgős típus. Csak fáradt. Nagyon fáradt. A tükörbe nézve sem értem, ki ez a karikás szemű zombi, aki visszanéz! Zombi in da house - jó kis szám is lehetne belőle akár, ha valamelyik rapper venné a fáradtságot, hogy írjon egy slágert az anyáknak. Mit is kell ma csinálnom? Nem emlékszem…

Most visszafeküdjek még? Nem fekszem, inkább felkeltem őt is. Hátha akkor éjjel hagy majd aludni. És különben is, volna dolgunk. Csak energiám nincs. Azt se tudom, hogy vonszoljam el magam a konyháig, hogy csináljak egy teát magamnak. Vagy kávét, de rögtön duplát. Isten bizony, a szülés után sem éreztem magam ennyire roncsnak, mint most. Végérvényesen zombisodtam, azt hiszem.

És már ötletem sincs, mit csináljak. Már kipróbáltam majdnem mindent, ringatás, ének-mese, gyertyás romantikázás, éjszaka nincs villany, együtt alszunk, külön alszunk, a szobájában alszunk, még bőgni is hagytam egyszer, pedig iszonyatos volt hallgatni. Meddig fog ez még tartani? Meddig lehet bírni alvás nélkül, zombi üzemmódban? Mikor fogok összerogyni, mint akiből kifogyott az elem? Mikor fog már aludni legalább 4-5 órát egyhuzamban?

Ui.: Azóta már iskolás. Időnként úgy kell kiverni az ágyból reggel. És annak idején végül megoldottam. Már energiám is van, de a szemeim a mai napig karikásak.  Lehet, hogy a zombi sosem tűnik el teljesen?

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!